Egy
nappal az 1956-os forradalom leverésének 47. évfordulója után az
Oktatási Minisztérium – a TTE közreműködésével – történelemórát
szervezett a Kozma utcai Fegyház és Börtön Kisfogházába
(Forrás:
Népszabadság)

„Az ’56-os emlékhelyen
ezúttal nyoma sincs az előző napi katonás fegyelemnek, az emlékezés
méltósága most néhány diákra, Magyar Bálint oktatási miniszterre és két
egykori elítéltre: a köztársaság későbbi elnökére, Göncz Árpádra,
valamint a forradalom után halálra ítélt, ma országgyűlési képviselő
Mécs Imrére marad. Két budapesti és az etyeki gimnázium tíz tanulója
megilletődötten hallgatja Mécs Imrét és Göncz Árpádot. A politikusok a
nyitott zárkák előtt már-már zavarba ejtő részletességgel idézik föl a
börtön őrületét, a sikolyokat, a zárkaablakon kivillanó tekinteteket, a
halálba indulók utolsó kiáltásait, a fűtéscsöveken kopogott
morzeritmusok monotóniáját. Az emlékezők hangja olykor elcsuklik, ez
most tényleg nem protokolláris aktus.

A bitófákhoz vonulunk aztán, Mécs Imre az elítéltekről
havonta méretet vevő hóhérokról mesél, majd magáról az aktusról, nyakba
illesztett kötelekről, hurkokról, a szakszerű gyilkolásról. A diákok
zavartan hallgatnak, kérdés nincs, mit is lehetne itt kérdezni. Minden
olyan egyszerű, szögletes és brutális.

Göncz Árpád végül keserűen elmosolyodik. Jól
elrontottuk a kedveteket, mondja. El bizony. Főképpen a történelem,
amelyről már egy közös beszélgetésen állapítják meg, hogy mindenre
képes. Felemel, mélybe taszít, egyszerű szolidaritási felvonulásból
forradalmat, bátrakból hőst, gyávákból hóhért csinál.” (T.Z.
írása)

Eredeti cikk