Az eddig
nyolcezer oldalnyi, most előkerült pártirat alapjaiban változtathatja
meg a Kádár-korszak jogszolgáltatásáról gondoltakat. Kiderült, hogy a
pártközpont 1957 és 1988 között rendszeresen egyeztett a belügy és az
igazságszolgáltatás vezetőivel. (Forrás: hvg.hu)

A hangsúly az egyedi ügyekről idővel
átkerült ugyan a jogpolitikára, a Koordinációs Bizottság mégis végig
olyan döntéseket hozott, amelyeket a „szocialista törvényesség”
dicsőségére a végrehajtók ukáznak
tekintettek.

„– Észleltél politikai
beavatkozást igazságügyi kérdésekbe, konkrét perekbe, büntető
eljárásokba? – Nem, de ez már az elődöm érdeme is. Magyarország igenis
1990 előtt is általános jelleggel biztosítani tudta konkrét ügyekben a
bírói függetlenséget. Pedig milyen mélyről indultunk, lásd az ötvenes
éveket!” A fenti párbeszéd ifj. Korsós Antal, illetve
Szilbereky Jenő között hangzott el egy életútinterjú során. Érdekessége
nem csak az, hogy a kérdező álnevet használ, ő valójában Sárközy Tamás
jogászprofesszor; hanem az is, hogy előbb a Legfőbb Ügyészségnél, majd
18 éven át igazságügyi miniszterhelyettesként és államtitkárként
tevékenykedő, végül 1980 és 1990 között a Legfelsőbb Bíróságot vezető
Szilberekynek is tudnia kellett, hogy állítása – finoman szólva – nem
felel meg a valóságnak. 1980. augusztus 4-én maga is részt vett például
azon a szigorúan bizalmas ülésen, amelyen rajta kívül ott volt a párt
központi bizottságának (KB) titkára, a belügyminiszter, a pártközpont
vezető munkatársai, a legfőbb ügyész, és a díszes kompánia két hús-vér
bíró visszahívását szentesítette. (Igaz, ezt utóbb valaki kihúzta az
emlékeztetőből.) A napirenden szerepelt még a Hajdú-Bihar megyei
főügyész öngyilkossága és a tévé egyik „valóságtartalmat nélkülöző”
riportja is. Hát ezek sem minősülnek éppen általános jogpolitikai
kérédéseknek.

Egy most feltárt, mintegy nyolcezer oldalas
irategyüttes bizonyítja, a Kádár-korszak egésze alatt nagyon is
fontosnak tartotta a pártállam az igazságügyi és belügyi kérdésekben
történő „egyeztetést” a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), a kormány
szervei, illetve az ügyészség és a bíróság között. A Koordinációs
Bizottság elnevezésű hatfős grémium a legnagyobb titokban tette dolgát,
létezéséről a Politikai Bizottság (PB) tagjain kívül csak kevesen
tudtak, és állásfoglalásaira még hivatkozni sem lehetett. Olyannyira
nagy volt a titkolózás, hogy a testület munkájában egykor résztvevők ma
„sem emlékeznek” létezésére.

A rendszerváltás előtt szigorúan bizalmasan
kezelt iratok sorsa sem mindennapi. Az üléseket a pártközpontban
tartották, a velük kapcsolatos adminisztratív teendőket (meghívók
kiküldése, napirend és emlékeztető összeállítása) az MSZMP KB mellett
működő Adminisztratív (AO), majd 1966-tól a Közigazgatási és
Adminisztratív Osztályának (KAO) feladata volt. Szemben azonban más
eseti és állandó bizottságokkal vagy munkacsoportokkal, a Koordinációs
Bizottság működését sűrű homály fedte. Bár napirendek, előterjesztések,
szakértői anyagok és emlékeztetők minden ülésről készültek, mivel az
iratok nem kapcsolódtak hivatalosan egyetlen bevett pártszervhez sem,
ezért irattározásuk a titkos ügykezelés szabályai alapján történt. A
pártközpont papírjainak többsége öt év, a „fontosabbak” tíz év után
szállították át a Párttörténeti Intézetbe. A többségük valószínűleg
egyszerre, 1989 táján kerülhetett át a párt levéltárába, amikorra a
grémium már megszűnt létezni. Ez az anyag utazott át – ismét csak
feldolgozatlanul – a Magyar Országos Levéltárba (MOL), és állt „teljes
ismeretlenségben” tavaly októberig dobozokban, mert eddig a pártiratok
közül természetesen csak a „legfontosabbakat” dolgozták fel a
levéltárosok. Nem tudhatták, hogy valódi kincseket rejtenek a
dobozok.

Ma
is ott porosodnának, ha Révész Béla, a Szegedi Tudományegyetem oktatója
nem érdeklődött volna már-már rögeszmésen a bizottság iránt, mondván –
ha ennyire titkolták és ennyire nincs nyoma –, az valami rettentő fontos
lehet. A kutató jó tíz éve próbál a nyomára akadni a testületnek, de
tavaly októberig csak mintegy húsz oldalt sikerült innen-onnan
összegyűjtenie, s ezek csupán a bizottság létezését dokumentálták.
Persze az emlékeztetőkből, napirendekből több, rendszerint nyolc példány
is készült, de azok eltűntek vagy – mint a Legfelsőbb Bíróságról hírlik
– a rendszerváltás táján megsemmisítették őket. Aztán három hónapja a
MOL-ban Némethné Vágyi Karola, a pártiratok kiváló ismerője azzal lepte
meg Révész Bélát– aki az OSA Archivum Párhuzamos Archívum c.
programjának is motorja –, hogy talált valamit. Ez a valami a
Koordinációs Bizottság 1965 és 1988 közti eddig ismeretlen
iratanyaga.