Filmritkaságokkal,
egzotikumokkal jelentkezik a 13. Titanic Budapest Nemzetközi
Filmfesztivál március 30. és április 9. között.
(Forrás. Magyar
Hírlap)
Az Uránia Nemzeti
Filmszínházban, az Örökmozgó Filmmúzeumban, a Mammut és a Toldi moziban
bemutatandó hatvanegy filmet (ötven nagyjátékfilm, nyolc dokumentumfilm
és három rövidfilm) a világ 31 országából szemezgették és rendezték
kilenc tematikus blokkba.
A
Tajtékos napok szekció filmjei kallódó ifjú hősökről szólnak, mint
például az ausztrál Cigánykerék vagy a Csatatéren című libanoni alkotás
főszereplői. A Bűn mélységei kategóriában titokzatos bűntettekről szóló
filmek peregnek, két filmdráma (Adam és Paul, A bosszú asszonya) a
versenyszekcióban is helyet kap. A Francia zátonyok szekcióban részben
vagy teljesen francia filmeket vetítenek, a Világ körüli út filmjei
segítségével pedig egzotikus országokba kalandozhatunk el – közülük a
Rövidfilm az indió népről című Fülöp-szigeteki filmdráma és az indonéz
Kilenc sárkány azért is különleges, mert ezek az országok eddig még nem
mutatkoztak be Magyarországon egyetlen alkotással sem.
Az Amerika felfedezése blokk a
tengerentúli kortárs független filmesek produkcióit vetíti, a
Felnőttmesék szekció filmjeit pedig egyedi technikájú mesemotívumokkal
ötvözték; kuriózumnak számít a Fafej című új-zélandi filmszatíra és A
holtak könyve című japán bábfilm. Kis pénztárcával, de nagy ambícióval
rendelkező független filmesek horrorjai borzongatnak a Tengervér
szekcióban, a Filmdokk fedélzetén pedig dokumentumfilmek közül
válogathatunk.
A Retrospektív
vetítéseken a Dardenne fivérek legújabb, A gyermek című filmjét is
megtekintheti a közönség. Számos külföldi rendező a filmjével együtt
érkezik a fesztiválra, például az orosz Ilya Khrzhanovsky (4), Timothy
és Stephen Quay belga ikerpár (Földrengések zongorahangolója), a svéd
Anders Banke (Zúzmarás), valamint az osztrák Paul Rosdy (Új világ).
A Titanic Budapest nemzetközi
filmfesztivál egy háromtagú nemzetközi zsűrivel értékelteti az
alkotásokat. A legjobbnak ítélt film alkotói a nyolcezer euróval járó
Hullámtörők Díjat vehetik át a záró napon. A filmek egy része felirattal
látható, többségüket hangalámondással vetítik. Ez némiképp csökkenti az
előadások élvezhetőségét, ám a ritkaságok pótolják a technikai
hiányosságokat. A nyitó napig húsz százalék kedvezménnyel válthatók
jegyek az előadásokra.