Belgiumban
főiskolai diploma is szerezhető mesemondásból. Nálunk ez – a
meseesztétika és a meseirodalom-történet mellett – az óvónőképzés része.
Az viszont nem szerepel a tananyagban, mit olvassanak az óvodásoknak.

(Forrás: Népszabadság)

Már az anyaméhben lévő embrió is reagál a mesemondásra:
megnyugszik a ritmusos szövegtől – állítják a kutatók. Ösztönös kötődése
elmúlik, ha szülei később nem mesélnek neki rendszeresen. Az ilyen
gyerek az óvodában sem tud mit kezdeni a felolvasásokkal.

– Az ideális óvodákban minden hétre
jut egy-egy mese, ami köré az összes tevékenységet: zenét, éneket,
táncot, festést, rajzolást csoportosítják – mondja Nagy Attila
olvasáskutató. – A mesélés azonban sok helyen fakultatív jellegűvé vált:
az óvónő belekezd a történetbe, az kapaszkodik bele, akinek otthon is
mesélnek. A többiek ugróiskoláznak, verekednek a feszültség
levezetésére. Pedig néhány száz évvel ezelőtt a meseolvasásnak
rendkívüli szerepe volt a közösségekben: beavatási szertartásként
működött. A tanulságos történeteket útravalóul kapták a fiatalok. Mára, a
televízióból ömlő tudásanyagnak köszönhetően veszített különleges
vonzerejéből ez a műfaj.

A
televízió a legtöbb óvodában még tabu. – Van televíziónk, de nincs
bekötve. A tévézés meg a számítógépezés maradjon otthonra – mondja Dózsa
Erika a kiskunhalasi Felsővárosi óvodából.

– Nem túl szívderítő, amit a gyerekektől hallunk. Van,
akinek néha felolvasnak, mesélnek, de hatvan százalékuknál a tévé
helyettesíti a könyvet – hangsúlyozza a budapesti Bukfenc óvodában
dolgozó Csomány Gabriella sok kollégája véleményét. Jobb híján a szülők
hagyják, hogy gyerekeik hazaérve rögtön bekapcsolják a dobozt. De a
meseadók között is csak egy „épkézláb” akad. A többin kémek, kémkutyák,
minirobotok háborúznak.

Nagy Attila
abban látja a film- és a könyvbéli történetek között a legnagyobb
különbséget, hogy a tévé folyton arról szól, milyen gonosz, aljas a
világ, a jó mesék viszont azt mutatják meg, hogyan lehet meggyógyítani a
világot. Furfanggal, aranyhal pikkelyével, róka füléből kitépett
szőrszállal. – Ráadásul, ha időben sikerül felkeltenünk a gyerekekben a
kíváncsiságot, és megmutatni nekik a versek, mesék ritmusát, varázsát –
mondja -, valószínű, hogy később jó olvasó válik belőlük.

– Ma Magyarországon nincs központi
előírás, miből kell mesélni az óvodásoknak, minden az óvónő irodalmi
érzékenységén múlik – mondja Pege Lászlóné, a budai Pingvin óvoda
vezetője egy ronggyá olvasott gyerekirodalmi szöveggyűjteményt
lapozgatva. – Alapmű, bár nem naprakész. Óvónőképzős koromból való –
teszi hozzá. – A hetvenes, nyolcvanas éveknél valahogy megállt az idő,
ideje lenne bővíteni az anyagot.

De
nem a mutatós, méregdrága mesekönyvek sekélyes történeteivel. Nagy
Attila szerint hiány van szavakból. A nagy illusztrációs, ugyanakkor
kétmondatos zanzává sorvasztott mesékkel meggyilkolják az irodalmi
élményt.

Bár ezekből a könyvekből
is bőven jut a könyvesboltokba, az óvodákban nagyrészt a klasszikus
gyerekirodalom remekei sorakoznak. És úgy tűnik, több generáció
kedvenceit a mai gyerekek is naphosszat elhallgatnák. Ablak-Zsiráf,
Cini-cini muzsika, Vidám mesék, Zengő ABC – a kicsiknek. A nagyobbak
Csukás Istvánt, Lázár Ervint, Janikovszky Évát hallgatnak
folytatásokban.

Az írott
történeteknél csak a „fejből meséket” szeretik jobban az ovisok. És
nemcsak a felnőttek improvizációit hallgatják szájtátva, szívesen
beszállnak maguk is a szálak továbbszövögetésébe. Fogalmuk sincs, mit
jelent a dramatizálás, egyik legkedvesebb foglalkozásuk mégis az, amikor
a közösen meghallgatott mesét továbbgondolhatják, elbábozhatják.

– Annyira komolyan veszik ezt a
játékot, hogy közben rám se hederítenek. Ők osztják ki a szerepeket, és
magukat rendezik – meséli a hűvösvölgyi Superkids óvónője, György
Szidónia.

Az óvónők többsége azt
meséli, a szülők kikérik véleményüket, melyik könyvet vegyék, mitől
óvakodjanak. Van, akinél például tiltott listán van a Jancsi és Juliska,
a Piroska és a farkas – mert olyan sok bennük a horrorisztikus elem:
megsütik a boszorkányt, meglövik és kibelezik a farkast. Márpedig a mese
ne legyen ölős, lövöldözős!

Az
olvasáskutató ezt túlzásnak tartja. – A gyerekek félelme nem foglalható
szavakba, képek élnek a fejükben. Azok, akik csak a tévét nézik, a
filmbeli feszültség növekedésével egymásnak esnek, ugrálnak. Ezzel
szemben azok, akikkel beszélgetnek, akiknek mesélnek, olvasnak,
szavakkal vezetik le a stresszt: te gonosz, tűnj el! Vagy: vigyázz,
Piroska, jön a farkas, kiáltják teli torokból. A gyerekeknek dráma kell.
Igazságszolgáltatást akarnak, a legkisebb királyfi, a kiskondás
győzedelmeskedését. Ez ad erőt a későbbiekben ahhoz, hogy ők maguk is
legyőzzék az akadályokat – teszi hozzá.

20-25 ezer forint könyvre váltva elég kevés. Márpedig
az óvodáknak általában nincs ennél több pénzük meséskönyvekre. Szűk
esztendőkben maradnak a szülői adományok. – Ha van pénz, akkor is kevés,
így egy kis rafinériára van szükség – mondja a karcagi óvodában dolgozó
Szarkáné. – Kiadók jönnek , hogy kipakolhassák az árujukat, jutalékot
kell fizetniük. Ezt visszaforgatjuk könyvekbe.

Azért akad olyan óvoda, ahol nem okoz gondot az
állománybővítés. Az alapítványi Superkids könyvtára például óriási, s ha
hasznos könyvet látnak, gondolkodás nélkül megveszik. Akárcsak Váradi
Gábornéék falusi óvodájuknak a frissen megjelenő cigány mesekönyveket: –
Bár ezt a szülők sokszor kifogásolják. Szerintük a cigánymese-olvasás a
romák felesleges megkülönböztetését erősíti.