Tényleg.com néven honlapot indított a Történelemtanárok Egylete. Az oldal alapvető célja a közszájon forgó történelmi tévhitek eloszlatása, de a nemzeti múlt büszkeségre okot adó eseményeire is fel kívánják hívni a figyelmet. Az érdeklődők olvashatnak cikkeket többek között a hun–magyar rokonság, a kommunizmushoz kapcsolódó legendák vagy éppen a feltételezett Ősbuda témájában. Lőrinc László szerkesztővel beszélgettünk.

– Az oldalon elég beszédes, ugyanakkor kissé szokatlan hangzású rovatcímeket találni.
– Az egyik legfontosabb ezek közül a Cáfolós rovat, ahová a cikkeket az adott téma elismert szakemberei írják. Ez egy igen nehéz műfaj, a legendák cáfolása esetén szinte vert helyzetből indulunk, hiszen a nagyon fanatikusokat úgysem tudjuk meggyőzni. Nem azt kívánjuk sugallni vagy állítani, hogy mi pontosan tudjuk, mi történt, sokkal inkább azt tudjuk megmutatni, mi nem tartozik a történelmi tudáshoz. A Mások háza tája rovatot azért indítottuk, hogy ne legyen az olvasónak az a benyomása, hogy folyton csak a saját történelmünk szorul rá az efféle tisztázó munkára. Sok országban jelent problémát a kínos történelmi események feldolgozása, és máshol is sokszor az a közvélekedés, hogy ha ezekről nyíltan beszélünk, azzal kárt okozunk magunknak. Az oldalunkon is lehet például olvasni arról a vajdasági mészárlásról, amit Tito partizánjai követtek el, és máig komoly probléma a szerbeknek, hogy kiköpjék vagy lenyeljék. Ez tulajdonképpen egy nagyságrendileg nagyobb és durvább bosszú volt a magyarok részéről történt 1942. januári vérengzésért, tehát ez is egy olyan esemény, ami számunkra is kettős érzést okoz. Vagy említeni lehetne a csehek küzdelmét a németek kitelepítését övező eseményekkel. A sor folytatható a briteknek a gyarmati múlthoz, vagy a franciáknak a második világháborúhoz fűződő viszonyával. A Melldöngetős rovatunkban olyan teljesítményekre szeretnénk felhívni a figyelmet, amikre joggal lehetünk büszkék, de valamiképpen feledésbe merültek vagy nem igazán közismertek. Hogy egy példát említsek: írunk a pákászokról, akik hihetetlenül okosan, a modern ökológia szempontjainak megfelelően oldották meg az ártéri életet.

– A honlap elsősorban a tanulók számára készült. Ön az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanít történelmet. Mennyire jellemző a diákság körében a szélsőséges nézetek iránti vonzódás?
– Jó pár évvel ezelőtt érezhetően megugrott ez az érdeklődés, úgy a kétezres évek közepén. Megesett már olyan a pályám során, hogy egy diák azt mondta nekem, megérti, hogy ezt vagy azt mondom, hiszen engem még a kommunizmus alatt képeztek ki. Ez egy elég zárt gondolati rendszer, ami arra épül, hogy vannak bizonyos háttérerők, akik el akarják venni a múltunkat, és ha ezt bárki cáfolni próbálja, legyen az bármilyen tudós vagy éppen a Nemzeti Múzeum igazgatója, akkor valójában vagy le van pénzelve, vagy szegény nem tudja az igazságot.

– Melyek azok a témák, amik a leghevesebb érdeklődést és a leginkább parázs vitákat váltják ki?
– Egyrészt a régmúlt, amivel kapcsolatban valóban sok a bizonytalanság és a vita, de ez nem azt jelenti, hogy bármit lehet mondani. A 20. század kapcsán pedig a forrásbőség adott, de azok értelmezése már jóval problematikusabb. A második világháború természetesen a mai napig kimondottan érdekli a diákokat. De ezen nem is kell csodálkozni, hiszen ez a gigászok küzdelme, és ilyenformán olyan népszerű popkulturális élményekhez hasonlítható, mint mondjuk a Csillagok háborúja. A nagy többségnek a mához minél közelebbi korszakok az érdekesek.

– Mit tehet a történelemtanár akkor, ha az aktuálpolitika is felmerül az adott téma kapcsán?
– Óhatatlan, hogy a diákok ilyesmiket is kérdeznek. Két véglet létezik: az egyik az, hogy a tanár kiáll a katedrára, és a politikai nézeteit próbálja beleplántálni a diákokba. Ugyanakkor az se jó, ha nem akar semmit se mondani, amikor a történelem a politikával érintkezik. Szerintem az a szerencsés megközelítés, ha próbáljuk a diákokat vitára buzdítani, és azt szorgalmazni, hogy érvre érv legyen a válasz. Vagyis nem azt nézzük, hogy milyen politikai álláspontot fejt ki, hanem azt, mennyire megalapozottan teszi ezt, elsősorban a történeti ismeretek vonatkozásában. Semmiképpen sem jó út a megszégyenítés vagy a ledorongolás. Néha egyébként éppen a holdkóros nézetekkel szemben fellépő diákok az intoleránsak, és őket kell leállítani. Ha pedig nincsenek ellenérvei egy diáknak, akkor kérdéseket kell feltenni neki. Egyszer az egyik diákom például behozta az egyik nemzeti zenekar valamelyik számát, ami arról szól, hogy pillanatokon belül vissza kell hódítani az egész Nagy-Magyarországot. Felhívtam rá a figyelmét, hogy akkor lesz egy Nagy-Magyarországunk, amiben a magyarok negyedannyian lesznek a többséghez viszonyítva, és a választásokon alig kerülünk be a parlamentbe. Erre azt mondta, hogy a többieket természetesen kitelepítjük. Akkor azt kérdeztem, jó, de hogyan, első- vagy másodosztályú kocsikban, esetleg marhavagonokban, továbbá hová telepítjük ki őket, és mi lesz az üresen maradt településekkel. A kérdéseken aztán kezdett elgondolkodni.

– A rendszerváltás vagy Kádár-korszak témája mennyire mozgatja meg őket?
– Először is el kell jutni odáig. Vannak sajnos olyan iskolák, ahol ez nem sikerül. Nagy vita folyik a történelemtanárok között arról, hogy az új kerettantervben arányaiban több a 19. és a 20. századi tananyag, mint a régmúlt. Ez történetesen szerintem nem baj. Nagyon rossz ugyanis az, amikor a közelmúlt valahogy elmismásolódik, és 1956-ról vagy a Kádár-korról jóformán szó sem esik. A mi iskolánkban ez már csak azért is különösen érdekes kérdés, mert mi íratunk a diákjainkkal családtörténetet a 10. évfolyamon. A különböző családi történeteken keresztül aztán rettenetesen élénken előjön számukra a Horthy-kor, a Rákosi-kor, a forradalom, amiket közösen át is beszélünk. Általában a családtagok és a rokonok is lelkesen vesznek részt ebben, bár előfordul olyan is, hogy például a nagyszülő elmeséli a történeteket, de aztán azt mondja, hogy erről nem szabad beszélni. Vagy azt kérik, hogy a dolgozatokat csak én olvassam el. A honlap elindítását megelőlegezte egy beszélgetéssorozat Egyezzünk ki a múlttal címmel. Ezen hozzászólt Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, és ő mondta azt, hogy ma egy tradíciószakadással nézünk szembe, hiszen amikor ő volt gyerek, akkor a szülei odaültek az ágy szélére, és meséltek a régi időkről. Ez a múlttal való szerves kapcsolat a Rákosi-korral kezdődően megszűnt. Én is azt tapasztalom, hogy a szülőknek vagy a nagyszülőknek ez ma már nem természetes, a diákokat pedig maguktól még ebben az életkorban nem annyira foglalkoztatják ezek a családi történetek. Ettől függetlenül érdekli őket a Kádár-kor.

– Mennyire képesek a mai diákok különbséget tenni diktatúra és demokrácia között?
– Tény, hogy ez a különbségtétel nem reflexszerű, meg kell nekik tanítani. A családtörténetek sem teszik ezt helyre egyértelműen, sokan ugyanis folyamatos lazulásként élték meg a korszakot, ráadásul a sajtóban és a propagandában is mindig azt lehetett olvasni Kádár idejében, hogy minden jól megy. Generációk sorának kell megemésztenie ezért a rendszerváltás után, hogy a problémák többsége, amikről az elmúlt húsz évben olvashattak, valójában korábbra vezethető vissza. A Kádár-korszak utolsó évtizedének válsága mintha elhomályosulna a korábbi látszatsikerek fényében. De ugyanez a helyzet Trianon kapcsán is. Akkor közvetlenül a háború után és annak következtében volt egy hatalmas válság, és ez pont akkorra esett, amikor demokrácia volt, Károlyi idején. Akkor is, ahogy most, igazságtalanul összekapcsolódik a válságélmény a demokrácia tapasztalatával. Mindezt meg kell értetni a gyerekekkel.

– Az oldal nem olyan régóta működik, de gondolom, vannak már visszajelezések arról, mely témák mozgatták meg leginkább az olvasókat.
– A Facebookon tudjuk követni, hogy melyik cikket mennyien osztják meg, azonban vannak cikkek, amik még akkor kerültek fel, amikor nem voltunk jelen a közösségi oldalon. Azt viszont lehet látni, mely cikkek sértenek érzékenységeket. Az Ősbuda-cikkre például viszonylag élénken reagáltak, durva és kevésbé durva leveleket váltott ki.

– Többször előkerült a Facebook. Mennyire segítik az új technikai lehetőségek a történelemtanítást?
– Az órán már vannak digitális táblák, és amennyiben jól működik az internet, akkor gyakorlatilag határtalanok a lehetőségek. Nemrég valamelyik órán Kempelen Farkasról volt szó, és eszembe jutott, hogy míg a gyerekek a feladataikat végzik, ott az órán keresek az általa készített beszélőgépről egy kisfilmet. Nagyon gyorsan találtam is ilyet, és ennek megbeszélésével lehetett az órát folytatni. A mobiltelefonnal is lehetne kezdeni valamit, de ennek még nincs kidolgozva a módszertana. Én is adtam már feladatot, amihez telefonon kellett olyan fogalmakat keresni, amik a könyvben nincsenek benne. Ám sajnos az a tapasztalat, hogy ilyenkor nagyon könnyen elkalandozik a figyelem, és a diákok hajlamosak gyorsan a leveleiket is megnézni, vagy felmenni a Facebookra. Az órán kívül is működhetnek ezek az eszközök, én például mindegyik általam tanított osztály esetében létrehozok egy közös Facebook-csoportot. Ambivalensek egyébként ezzel kapcsolatban az érzéseim, mert nem rajongok annyira a közösségi oldalért, de tény, hogy ha a tanultakkal kapcsolatban eszembe jut valami fontos, vagy szeretnék megosztani egy érdekes cikket, akkor ezt gyorsan megtehetem.