A
vészkorszak valamennyi áldozatára emlékeznek a Holokauszt
Emlékközpontban 2007. január 27-én, szombaton délelőtt.
(Forrás:
Artnet)
Az ekkor nyíló a
Jogfosztástól népirtásig című kiállítás témája a magyar holokauszt.
Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar
állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését és
legyilkolását elbeszélje és bemutassa.
Január 27-e az Auschwitz-Birkenau-i haláltábor
felszabadulásának évfordulója, az idén a 62. A napot az Egyesült
Nemzetek Szervezete határozatban nyilvánította a holokauszt nemzetközi
emléknapjává, 2005-ben. A megemlékezés részeként ekkor valamennyi
látogató térítésmentesen tekintheti meg a Holokauszt Emlékközpont
állandó és időszaki kiállítását, illetve veheti igénybe az ezekhez
szolgáltatásokat (tárlatvezetés, audio-guide). A vészkorszak
valamennyi áldozatára emlékeznek tehát a Holokauszt Emlékközpontban
2007. január 27-én, szombaton délelőtt. A Páva utcai intézményt
működtető közalapítvány a Lengyel Köztársaság rendkívüli és
meghatalmazott nagykövetét, Joanna Stempinska úrhölgyet kérte fel a
megemlékezés szónokának.
„A
Jogfosztástól népirtási című kiállítás vezérmotívuma az állam és az
állampolgár viszonya – olvasható Szécsényi András elemzésében. (…) A
kiállítás nem kronologikusan ábrázolja az eseményeket, hanem az
üldöztetés egyes fázisait bemutató egységekre épül (jogfosztás,
kifosztás, megfosztás a szabadságtól, az emberi méltóságtól, az
élettől). Ezt a felosztást foglalják keretbe az egymás mellett
elhelyezkedő, a kiállítást bevezető és lezáró termek. (…) Az egyes
tematikus egységekben az érintőképernyős számítógépek segítségével az
érdeklődő filmeket, képeket, eredeti dokumentumokat tekinthet meg, és
mélyebben megismerkedhet az adott témával. A karzaton számítógépes
adattárat helyeztünk el, itt a kiállítás teljes anyaga
kutatható.”
„A Visszatérés –
újrakezdés, 1945-1947 című összeállítás pedig kísérletet tesz arra, hogy
bemutassa a vészkorszak utóéletének egy alig ismert fejezetét.
1945-1947 az átmeneti demokratikus berendezkedés ideje is egyben –
folytatódik Szécsényi András írása. – Az egykori deportáltak és
elhurcoltak, a faji alapon üldözött zsidók és romák, valamint más
politikai, vallási okok miatt elhurcolt személyek fenyegetettsége a
koncentrációs- és munkatáborok felszabadítását követő eufória után nem
szűnt meg. (…) A tárlat írásos és fotódokumentáció valamint korabeli
tárgyak bemutatásával annak is igyekszik emléket állítani, hogy 1945 és
1947 között a Magyar Országgyűlés huszonegy diszkriminiatív törvényt és
több száz rendeletet helyezett hatályon kívül. A sorból kiemelkedik az
1946. évi XXV. törvénycikk a magyar zsidóságot ért üldözés
megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről. A kiállítás e
törvény megszületésének 60. évfordulójára készült.”
A kiállítást Csató Mihály történész-levéltáros és
Szécsényi András történész-muzeológus rendezte. A szervezők köszönetüket
fejezik ki a kiállítás létrejöttéhez nyújtott támogatásért a Budapesti
Történeti Múzeumnak (Fényképtár), az Igaz Emberekért Alapítványnak, a
Magyar Nemzeti Múzeumnak (Történeti Tár és Történeti Fényképtár), a
Magyar Távirati Irodának, a Magyar Országos Levéltárnak, a
Politikatörténeti Intézetnek (Könyvtár), valamint Vámos Györgynek, Varga
Bélának és a Holokauszt Emlékközpont munkatársainak. Bővebben: www.hdke.hu.
Programok: 10.00
órakor Emlékezés az Auschwitz-Birkenau-i haláltábor
felszabadítására Beszédet mond Joanna Stempinska úrhölgy, a
Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott
nagykövete
10.15 órakor Az
emlékezés szimbólumainak elhelyezése az áldozatok
emlékfalánál Közreműködik a Royal Fanfare Ensemble
Fúvósegyüttes
10.30
órakor Tárlatvezetés a Holokauszt Emlékközpont kiállításain,
ahol most párhuzamosan két időszaki tárlat is látható. 1.
Jogfosztástól népirtásig – a magyar holokauszt áldozatinak emlékére
(állandó kiállítás) 2. Visszatérés – újrakezdés, 1945-1947
(időszaki kiállítás)
A programok
helyszíne: Holocaust Emlékközpont, 1094 Budapest, Páva u. 39. A
program időpontja: 2007. január 27. Nyitva tartás:
kedd-vasárnap: 10-18 órakor, hétfő zárva