• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Szfinxek pihennek egy pécsi raktárban
2010. május 5. szerda, 0:00

Harminckilencezer négyzetméteres ingatlan, ahol huszonkilenc épületet újítanak fel, melynek kétharmada műemlék. Mintegy kétszáz védett műtárgy is található Pécsett a Zsolnay-gyár területén, amely a rehabilitáció közepette jelenleg meglehetősen ostromállapotot mutat – írja a műemlékem.hu. (via Múlt-kor)

A Zsolnay a kevés magyar világmárka egyike, amely a semmiből született a 19. század második felében és olyan erősnek bizonyult, hogy még a szocializmus évtizedei sem tették tönkre. Igazi sikertörténet volna tehát a család és a gyár históriája?

„Bár a gyár ma is áll, s megvannak benne az egykori emlékek is, van mit siratniuk a szakembereknek ezen a területen” – mondta el a műemlékem.hu-nak a helyszínen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Dél-dunántúli Regionális Irodájának vezetője. Römer Károly hozzátette: a mai gyárterületen belül egy komoly angolpark terült el, amelyet a 19. század második felétől kezdve folyamatosan, nagy igyekezettel gondoztak, az is megesett, hogy Ausztriából hívtak kertészt az itteni munkákra.

A tervezett vadon a gyönyörködtetésen kívül üzleti célt is szolgált, hiszen itt állították ki a kültérre szánt alkotások „prototípusait”, bemutatva azokat a vendégeknek, leendő üzletfeleknek. Az államosítás után, az ötvenes években azonban felszámolták a parkot, a területén épületeket emeltek, amelyek közül néhány – gazdaságossági szempontok miatt – a mostani rehabilitáció után is megmarad, így az egykori parkot régi pompájában nem lehet helyreállítani.

A később világhírűvé  vált gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát 1852-ben alapította meg Zsolnay Miklós, majd két év után idősebb fiára, Ignácra bízta a vezetését. Az aprócska üzem azonban nem bírta a piaci versenyt, s tíz év után a csőd közelébe került. Ekkor a fiatalabb testvér, Vilmos vette át a vezetést, s a művészi kerámiák gyártásába fogva megmentette a gyárat. 1873-ban, a bécsi világkiállításon már nemzetközi sikert arattak termékeikkel.

Az elismerésért összefogott a család, hiszen a magyaros és perzsa motívumokat ötvöző díszítményeket Zsolnay Vilmos lányai, Teréz és Júlia készítették. 1878-ban pedig elérkezett a valódi világhír: a párizsi kiállításon aranyérmet nyertek, Vilmos pedig megkapta a becsületrendet. A pirogránit-, illetve épület kerámia az építészettörténetben is szinte új fejezetet írt: itthon a korszak legnagyobb építészeivel dolgoztak együtt, s tömegesen alkalmazták a mai Magyarország arculatát is meghatározó épületeknél a gyár termékeit.

A legnagyobb sűrűségben azonban a pécsi gyár területén láthatjuk a kerámia alkotásokat. A Zsolnay család ugyanis itt élt és az általuk emelt épületeknél (ahogyan az angolparkban is) bőségesen alkalmazták a kerámiát. Az anyaghasználatnak több praktikus oka is volt: így nem kellett megsemmisíteni a gyártás során keletkezett felesleget, ráadásul a megrendelőknek bemutathatták, hogy milyen sokféleképpen alkalmazható ez az anyag. Szobrok, vázák, szökőkút is született kerámiából, s akad olyan épület, amelynek teljes homlokzatát csempével burkolták. Így páratlan értékű együttes született, amelynek a jelentőségét nem a puszta épületek, hanem az azokon, illetve körülöttük lévő díszítések együttese adja.

A cikk folytatása és képgaléria a műemlékem.hu magazinjában.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 2.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017