• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Szeptembertől emelkedhet a tandíj
2005. január 27. csütörtök, 0:00

Szeptembertől
félévenként akár hatszázezer forint is lehet a tandíj az állami
intézményekben, miután az állami hozzájárulást a költségtérítéses
hallgatók esetében szinte teljesen eltörölnék – adta hírül ma a Hír Tv
értesülését több médium.
(Forrás: Eduport)

Kevesebb hallgató, rövidebb képzés, későbbi
spezializáció és végül kevesebb oktató. A kormányzat szerint így kellene
működnie a magyar felsőoktatásnak. Sőt a Pénzügyminisztérium
javaslatából az is kiderül, hogy erre nem elég ösztönözni az
intézményeket, azt ki kell kényszeríteni. A tandíj általános
beveztéséről egyelőre nincs szó, a költségtérítést azonban kíméletlenül
megemelnék – olvasható a Hír Tv honlapján.


Mang Béla, az Oktatási Minisztérium
helyettes államtitkára a hírtelevíziónak elmondta: „A költségtérítéses
hallgatóknak vállalniuk kell azt a költséget és nyilvánvalóan azt a
növekedést is, ami az ő képzésükre vonatkozik.” Mang Béla elsimerte: a
költségvetési nehézségek miatt kényszerült a kormányzat erre a
megszorító lépésre.


Az Oktatási
Minisztérium közleményében leszögezi, „a költségtérítéses képzés díjának
mértékét az Oktatási Minisztérium eddig sem határozta meg és a jövőben
sem kívánja meghatározni. A költségtérítés mértékéről a felsőoktatási
intézmények saját hatáskörben döntenek.


A mai gyakorlat alapján ugyanakkor a költségtérítés
mértéke bizonyos képzések esetében sokszor jelentősen elmarad az állami
finanszírozás keretében biztosított normatívától, illetőleg a képzések
valódi költségeitől, így a felsőoktatási törvényben szabályozni kívánjuk
a költségtérítések minimális mértékét és a hallgatóknak járó
szolgáltatások díjait. A költségtérítés minimális mértékének
meghatározása azonban nem jelenti automatikusan a költségtérítés díjának
emelését.


A költségtérítés
összegének kell fedeznie az intézmények képzési ráfordításait. Az
intézmények ennek tudatában állapítják meg a költségtérítés féléves,
vagy éves fizetendő összegét. Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy
adott intézményben adott szakon megállapított költségtérítés összege
évente az infláció mértékével növelhető. A szabályozás így biztosítja a
hallgatói biztonságot.


Az új
szabályozás bővíti a költségtérítéses formában tanulók lehetőségeit úgy,
hogy jó teljesítmény esetén biztosítja az átlépés lehetőségét az
államilag finanszírozott helyekre. 2005 szeptemberétől a változások a
költségtérítés mértékének szabályozásáról még nem lépnek életbe. A
törvénytervezet az államigazgatási eljárás szakaszában van és a Kormány
az egyeztetéseket követően dönt majd az előterjesztésről, illetve ezután
az Országgyűlés a javaslat elfogadásáról.”


A szaktárca felhívja a figyelmet, hogy a hallgató a
Diákhitel Központtól ma is felveheti a hallgatói hitelt, és az
adójogszabályok is biztosítanak meghatározott kedvezményeket (évi
60.000,- Ft-ig).

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 6.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017