Szakértői
tanulmányutakra pályázhatnak az oktatás területén vezetéssel,
értékeléssel, továbbképzéssel, tanácsadással foglalkozó szakemberek az
Egész életen át tartó tanulás programja keretében április
30-ig.
(Forrás: MTI)
A programban
a 27 európai uniós tagország mellett részt vesz Norvégia, Izland,
Lichtenstein és Törökország is.
A
tapasztalatcsere egyhetes nemzetközi tanulmányutak formájában valósul
meg, mely során a résztvevő szakértők megismerhetik a fogadó ország
oktatási rendszerét és gyakorlatát, tanulmányozhatják a szervező
intézménynek valamely konkrét pedagógiai területen elért eredményeit, s
azokat összevethetik más országok tapasztalataival. A hazai gyakorlat
bemutatása a magyar résztvevő feladata. A választható szakértői
tanulmányutak leírását egy online kurzuskatalógus tartalmazza, mely a Tempus Közalapítvány
honlapjáról is elérhető – olvasható az MTI-hez eljuttatott
felhívásban.
Az elnyerhető támogatás
összege országonként változó, várhatóan 1.000 és 1.500 euró között
lesz. A támogatás az utazás, biztosítás, szállás, étkezés, helyi
közlekedés, adminisztrációs és kommunikációs költségekhez járul
hozzá.