Kevés mozgalom van a világban, amely körül annyi vita és félreértés lenne, mint a 18. században kialakult szabadkőművesség, amely Angliából indult el, és mára világméretű mozgalommá vált.[1] Bár eredete homályba vész, a leggyakrabban 1717-et tekintik a szabadkőművesség születési évének, amikor megalakult a Londoni Nagypáholy. James Anderson skót író és presbiteriánus lelkipásztor 1723-ban foglalta össze a mozgalom alkotmányát, ettől kezdve beszélhetünk hivatalosan a szabadkőművességről. Bár sokan visszavezetik a mozgalom nevét a középkori kőműves céhekig, az elnevezésnél fontosabb az a tevékenység, amelyet a szabadkőművesek kifejtettek az elmúlt háromszáz évben.

Rögtön el kell oszlatni egy félreértést: nincs egységes szabadkőművesség, amennyiben az egységen az egy központból irányítást értjük. Fontos, hogy egy mozgalomról beszélünk a szabadkőművesség kapcsán, nem pedig szervezetről. A kettő közötti különbség nagyon jelentős, mert ellentétben egy szervezettel (pl. párt, vállalat), amely egy központból irányított, a mozgalmak hálózatos módon, horizontálisan (területi alapon) szerveződnek. Nem létezik tehát egy szabadkőműves hierarchia, amelynek csúcsán egyetlen személy, vagy akár személyek csoportja állna. Vannak a mozgalmaknak helyi szervezetei („páholyai”), ezeket összefogó, általában állami szintű egységei („nagypáholy”), valamint nemzetközi találkozói, kongresszusai, de ez utóbbiak inkább egymás jobb megismerését, a szolidaritás, összetartozás-tudat ápolását szolgálják, mintsem az adminisztratív szabályozást.

A félreértések nagyrészt abból származnak, hogy a szabadkőművesség zárt mozgalomként működött és működik, csak azokat engedi be körébe, akik felvételt nyertek. A titkosság erény volt azokban az időkben, amikor a mozgalomnak üldöztetéssel kellett szembenéznie, márpedig a 18. századi abszolút monarchiák egy részétől kezdve a 20. századi diktatúrákig, valamint különböző szélsőjobboldali szervezetekig sokszor előfordult a szabadkőművesség üldözése (a titkosság persze összefüggött azzal is, hogy a hasonló zárt társaságok divatnak örvendtek a korabeli Európában). A másik ok pedig a szabadkőműves-ellenes, mára tekintélyesre duzzadt pamfletirodalom. A titkosan működő mozgalmak mindig izgatták az emberek képzeletét, s e tekintetben lényegtelen, hogy vallási, politikai vagy gazdasági mozgalmakról beszélünk.

Folytatás