Riadót fújt a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete (OFOE), a Magyartanárok Egyesülete, és a Történelem Tanárok Egylete, mert a pedagógusképzés öncélú átalakításával a kormány az oktatás utolsó tartópillérét is kirúgni készül.

Mint az a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén kiderült, a kormány úgy nyúlna bele a pedagógusképzés tartalmi szabályozásába, hogy az a sem nem nemzeti sem nem alaptantervnek nem nevezhető (viszont kormány- és NER-kompatibilis) Nat szellemében „készítse” fel a leendő pedagógusokat a munkájukra. 

Mint írják: „ a pedagógusképzésben résztvevő egyetemek már meg is kapták az ukázt (és ne legyenek kétségeink, a már jól „bekészített” kuratóriumok ezt szó nélkül „le is fogják nyelni”): a Nat-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak nagyon indokolt esetben maradhatnak a képzési tervben, s a továbbiakban a cél az lesz, hogy a tanárok a középszintű érettségire legyenek képesek felkészíteni tanítványaikat.

Azt az ellentmondást, hogy egyetemre bekerülni két éve – épp e kormány újítása értelmében – már csak emelt szintű érettségivel lehet, úgy próbálják feloldani, hogy az emelt szintű érettségire felkészítő tanároknak egy plusz egy éves, nem nappali rendszerű képzésen kell majd részt venniük. Ezzel viszont a kormány is belátja, hogy a pedagógus életpályának nevezett kreálmánya megbukott, hiszen nem elég a gyakornok, pedagógus I, pedagógus II, mesterpedagógus… minősítés, ezután szükség lesz A és B kategóriás tanárokra is – tovább szalámizva a pedagógustársadalmat, súlyosbítva a szakma presztízsének további amortizációját.

Az átalakítások kimondott célja, hogy a tanároktatás követelményeinek könnyítésével több hallgató jusson el a diploma megszerzéséig – azaz csökkenjen a jelenlegi több tíz százalékos lemorzsolódás. Persze tudjuk, hogy nem arra kell figyelnünk, amit a kormány mond, hanem amit tesz: a képzési követelmény átszabása nem más, mint az illiberális „kultúrharc” része!

Ez az esetleges mennyiségi növekedés viszont nyilvánvalóan a minőség rovására fog menni. A növekedés azért esetleges, mert bár az intézkedés üzenete az, hogy „Gyertek, mert így könnyű diplomát szerezni!”, ugyanakkor a pályakezdők garantált bérminimumot alig elérő fizetése, a munkakörülmények és a pálya nehézsége nem fog tömegeket motiválni, hogy a diplomaszerzésen túl, ténylegesen iskolában dolgozzon (különösen nem hosszabb távon).

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az oktatásban tervezett bármely változtatás – és különösen az oktatási módszerek megváltoztatása – lehetetlen a tanárok és oktatók tömeges támogatása, együttműködése nélkül. Ezek hiányában az oktatási reformok nem érhetnek el áttörést. Hogy a pedagógusképzést és a tudósképzést az esetek többségében nem célszerű együtt végezni, abban egyetértünk, de hogy a tartalom legfőbb szabályzója a Nat legyen, elutasítjuk. 

A pedagógusképzésben a tartalom mellett, egyébként sokkal nagyobb gond, hogy a felsőoktatási intézményekben az oktatási tevékenység másodrendű, mélyen alulfinanszírozott, alacsony presztízsű. És arról nem hallottunk, hogy ezen a finanszírozáson javítani szeretnének. 

De még nagyobb gond, hogy nem foglalkoznak az oktatott pedagógiai módszertan modernizálásával, egyáltalán a módszertan arányának jelentős – kreditekben is mérhető – növelésével az egyetemi évek alatt. Mert a legfontosabb ez lenne! A hallgatók sajátítsák el a legmodernebb módszereket (és legyenek ilyen továbbképzések a már pályán lévőknek is): probléma-, projekt-, és tapasztalatalapú tanítást, képesség- és készségfejlesztést, autonóm és kritikus gondolkodásra nevelést, együttműködésen alapuló tanítási-tanulási módszereket. Tanulmányaik során találkozzanak az iskolai gyakorlatuk alatt hátrányos helyzetű tanulókkal, ismerkedjenek meg sokkal több helyi „jó gyakorlattal”, jussanak el tehetséggondozó iskolákba is… És segítsék módszertani felkészülésükben őket az egyetemi oktatókon kívül gyakorló tanárok és trénerek. Persze a pedagógusképző egyetemi karok módszertani megújulásához ki kellene dolgozni az egyetemi oktatók pedagógiai továbbképzési rendszerét is…

Mindezek nélkül csak a kérdések maradnak az új „ötlettel” kapcsolatban: 

Mi lesz, ha egyszer (valamikor) változik a Nat, akkor az „ezen képzett” pedagógusok mehetnek a kukába, újra vissza kell állniuk a startvonalra, mint már egyszer ez megtörtént velük az „életpálya-modell” bevezetésekor?

Mivel a Nat a középszintű érettségin a B1-es (alsó-középhaladó) szint elérését célozza meg, e terv szerint nyelvtanár lehet majd az is, aki „kicsit pötyögi” a nyelvet?

Mikor kezdik meg a Nat alapján egy év múlva a gimnáziumokban is megjelenő (a szakképzésben pedig már évek óta bevezetett) komplex természettudomány tanítására alkalmas tanárokat? 

És mi lesz, ha egy „B kategóriás” tanártól a tanuló olyat merészel kérdezni, ami nincs benne a Nat-kompatibilis tankönyvében?”

Végül megkérdezik, „Merre megyünk, Magyarország? És egy végső kérdés, talán a legfontosabb, mindezek után: a te gyerekedet ki fogja tanítani?”

Forrás