Az
intézmény történetének leglátogatottabb évében az év
háromnegyedmilliomodik látogatóját köszöntötték a budapesti
Szépművészeti Múzeumban csütörtökön. (Forrás: FN)
Ezzel a számmal lekőrözték a bécsi
Kunsthistorisches Museumot is.
Cseke Ágnes 28 éves
budapesti tanító vásárolta meg idén a múzeum a háromnegyedmilliomodik
jegyét, a fiatal hölgy így egy kétszemélyes párizsi utat és a Louvre-ba
szóló belépőket vehetett át a
főigazgatótól.
Európai
viszonylat
Az intézmény vezetője, Baán
László az MTI-nek elmondta: az intézmény történetének legsikeresebb
évét zárja a Szépművészeti Múzeum, amely ezzel a látogatószámmal már
európai viszonylatban is jelentős intézménynek számít. Példaként
említette, hogy a bécsi Kunsthistorisches Museum tavaly 630 ezer
látogatót vonzott.
2007 leglátogatottabb tárlata a
Vincent van Gogh-kiállítás volt, de az „…és akkor megérkeztek az
inkák” című kiállítást is mintegy 160 ezer vendég tekintette meg, a
jelenleg is látható Hundertwasser-, valamint a Picasso, Klee,
Kandinszkij-tárlat is együttesen már százezer látogatónál
tart.
Mediciek, francia mesterrajzok,
magyar fotósóriások
Úgy vélte, hogy a
jövő évben a látogatószám tovább nőhet, de legalábbis ezen a szinten
marad, így a Szépművészeti Múzeum várhatóan az elmúlt évekhez hasonlóan
jövőre is a leglátogatottabb magyarországi kiállítótér
lesz.
A jövő év legnagyobb szabású tárlata, A
mediciek fénykora – Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című
kiállítás lesz, amely már 2008. január 24-én megnyílik. A tárlat építése
jelenleg is nagy erőkkel zajlik – hangsúlyozta a
főigazgató.
2008-ban emellett a Poussintól Davidig:
francia mesterrajzok a Louvre gyűjteményéből című kiállítás, a Lélek és
test – Kertész, Moholy-Nagy, Brassai, Capa című tárlat, valamint Hodler-
és Klimt-kiállítás várja majd a látogatókat.