A megszűnt kormányszékek, köztük a Magyar Udvari
Kancelláriai Levéltár iratanyagának Magyarországra szállítását 1867-től
kezdve szorgalmazták. Mindeközben bécsi antikváriumokban és
magángyűjteményekben egymás után tűntek fel a levéltárból származó,
magyar vonatkozású hivatali iratok. (Forrás: Magyar Országos
Levéltár)

1861. december
8-án hirdetés jelent meg a Magyarországon is ismert bécsi, Wanderer című
népszerű napilapban. Egy császárvárosi antikvárius-könyvkereskedő,
Johann Schratt kínált eladásra régi iratokat. A hirdetés felkeltette a
bécsi rendőrhatóságok figyelmét, az ügyben nyomozás indult, mintegy 30
csomónyi iratot lefoglaltak. Az antikvárius az iratokat Hungarica és
Transilvanica (10 csomó), valamint Varia Austriaca (20 csomó) címen két
sorozatba sorolta. Schratt a kihallgatásán elmondta, hogy az iratokat
több forrásból szerezte. Mivel felmerült a gyanú, hogy az iratok egy
része az 1690 és 1848 között működött magyar udvari kancellária
levéltárából származik, a rendőrhatóság az 1860-ban ismételten
felállított magyar udvari kancellária irattári igazgatója, Rudolf
Muchmayer szakvéleményét kérte ki a bécsi cs. kir. rendőr igazgatóságon,
a következő év elején felvett, az Ő Felsége Személye Körüli M. Kir.
Minisztérium (a továbbiakban: FSzKM) iratanyagában, másolatban
fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint. Muchmayer 10 csomónyi, 1515 és
1849 között keletkezett iratanyagot vizsgált meg, és megállapította,
hogy azokban valóban vannak a fennállott kancellária levéltárába tartozó
iratok. A jegyzőkönyvhöz német nyelvű összefoglaló iratjegyzéket
mellékeltek. A kancellária ugyanakkor csupán az elsősorban a 19. század
első felében keletkezett iratokat tartalmazó 9. csomóra tartott igényt. A
többi iratot a rendőrhatóság vissza kívánta szolgáltatni Schrattnak,
mint jóhiszemű tulajdonosnak, végül azonban az uralkodó 2000 forinton
megvásárolta azokat és a titkos levéltárba (Geheimes Haus- Hof- und
Staatsarchiv) helyeztette.

1869-ben az FSzKM újra eladó iratokról szóló hírekről
szerzett tudomást. Ez alkalommal Schratt mellett egy másik közismert
bécsi magánszemély, Theodor Petter neve is felmerült. Míg Schrattól ez
alkalommal mindössze 120 db dokumentumot foglalt le a rendőrség, addig
Petter megjelent a minisztériumban, és 2289 db magyar és erdélyi
vonatkozású, történeti értékű iratot hagyott letétben. Petter egy
művészdinasztia leszármazottja volt, ebben az időben kapta meg
kinevezését a Cs. Kir. Münz- und Antikenkabinett rajzolói állására. A
gyűjteményt – elmondása szerint – bátyjától örökölte, tehát ő is
jóhiszeműen birtokolta azt. Az Ő Felsége Személye Körüli Miniszter
előterjesztése alapján 3 tagú bizottságot állítottak fel az érintett
minisztériumok személyzetéből, a helyzet értékelésére, és az iratok
visszaszerzésének lehetséges módozatai megvizsgálására. A bizottság
tagja volt Szlávy József, a m. kir. Belügyminisztérium államtitkára,
későbbi miniszterelnök, Barthos János FSzKM miniszteri tanácsos és
Dieterich Rezső m. kir. igazságügyi minisztériumi
osztálytanácsos.

Az 1869. április
4-én, Budán kelt bizottsági jegyzőkönyv több, különösen tanulságos
megjegyzést tartalmaz a korabeli viszonyokra vonatkozóan. Barthos János
miniszteri tanácsos, bizottsági tag megállapítása szerint ugyanis „a
mostani gyakorlat szerint a régibb hasznavehetetlen levéltári iratok
megsemmisítetni, sőt áruba bocsátatni is szoktak …”. A bizottság végül
arra a véleményre jutott, hogy az iratok csupán vásárlás, illetve
birtoklóik részére jutalom kifizetése útján szerezhetőek
vissza.

Ugyanebben az évben gr.
Festetics György ő felsége személye körüli miniszter által Lónyay
Menyhért m. kir. pénzügyminiszternek küldött, az iratok megvételét célzó
átirat fogalmazványában a bécsi rendőrhatóságok szerepének értékelésére
is kitért: „E körülményeket azért tartottam Nagyméltóságoddal
közlendőknek, mert azokból kiviláglik, hogy hasonló régi iratok Bécsben
egész nyilvánossággal szabadon árultattak nemcsak, de hogy a Kancellária
levéltárából elveszett iratok egy részének közforgalomba bocsátása a
hatóság tudtával és engedelmével
történt.”

Arany
Krisztina teljes írása a MOL honlapján olvasható
»