Kennedy-gyilkosság,
békeharc, algériai háború, imponáló árubőség, belkereskedelem,
ellenforradalom, kongresszusi irányelvek, klerikális reakció – fogalmak,
amik a hatalom eszében jártak karácsonykor. (Forrás:
hvg.hu)

Terror, hiány, vásárlási láz, tévéműsor,
Örömóda, éjféli mise, parlamenti fenyőünnep, ami meg nekünk jutott a
rendszer karácsonyából.

Rendszerváltások
következtében törvényszerűen változnak meg az ünnepek. Többnyire
ugyanazok a jeles napok új tartalommal és ideológiával élnek tovább, de
akad olyan, hogy az új éra teljesen felszámolja a régi ünnepeket. A
Sztálin leghűségesebb tanítványáról nevet kapott Rákosi-rezsim alaposan
átírta a régi „reakciós” naptárt. Megszűntette a húsvét- és a
pünkösdhétfő ünnepét, illetve az úrnapját; eltörölte a koalíciós
időszakra emlékeztető piros betűsöket: a köztársaság kikiáltásának
(febr. 1.) napját és március tizenötödikét; az ország dolgozó tömegei
viszont munkaszünettel hódoltak az orosz bolsevik forradalom (nov. 7.)
és a felszabadulás (ápr. 4.) évfordulóinak; előbb első István, később az
új kenyér és az alkotmány napjává szekularizálta szentistvánt; valamint
kiherélte a karácsonyt. Ez utóbbi akkoriban csak 25-ére korlátozódott, a
Jézuska vagy az angyalok helyett pedig az orosz Gyedmaróz legnagyobb
magyar tanítványa, a télapó hozta az ajándékokat, és a legsötétebb
években még a karácsony eredeti – egyébként szláv eredetű – nevét is
fenyőünnepre gyúrták át a proletár internacionalizmus legnagyobb
dicsőségére.

A naptárat más népi demokráciákban is
alaposan szovjetizálták, a magyar megoldás azért sikerült ennyire
kínosan osztályharcossá, mert a párt éppen az egyházakat, különösen a
katolikust akarta teljesen maga alá gyűrni. A teljhatalmú kommunista
vezetés célként tűzte ki tehát, hogy a társadalmat átneveli, csökkenti a
vallásosak számát, az egyházak tevékenységét pedig a templomokba
szorítja. 1948. december 26-án bebörtönözték a legismertebb hazai
egyházi rendszerkritikust, Mindszenty József hercegprímást, 1949-ben
államosították az iskolákat, visszaszorították a hittant, és kötelezték
az egyházi személyeket, hogy esküdjenek fel az 1949-es kommunista
alkotmányra. Ez utóbbira legkésőbb, 1951 júniusában a katolikus klérus
volt hajlandó. Ezekben az években a párt hivatalos politikája vált a
„klerikális reakció elleni harc”, amelyben a diktatúra kíméletlenül
leszámolt egyházi kritikusaival, betiltották a szerzetesrendek
többségét, támogatták a kollaboráns békapapok mozgalmát, és létrehívták a
pártállam egyik legobskúrusabb szervét, az Állami Egyházügyi Hivatalt,
amely szoros munkakapcsolatban az állambiztonsággal egészen a
rendszerváltásig felügyelte a magyar egyházi
életet.

Rákosi Mátyásék „naptárreformjának” külön
hozadéka volt, hogy míg a Horthy-korszakban és a koalíciós időszakban 16
nap munkaszüneti nappal „szúrták ki a dolgozók szemét”, addig a
„szociálizmus építésének felgyorsítása” érdekében a magyar
Népköztársaság hét nappal tisztelte meg hű fiait. És ezen még az se
sokat javított, hogy a munkásmozgalmi hagyományokat továbbvíve, május
elsejéhez hozzácsapták még másodikát is. A fiatalabbak kedvéért
megjegyezzük, akkor még nem volt szabad a szombat, tehát a munkahét
szigorúan hatnapos volt, és – hiába a proletárállam – a munkavállaló
csak évi 12 fizetett szabadnapra volt
jogosult.

Rákosi, aki tételes ateista volt, és
Horthy börtöneiben meg a nagy Szovjetunióban tökélyre fejlesztette az
ármánykodást, karácsony kapcsán szívesen szórakozott alávetettjeivel.
Pünkösti Árpád több személyes beszámolót is felidéz a vezér ünnepi
kétszínűségeiről. Itt van például Marosán György sztorija, aki sokat
segített Rákosinak a szociáldemokrata párt tönkretételében. Mégis
1950-ben a diktátor rendőrspiclinek mondta, és ő ítéltette halálra
Marosánt, akinek börtönévei alatt minden karácsonykor megjelent a
küldönc a feleségénél egy csomaggal – benne banán, narancs, egyéb
különlegességek –, azzal a szöveggel, hogy ezt Rákosi elvtárs
küldte.

A „Fürtös” – ahogy akkoriban bizalmas
körben a tök kopasz tirannust nevezték – a negyvenes években még
karácsonykor a villája őrszemélyzetével kvaterkázott. A szegény fiúk
közül verbuvált őrök karácsonykor ajándékot kaptak. Az első évben Rákosi
még azzal kopogott be hozzájuk: nyissák ki, itt a kis Jézus! – és a
karjára volt rakva néhány csomag Kazbek (orosz katonai cigaretta), a
másik kezében egy üveg pálinka. Koccintott velük, és mindenkitől
érdeklődött a családja felől. 1946-ban a cigaretta mellett vagy helyett
egy pár zoknit kaptak, később meg egy kék inget – emlékezett Pünköstinek
a villa gondnoka. – Az ajándékok nem a fa alatt voltak – mesélte G.
Lajos –, de név szerint sorakoztak az asztalon, és az összehívott
személyzetnek Rákosi neje adta át őket.

Fehér
Márta, az „öreg” (érdekes, később Kádárt is így hívták háta mögött a
beosztottjai) titkárnője néhány évvel később ünnep idején már zavarban
volt: „Emlékszem, karácsony előtt nem tudtuk, kívánjunk-e neki kellemes
ünnepet vagy sem, és amikor megálltunk a kocsival, akkor ő mondta:
Kellemes karácsonyt!”