Az
iskolai szegregációt nem lehet csak jogszabályokkal leküzdeni, ahhoz jó
iskolák kellenek, azok megteremtéséhez pedig pénzre van szükség, mondta
Pokorni Zoltán. (Joób Sándor interjúja az Indexen)

A Fidesz a hátrányos helyzetű, cigány gyerekek
esélyegyenlőségét jobban finanszírozott kiemelt oktatási körzetek
létrehozásával, a védőnői hálózat megerősítésével, az óvodáztatáshoz
kötött támogatással és a nevelésre több lehetőséget adó egész napos
iskolával segítené. A Fidesz visszaállítaná a buktatást, és kiemelt
ösztöndíjakkal csábítaná a legjobbakat a tanári
pályára.

Vállalna ismét
oktatási miniszteri posztot?

A Hegyvidék polgármestere vagyok, és ősszel egy újabb
négyéves ciklusra szeretném majd megkapni a XII. kerületi választók
bizalmát. Ha azonban az új miniszterelnöknek szüksége lesz a
szaktudásomra a választások után, természetesen mindenben segítem a
munkáját. Előbb azonban olyan döntéseknek kell megszületniük, hogy
lesz-e önálló oktatási tárca, és hogyan néz majd ki az új kormányzati
struktúra.

Arról már
lehetett hallani, hogy a Fideszben vannak elképzelések összevont
minisztériumokra. Szó volt egy humán tárcáról, amely az oktatással és
kultúrával, az egészségüggyel, a szociális területtel foglalkozna. Egy
ilyen konglomerátumban mennyire lehetne érvényesíteni az oktatás
érdekeit?

Annyira,
amennyire egy önálló tárca esetében. A kormányzati struktúra nem az
ágazatok érdekérvényesítésére jön létre, hanem egy munkamódszert jelent.
Egy ágazat akkor jár jól, ha sikerül megtalálni a leghatékonyabb
működési módot.

Hogy nézne
ki egy ilyen összevont minisztérium? Lenne egy főminiszter és oktatási
meg egészségügyi alminiszter?

Az egyik variáció az, hogy egy ilyen összevont
minisztériumban minden korábbi hagyományos tárcának lenne egy
államtitkári rangú vezetője. A másik elképzelés szerint a miniszter
területenként, feladatonként szakállamtitkárokkal dolgozna együtt, így
például a felsőoktatást, a közoktatást, a szakképzést, a szociális vagy
egészségügyi területet külön vezető vinné. Én utóbbit tartanám vezetési
szempontból hatékonyabbnak, de még egyszer mondom: bízzuk ezt azokra,
akik majd ezt a feladatot megkapják.

Valószínűleg az oktatásban gyökerezik
Magyarország egyik legsúlyosabb társadalmi problémája. A hátrányos
helyzetű, roma gyerekek olyan mértékű hátránnyal indulnak, amit az
iskola nem képes kompenzálni. Jelentős részük nem jut el a
szakképzettségig, és a munkaerőpiacon sem jelenik meg. Hogyan lehet ezen
a helyzeten fordítani?

A
problémák nem az iskolában kezdődnek, hanem jóval korábban. Mi nagy
szerepet tulajdonítunk a védőnői hálózat megerősítésének, hogy a
hátrányos helyzetűek körében fokozottabban jellemző egészségtelen
életmód, az alkohol, a dohányzás következtében ne kerüljenek tömegesen
olyan, komoly problémákkal küzdő gyerekek a közoktatásba, akik egyéni
fejlesztést igényelnek.

Mivel lehetne elérni, hogy a hátrányos
helyzetű gyerekeket az óvodában fel tudják készíteni az iskolára, és be
tudják hozni szocializációs hátrányaikat?

Vonzás és kényszer együttese a megoldás. Az óvoda ma
ötéves kortól kötelező. Sokan vannak, akik szerint ezt négyéves korra is
előre lehet hozni. A Fidesz korábban szorgalmazta, hogy támogatásokkal
igyekezzünk rávenni a hátrányos helyzetű családokat arra, hogy járassák
óvodába a gyerekeiket már három éves koruktól. Nyolc éve javasoltuk a
kormánynak, és nemrégiben megfogadták, hogy pozitívan érdemes ezt a
folyamatot ösztönözni, például óvodáztatási támogatással. Ehhez persze
óvodákat is kellene építeni, mert most tizenöt-húszezer férőhely
hiányzik.

Hogyan segítene a
hátrányos helyzetűek felemelésében az egész napos iskola koncepciója,
amelyet a Fidesz háza tájáról lehet
hallani?

Itt nem
egyszerűen napköziről van szó, és ennek az iskolaszervezési módnak
Magyarországon is vannak előzményei. Nyugat-Európában komoly lépések
történtek és történnek ebbe az irányba. Az időkeret széthúzásával a
kötelező tananyag egy része átemelhető a délutáni időszakra. Ezzel az
oktatás folyamata levegősebb, tagoltabb, és több idő van a differenciált
fejlesztésre, a nevelésre, a közösségi tevékenységekre: ez lehet
művészeti képzés, sportfoglalkozás, egészségnevelés, de akár
kertészkedés vagy barkácsolás is. Ezek végzése közben pedig lehetőség
nyílik olyan nevelési tevékenységre is, amelyre a szakórákon nem lenne
sem idő, sem mód.

Milyen
„nevelési tevékenységre” gondol?

A gyerekek így sokkal inkább megtapasztalhatják az
egymásra utaltság, a sportszerűség, az együttműködés, a közös célkitűzés
és cselekvés élményét, mintha egy etikaórán elméletben beszélnének
nekik erről. Ez a módszer elsősorban a hátrányos helyzetű régiók
iskoláinak lehet vonzó, de mindenütt alkalmazható, akár az elit
iskolákba is, ahol már tudják, hogy az iskola nemcsak versengésről,
pontszámok hajszolásáról szól, hanem közösségi élményről is. Ez az
iskolaszervezési megoldás természetesen nem lenne kötelező, de megfelelő
finanszírozással ösztönözni lehet a kialakítását.