Mint sokak számára máris ismert, a PÖCS, e méltán a magyar nyelv legszebb lapjaira illő rövidítés a Pedagógus Önértékelési Csoportok elnevezést takarja. Tervezetét vasárnap keményen bírálta a Történelemtanárok Egyesülete (is), amely e napon tartotta 25. országos konferenciáját.

Bár a különböző médiák némileg eltérően tálalták az elhangzottakat, akadt, amely szerint kereken kimondták, hogy ezzel a rendszerrel egyszerűen azt akarják elérni az irányítók, hogy a nemzet napszámosai eddigi terheik mellett még kémkedjenek, spionkodjanak, besúgjanak is. Természetesen a pedagógiai szakszerűség jegyében. Akárhogy is, ha bármely munkahelyen egy csoport dolgozói azzal vannak elfoglalva, hogy, úgymond, egymást (és önmagukat) értékeljék, s ha kell nemcsak kritikát, de a jó pont jegyében önkritikát is gyakoroljanak – az régen rossz. S nem mellesleg ezzel a módszerrel mintha csak az átkos múlt legsötétebb korszaka köszönne vissza a történelem, úgy tűnik, mára rekultiválódott szemétdombjáról.

Szóval az érintettek attól tartanak, hogy a kívánalom az lesz, hogy egymást figyeljék, osztályozzák, véleményezzék. S talán még azt is be kell vallaniuk, hogy nem csak közvetlen kollégájukat, de magukat sem tartják eléggé alkalmasnak a jövő ifjúsága tuti pártállásának megalapozására. Mindamellett, ismerve jó néhány tanárt, tanítót, szinte biztosra veszem, hogy az érintettek annyira veszik komolyan az egészet, mint legtöbben a puha diktatúra baromságait. Vagyis a PÖCS-ök közt lesz jó néhány tökös tanár és tanár néni. Mint ahogyan a viharos magyar történelem túlsúlyos és esetleg még csak tinótömegű ökörségei között legtöbbjük korábban is megőrizte emberi tartását, erkölcsét, emberi és szakmai integritását.

Mindamellett az, hogy a PÖCS-ök gondolata egyáltalán felvetődhetett ötletként, már nem az első, az állampolgári szabadságjogokat, az emberi méltóságot semmibe vevő, s egy talán nem is olyan nem távoli konzervatív, jobboldali diktatúraszerűséghez vezető úton. S az idősebbek ismét a zsigereikben érezhetik az ötvenes évek fényesnek hazudott szellőit fújdogálni. Csak most a másik irányból. (A fiatalok meg majd megismerik.) Ráadásul nem az iskolák épületei az elsők, s vélhetően nem is az utolsó intézmények, amelyekbe a magukat illetékesnek érzők, ha kell, erőszakkal is befújtatják a politikailag, közérzetileg, hangulatilag megborzongatásra késztető, barátságtalan, rossz emlékű, vacogtató fuvallatokat.