Németországban
jogi útmutató jelent meg arról, miként lehet visszaperelni a nácik
által a második világháború éveiben zsidó tulajdonosaiktól elvett vagy
áron alul megszerzett, és a háború után különböző állami múzeumokba és
magánszemélyekhez került műalkotásokat.
(Forrás:
Múlt-kor)

Az 528 oldalas könyv útmutatással
szolgál a holokauszt túlélőinek, de főleg leszármazottainak ahhoz, hogy
miként kutathatják fel és szerezhetik vissza a hajdanán családjaik
tulajdonában lévő műveket. A könyv 109 esetet mutat be, Franciaországtól
az Egyesült Államokig és Ausztráliáig. Gunnar Schnabel, az egyik
társszerző szerint „remekművek ezreiről és kisebb értékű
festmények tízezreiről van szó, amelyeknek vissza kell jutniuk az
eredeti tulajdonosok
családjaihoz”.

„A
Franciaországból elvitt 30 ezer mű közül 16 ezret soha többé nem láttak.
A múzeumok tudatosan titkolóznak, egyes műveket a pincékben
tartanak” – hangoztatja a visszaszolgáltatási ügyekkel
foglalkozó ügyvéd. A könyv címlapján Carl Spitzweg biedermeier festő
Fiat Justicia című festménye látható, egyrészt címe okán (Legyen
igazság!), másrészt azért, hogy nyomást gyakoroljon a német kormányra,
amely a háború vége óta nyilvános gyűjteményeiben őrzi a képet, Leo
Bendel – a buchenwaldi haláltáborban elhunyt zsidó kereskedő – egykori
gyűjteményének egyik darabját. A szövetségi pénzügyminiszter februárban
ígéretet tett a kép visszaszolgáltatására Bendel
örököseinek.

A szerzőknek az is céljuk, hogy
rávegyék a múzeumokat a birtokukban lévő művek eredetének kivizsgálására
és arra, hogy elismerjék, melyeknek jutottak úgy a birtokába, hogy
azokat zsidó tulajdonosaiktól orozták el korábban a nácik. A szerényebb
anyagi eszközökkel rendelkező múzeumok azonban nem képesek olyan
vizsgálatokra, mint amilyet a bécsi Leopold múzeum indított tekintélyes
Schiele-gyűjteménye eredetének kivizsgálására. Schnabel szerint amúgy
sem lesz elég pénz a nácik által elorzott valamennyi kép
visszavásárlására, és a múzeumok még szerény kártérítésre sem
készek.

Monika Tatzkow történésznő, a könyv
társszerzője úgy véli, hogy múzeumok szándékosan húzzák az időt:
„Egy-egy családon belül az idővel halványul az elvesztett
képek emléke. A gyerekek emlékeznek rá, de amikor ők is meghalnak, a
visszaszolgáltatás még nehezebbé
válik.”

A témával kapcsolatos vitát
spekulációs gyanúk is terhelik, az olyan művek értéke, amelyek több
évtizedre eltűntek, jelentősen megnőtt. Ludwig Kirchner berlini
utcaképet ábrázoló festményéről sokat írtak, amikor a korábban a berlini
Brücke-múzeumban kiállított képet az örökösök, miután visszaszerezték,
árverésre bocsátották. Végül Ron Lauder illatszergyáros vásárolta meg 28
millió euróért (6,9 milliárd forint).

Tatzkow
szerint a művek az értékük mellett érzelmileg is fontosak az örökösök
számára. „Egy visszaszerzett kép a család számára múltjának
egy részét idézi fel, van úgy, hogy semmi más nem marad ezekből a
családokból az utókorra.” A szerzők szerint a könyv
önbizalmat adott egyes örökösöknek. Az ügyvédek viszont kevésbé jól
fogadták. „Egyes kollégáim szerint én ingyen szolgálok olyan
tanácsokkal, amelyeket ők az ügyvédi irodában drága pénzért adnak
ügyfeleiknek” – mondta az AFP-nek Gunnar
Schnabel.

(Múlt-kor/MTI)