Franciaországban vagyunk, a Párizsi Magyar Intézetben. Itt találkozott az ’56-os vetélkedő hét győztes diákja – csupa lány – két, Párizsban élő szabadságharcossal, Sulyánszky Jenővel és Méray Tiborral. A kétórásra tervezett találkozó hosszan elnyúlik: a szabadságharcosok szívesen mesélnek, a lányok nem lankadó figyelemmel hallgatják őket.

Az aktuálpolitika sem marad ki. A szabadságharcosok nem értik: a külföldön oly nagyra tartott, arrafelé a jobb- és baloldal által együtt ünnepelt forradalmat Magyarországon miért akarja mindenki kisajátítani, hogyan torkollhattak az 50. évforduló ünnepi eseményei utcai zavargásokba.

Miklósi László, a csapatot kísérő Történelemtanárok Egyletének elnöke próbál választ adni a kérdésre. – Előbb a széthúzó ’56-os szervezetek, majd a nagypolitika telepedett rá ’56-ra, mígnem a fiataloknak ellenszenves lett az ünnep. De ez a magasabb szint, a mélyebb dolgok ott vannak a családokban. Ha arra biztatjuk a diákokat, mint most a vetélkedőn tettük, hogy kutassanak otthon, beszélgessenek a forradalom eseményeiről a családjukban, oldódhat az identitászavar. Több ezer diákot mozgatott meg az ’56-os vetélkedő fél év alatt, hiszen 380 csapat indult. Általuk talán eljön az idő, amikor ’56 végre méltó helyére kerül a közgondolkodásban.

Ami a lányokat illeti: rájuk bizton lehet számítani. – Nem vettük észre, hogy ennyi idő eltelt már, még hallgattuk volna őket jó darabig. Ez volt a legjobb program idáig – mondják a találkozó után.

Pedig Rokolya Péter idegenvezető nem hagyta unatkozni a győztes csapatot Párizsban. Louvre, Diadalív, Obeliszk, Eiffel-torony, Orsay Múzeum, Notre Dame, Montmartre – a négynapos jutalomúton minderre jutott idő, de nem lehetett kihagyni a versailles-i, és a Trianon-kastélyt sem. A diákok fölkeresték és megkoszorúzták Nagy Imre 1988-ban állított jelképes sírját is a Pére-Lachaise temetőben.

A Freedom Fighter 1956 elnevezésű vetélkedőt a Nemzeti Emlékezet Program részeként szervezte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az eredeti – még a Magyar Bálint vezette tárca által kitűzött – fődíj egy moszkvai út lett volna. Ez azonban kisebb politikai vihart kavart, így végül Párizs, a „forradalmak városa” lett az úti cél.

A lányok ezzel nem foglalkoztak. Gizike és Marcsi hozták a versenykiírást – emlékszik vissza Mónika. – Történelemverseny volt, hát indultunk.

A lányok emelt óraszámban tanulják a történelmet, többségük emelt szintű érettségire készül.

– Az elején csak úgy töltögették a teszteket – meséli Huszárné, Kádár Ibolya, a lányok történelemtanára. – A végén kezdett izgalmassá válni, amikor az utolsó két fordulóban feljöttünk az élmezőnybe. Az utolsó feladatnál, amikor időre kellett megválaszolni a kérdéseket, le sem feküdtek, egész éjjel a feladatokon dolgoztak.

A több fordulóból álló versenyen kellett írni egy képzeletbeli miniszterelnöki beszédet ’56-ból, de volt kreatív feladat is, amelyben a korabeli sajtó és műalkotások felhasználásával kellett posztert vagy montázst készíteni. A „családi emlékezet” nevet viselő fordulóban a diákoknak olyan rokonaikkal vagy településükön élő ismerőseikkel kellett interjút készíteniük, akik átélték a forradalmat, és írásos dokumentumokat, fényképeket kellett ezekről az időkről összegyűjteniük. A csapat névadója ebben a feladatban szerepel: Szabolcs megye egyik mártírja Tomasovszky András volt.

– Tetszett a feladatokban, hogy az interneten keresztül mindenki számára elérhetőek voltak, és nem volt köztük olyan, amelyben előnyt jelentett volna például egy pesti levéltár közelsége. Mindegy volt, hol van az iskola, egyforma esélyekkel indult mindenki – magyarázza a tanárnő. – A lányoknak viszont előnyt jelentett, hogy kiválóan tudnak csapatban dolgozni, hiszen egy kollégiumban laknak.

A győztes diákok az Arany János Tehetséggondozó Programban vesznek részt: mindannyian hátrányos helyzetű kistelepülésekről érkeztek. Nyíregyházára, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba járnak.

– A hátrányos helyzetű kifejezés emlegetését azonban nem nagyon szeretik – mondja tanárnőjük.

A csapat sokáig 12. C-nek jelölte magát a vetélkedőn, ezzel is megakadályozva, hogy kiderüljön: az Arany János Programban vesznek részt. Nem akarták, hogy bárki is azt mondja, azért nyertek, mert hátrányos helyzetűek. Valójában azonban már a 13. osztályba járnak, az első év ugyanis a programban a felzárkóztatás éve.

– Az ötödik év végén, az érettségi banketten a diákokon egyáltalán nem, csak a szüleiken látszik, honnan jöttek – meséli a tanárnő.

Ebben egyébként nincs teljesen igaza. A lányok ugyanis sokkal nyitottabbak, érdeklődőbbek és udvariasabbak kortársaiknál. És fegyelmezettebbek is.

– Volt olyan, hogy egy tanárnő nem jött be órát tartani, mert azt hitte, már másvalaki tartja, olyan csönd volt a teremben – mesélik nevetve az egyik vacsoránál. Az asztalnál nincs csönd: nagyokat nevetve csereberélgetik egymás között a francia konyha ínyencségeit, a kagylót, a csigát, a rákkal töltött avokádót. Hogy mindegyikük kipróbálhasson mindent.

Párizs, 2007. április