Dr. H. Tóth István írása

A kérdés pedig az, hogy került a csizma az asztalra – azaz: miképpen kerültem én, a Lomonoszov Egyetem vendégoktatója a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) megrendezett továbbképzésre, ahol az Európai Unióhoz és a NATO-hoz történő csatlakozás esélyeit, következményeit ecsetelték húszegynéhány, a rekkenő hőségre és a fülledtségre fittyet hányó kíváncsi történelemtanárnak? Mivel a moszkvai állomáshelyemre érkezésem előtt történelmet is tanítottam – egykor ! -, a Történelemtanárok Egyletének a tagjaként olvashattam a TTE Hírmondó egyik számában erről a továbbképzési lehetőségről. S mert régen találkoztam már gyakorló történelemtanár kollégákkal, no meg felettébb érdekelt, hogy a napi sajtótól mentes – talán nyugodtabb – légkörben milyen háttérinformációkhoz juthatok, és nem utolsó sorban: a források objektívebb kezelésére szokott szakmai közegben felkészültebb lehetek egy új világ kihívásaira…

Valóban, a korrekt tájékoztatásra kiéhezetten érkeztünk a ZMNE-re, mint valami seregszemlére. Én annál is inkább „hadvészgyűlte képpel” vonultam fel Pest-Budára, mert itt, Moszkvában, az országismereti társalgási órákon bizony rendre-sorra kapom az orosz, hanti, kazah stb. anyanyelvű egyetemistáktól a magyarság legújabb kori történelme iránt érdeklődő kérdéseket. – Mivel ezt a tájékoztatót október 12-én tudom számos tudományos-szakmai elfoglaltságom miatt végleges formájába önteni, a tanév eddigi hat hetének érdekes tapasztalatai (mindig szeptember l-jén kezdődik az oktatás a Lomonoszovon) alapján nyugodtan állíthatom:

-nem bántam meg, hogy jelentkeztem erre a július eleji továbbképzésre,
-már eddig is hasznosíthattam, sőt a beszédes előjelek szerint következő hónapokban is kamatoztathatom a ZMNE-n kapott sokféle információt,
-higgadtabban olvasom a sajtó, s vércukorszint-emelkedés nélkül hallgatom a rádió és a tévé „aranyősz”-színü, idevonatkozó publicisztikai műfajait.

Keddtől szombatig vendégeskedtünk az egykori katonai akadémia mára jelentékenyen civilebbé szelídült világában.
Kosaras Ferenc, aki a PHARE-programok szerkezetéről és alakulásáról beszélt, nem elsősorban szónoki erényei megcsillogtatásával, hanem gondolatai érvekkel történő alátámogatásával lett maradandóvá számunkra. Különösen a PHARE támogatási formáiról, fajtáiról tudhattunk meg többet, no meg arról is, hogyan nyerhető el általunk írt pályázattal valamennyi ebből a 100 millió ECU-ből. Dicsértük az előadót, amiért köntörfalazás nélkül szólt arról, hogy a támogatás alapítói mára túlbonyolították ezt a rendszert, a többszöri ellenőrzés misztifikálja a program egészét s a lassú ügyintézés elbizonytalanítja a vállalkozó szándékúakat.

Rácz Sándor zavarba ejtő egyénisége volt e nyári kurzus előadói körének. Úgy ült közénk, mint aki kettőig sem tud számolni, aztán vacsorázni is alig tudtunk elmenni. Szóval a honvédelmi és a biztonságpolitikai alapelvek körüljárására adatott idő kevés volt! Az integritás vagy szuverenitás dilemmája éppúgy markáns probléma, mint az integrálódás belátással vagy kényszerrel – s miféle kényszerítő tényezők okán. A jelenlévők többsége határozottan egyetértett a magyar-román alapszerződés ama megközelítésével, hogy ez egy evolúciós folyamai eredménye, ugyanakkor osztatlan közönségsikert aratott a magyar-szlovák alapszerződés minősítése, amely hangzott ilyeténképpen: olyan, mint az áldott állapotú ara házassága, vagy a koraszülött sorsa; tudniillik mindkettő az idő rabja.

Rácz Margit lenyűgöző szellemiségű és imponáló szaktudományos előadását még órákig hallgattuk volna! Amelyik pedagógusközösség anyagilag is megteheti, ugyan hívja meg és mártózzék meg ennek az asszonynak az intellektusában, garantálom, csak gazdagodni fognak általa! A 2. világháború utáni új gazdasági-katonai helyzettől napjainkig és a közeljövő várható fejleményéig ívelt ez a szigorúan tényekre alapozott előadás. Néhány kulcsszó, illetőleg probléma: a francia-német gazdasági meg/kiegyezés; vámunió; akadálymentes tőkeáramlás; a belső államadósság kérdései; a ’90-es évektől öregedő Európa jövője; a szociális nyomorgatás; az inflációs bomba stb.
Iklódy Gábor a kiemelkedő színvonalú előadók egyike volt. Határozott kérdésfeltevése – „Miért jó nekünk a NATO?” – több jelenlevőt meglepett, mondván: „A kérdés már önmagában rossz! Helyesebb így: Kell-e nekünk a NATO?” Magam ezután a találkozó után döntöttem el, hogyan is fogok szavazni akkor, amikor erről a kérdésről elkövetkezik a referendum. Másoknak is álljon itt egy-két adalék a bővítési kritériumok közül! Alihoz, hogy a NATO tagja lehessünk:
– konszolidált parlamenti demokrácia,
– az emberi jogok gátak nélküli értelmezése,
– a civil kontroll biztosítása,
– a szellemi, technikai, kommunikációs stb. együttműködési képesség, a jó szomszédi viszony maradéktalan kiépítése
szükségeltetik. Mindezek nyomán a demokratikus, szabad kereskedelmi fejlődés részévé válhatunk.

Tóth Tamás az Európai Uniót emberközpontú intézménynek mutatta be, ahol,az ember: európai polgár. Orosz egyetemistáim, (mert innen is eljutnak ám a hallgatók Anglia, Franciaország, Németország egyetemeire részképzésre éppúgy, mint az ELTE-re is) azt mondják, hogy az orosz népesség nem elhanyagolható százaléka mindent megtenne ezért a(z európai polgár) státuszért. Természetesen a tét nekünk sem kevés! A csatlakozással modern állammá lehetünk. Addig azonban könyörtelenül szembe kell néznünk a „nemzeti szuverenitás” történetiségbe nyúló természetrajzával!

Szabó János imponáló felkészültséggel logikus gondolatmenetben tartotta meg előadását a civil kontrollról. Ránk fért annak a tisztázása, hogy mit is jelent az, amikor a nem katona ellenőrzi a hadsereget. S mindennek (a magyar megnevezést sajnálatosan nélkülöző kifejezésnek!) intézményrendszere van a fejlettebb demokráciákban. Csak ízelítőül rögzítek egyet-kettőt a fontosabb gondolatok közül: a védelmi piac stratégiai kérdése; a katonák jogai és szólásszabadsága; a fegyveres erők és a nyilvánosság; a háborús bűnök kérdései stb. A tény: a katonák nem ismerik a civilekkel való együttműködést – a civilek nem ismerik a katonákkal való együttműködést. Viszont feloldható a dilemma a „védelmi diplomaták” képzése, alkalmazása eredményeképpen.

Mindenképpen rögzíteni kívánom, hogy tartalmas előadást köszönhetünk Körösi Istvánnak, aki az európai integráció történetét rajzolta fel; Gazdag Ferencnek, aki a NATO születéséről adott tényszerű tájékoztatást; Vadász Sándornak, aki semmi újat sem nyújtott az egyetemi előadásaihoz képest, ellenben annál többször „cikizte” (úgynevezett emberi megbántottsága okán) Remek Éva tanfolyamvezetőnket, akit figyelmességéért, jóindulatáért, széleskörű szakmai ismereteiért és példás szervezőképességéért mindannyian megkedveltünk Őszintén kívánjuk, hogy Ph.D-s ösztöndíjasként (is!) sok-sok sikert érjen el!

Ugyanakkor „a könnyen felejthető találkák” sorába illik az Eörsi Mátyás úrral való véget érni nem akaró nyűglődésünk. Mi egy jól felkészült, a feladatával és a hallgatóságával tisztában levő politikai államtitkárt vártunk. Ehelyett az előadó cím-, szerep-, fel¬adatzavarán túl még mondanivalójának kuszaságával is „tündökölt”. Engem, főképpen az SZDSZ-hez való önként vállalt kötöttségem okán zavart az említett úr „vitézkedése”.

E sajnálatos végkifejlettől függetlenül: jó volt mind emocionálisan, mind intellektuálisan öt napig európai polgárnak lennem július első hetében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, ahol többek között a Történelemtanárok Egylete szervezésében az Európai Unióról és a NATO-ról szóló sikeres továbbképzésen vehettem részt, s nagyszerű hallgatókkal ismerkedhettem meg, sőt ismét a padszomszédja lehettem egykori kedvenc főiskolai csoporttársamnak, aki ma igazgatóhelyettes egy dinamikusan fejlődő keceli általános iskolában.

Ugye, milyen kicsivé válik ez a globális problémáktól köhécselő világunk, mihelyt a ZMNE-re megyünk tanári továbbképzésre?

Dr. H. Tóth István