A történelemtanárok számára az olvasói levelek legfőképpen azért lehetnek fontos taneszközök, mert jól tükrözik az elmúlt száz-százötven év társadalmi normáinak, „közvélekedéseinek” változásait. Az újságokban ugyanis lényegében a 19. század második felétől jelennek meg ilyen jellegű olvasói levelek. Furcsa módon az olvasói levelek alapvető témái, kérdései nem igazán változnak, viszont a szerkesztőségi válaszok annál inkább… (Jakab György)

Olvasói levelek: A 20. század második felének magánügyei (pdf)

Olvasói levelek: A 20. század második felének magánügyei – Melléklet (pdf)

Részlet a cikkből:

[…] Az olvasói levelek iránt érdeklődő kollégák számára van egy fantasztikus történelmi forrás, valóságos kincsesbánya. Ez a Nők Lapja című újság Magánügyben elnevezésű rovata, amely több mint ötven évig közölt valóságos vagy fiktív  olvasói leveleket, és arra a szerkesztőség mindig adott válaszokat, tanácsokat. Ezek az olvasói levelek többnyire intim „magánéleti” kérdéseket, problémákat (szocializációs, párkapcsolati gondok stb.) vetettek fel, amelyeket ebben a formában próbáltak kibeszélni, „meggyónni” a levelek írói, tanácsot, „feloldozást” várva az „objektív külvilágot” képviselő újságtól. Pedagógiai értelemben tehát a társadalmi minták, gondolkodási és cselekvési sémák, normák és erkölcsi szabályok történeti változásait követhetjük nyomon az olvasói levelek iskolai feldolgozásakor

Erkölcsi és társadalomismereti kérdések és válaszok

1. levél

18 éves vagyok, most fogok érettségizni. Végső elkeseredésemben fordulok Hozzád, mert nagy bajban vagyok. És nem tudom senkinek elmondani, csak Te segíthetsz, talán. A lényeg: két évvel ezelőtt, egy fertőzés következtében, elkezdett romlani a látásom. Az orvosok a mai napig nem tudták megállítani a romlást. Még azon se tudnak segíteni, hogy csökkenjenek a fájdalmaim. Nagy a valószínűsége annak, hogy megvakulok. Ugye nem kell leírnom, hogy mennyire félek. Mi lesz így velem? Érdemes így élni? Nagyon félek. Még anyuék se tudják, hogy mennyire nagy a baj. Végre találtam egy orvost, aki azt mondta, hogy meggyógyít. Naponta járok hozzá kezelésre, pénzt se kér  érte. És tényleg tud segíteni, a fájdalom csökkent, bár egyelőre nem látok jobban. Nagyon hálás voltam neki. Voltam… mert kiderült, hogy pénz helyett mit akar tőlem. Eleinte nem vettem észre, hogy túl sokat simogat. Aztán meghívott vacsorázni, nemrég virágot is vett nekem. Kiderült, hogy szerelmes belém. Őszintén szólva először megdöbbentem. Harminc évvel idősebb nálam, van felesége, felnőtt gyerekei. Nem tudtam először mit csinálni. Elfogadtam a virágot, elmentem vele vacsorázni, még táncoltunk is. De amit most kér… gondolhatod! Kezdek undorodni tőle, és félek. Én nem tudok lefeküdni vele. Nem csak arról van szó, hogy nem akarok, a szó szoros értelmében: nem tudok! Mit csináljak? Ha nem leszek hajlandó… el fog küldeni, és ez is érthető. De akkor mi lesz velem? Nem akarok megvakulni. Könyörgöm, segíst!

(„Szemorvos” jelige, 1988)

A válasz

Megadtad ugyan a címedet, de hozzátetted, hogy, „anyu elolvassa” a leveleidet és nem akarod, hogy kiderüljön, miféle bajban vagy. Nem vállalhatom, hogy levélben válaszoljak, így is bajban vagyok. Ha mindaz igaz, amit írtál – én elhiszem –, csak egyetlen használható ötletem van. Másik orvoshoz kell fordulnod. Aki talán nem ingyen, de nem is „természetbeni ellenszolgáltatás” reményében próbál meggyógyítani. Hidd el, ha ez a doktor bácsi képes segíteni rajtad, akkor a kollégák között is akad olyan, nem egy, aki segíthet. Azt nem ajánlom, hogy feljelentsd, mert nem tudod bizonyítani, hogy férfiként próbál közeledni hozzád, és mit is érnél azzal, ha netán mégis bizonyítani tudnád? Attól nem javulna a látásod. Azzal se érsz sokat, ha azt mondod, hogy ejnye-ejnye, micsoda rossz ember ez a doktor. Mert nem biztos, hogy rossz ember. Az is lehet, hogy jó orvos. Csak nem elég becsületes. Vagy nem vette tudomásul, hogy egy fiatal rózsa mellé nem illik öreg karó. Egy harminc-negyven éves nőnek talán mást javasolnék, de te fiatal vagy, semmiképp sem tanácsolok ilyen piszkos kis hétköznapi kompromisszumot neked. És ismétlem: csatába se küldhetlek. Keress tehát másik orvost, mielőbb!