Az OECD
tanulmánya szerint a nagy számítógépes tapasztalattal rendelkező
fiatalok leginkább a matematika területén jelentős lépéselőnyben vannak a
társaikkal szemben.
(Forrás: SG)
Konzervatív vélemények szerint a számítógép, illetve
főként a videójátékok ártanak a gyermekek fejlődésének. Ezzel szemben a
Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
„Készen állnak a gyerekek a technológia világára?” című
tanulmányát készítő szakemberek olyan kérdéseket vizsgáltak meg, mint
hogy milyen számítógépes lehetőségekkel rendelkeznek a 15 éves diákok
otthon illetve az iskolában, hogyan, milyen célokra használják a PC-t,
valamint milyen pozitív vagy negatív összefüggés mutatható ki a
gyermekek fejlődése és a számítógép használata
között.
Átlagosan az országok 78
százalékában rendelkeznek az iskolák számítógépekkel és az oktatási
intézmények 68 százaléka van rákötve valamilyen hálózatra. Az
OECD-tagállamokban a 15 éves diákok szinte kivétel nélkül használják már
a PC-t, eltérés csak abban mutatkozik meg, hogy melyik fiatal mennyi
időt tölt el rendszeresen a gép előtt. Ausztráliában a 15 évesek 69
százalékának van legalább 5 éve saját PC-je, ugyanez az arány Kanadában
66, az Egyesült Államokban 62, Svédországban 57, Új-Zélandon 55
százalék. A közeli Németországban a 15 évesek 33 százalékának van több
mint öt éve saját számítógépe.
Az
otthoni PC-t leggyakrabban a német, a kanadai, az izlandi, a svéd, az
ausztrál, a dél-koreai, a dán, a belga és az amerikai fiatalok
használják. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben is, hogy egy 15
éves gyereknek mire is kell egy otthoni számítógép. Nos, a diákok 50
százaléka szerint a gépre leginkább szövegszerkesztésre, internetezés
miatt van szükség, de persze a játékok futtatása is előkelő helyen
található. Elmondható az is, hogy a lányok összességében sokkal
kevesebbet tartják bekapcsolva a gépüket, mint a
fiúk.
A leginkább az izlandi, a
német, az osztrák, a portugál, a lengyel, a kanadai és a dél-koreai 15
évesek barátkoztak meg a számítógéppel. Magyarországnak sem kell
szégyenkeznie: jóllehet összességében átlagosan szerepelt, azonban az
iskolákban egy gyermekre jutó PC-k tekintetében az igen előkelő ötödik
helyen végzett.