Úgy
tűnik, az Óbudai-sziget iránti érdeklődés időről-időre fellángol a
történelem során. Hadrianus helytartói palotája, majd a Széchenyi
kezdeményezte hajógyár… (Forrás: National Geographic)

Talán a sors fintora, hogy az ember hol felfedezte,
hol elhagyta, s szinte elfelejtette a két és fél kilométer hosszú,
összesen 118 hektár területű Óbudai-, vagy más néven Hajógyári szigetet.
„A 2007 nyarán és őszén végzett szondázó ásatások eredményeként Kr. e.
3500-2500 körülre datálhatók az emberi megtelepedés első nyomai” –
mondta el a National Geographic Online-nak Havas Zoltán ásatásvezető
régész, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának munkatársa. „A
hajógyári öböl keleti partjánál késő rézkori, kora bronzkori leletek,
többek között tűzhely nyoma került elő a jelentős vastagságú, helyenként
több mint kétméteres újkori feltöltés alól. Ám ezek az emberek nem
végleg telepedtek meg itt, ha magasabb volt a vízállás, elhagyták a
területet” – tette hozzá a régész. A középkorban is többször népesült be
a sziget: előkerültek egy 11., illetve egy 13-15. századi település
maradványai is.

A múlt évi szondázó
ásatás a sok eredmény mellett azonban kissé talán csalódást keltett a
szakemberek körében. Legtöbben a római kor maradványainak felbukkanását
várták: egy kerítés és több árok, oszlophely nyomaitól eltekintve
ezúttal hiába.

A Hajógyári sziget legnagyobb
régészeti lelet-együttese pontosan behatárolt helyen, ám korántsem
teljesen feltárva pihen néhány garázs, műhely és egy golfpálya
ölelésében, helyenként nyolc méteres mélységben. A legkorábbi
változatában Kr. u. 106 után, az akkori helytartó, Hadrianus (későbbi
császár) utasítására épített együttes ismert főépülete százhúszszor
százötven méteres négyszöget formál. Az épületben a korábbi feltárások
adatai szerint száznál több helyiség volt. A palota – amely a helytartó
székhelyeként Pannonia Inferior provincia közigazgatási központja volt –
a köré épült hivatalokkal valóságos hivatalnokváros lehetett, amelynek
nyugalmát egyre bővülő létszámú (végül már ezer főt számláló) őrség
vigyázta. Végül feltehetőleg mégsem az ellenség támadásai
kényszerítették a rómaiakat a sziget elhagyására: a Duna vízszintje
emelkedni kezdett, így az árvízveszély miatt legkésőbb 293 után
kiürítették a palotát.

„Hadrianus
monumentális épületegyüttese Róma hatalmát is jelképezte. A kertekkel
övezett palota teljes területe csaknem tíz hektár volt. A helyiségek
belső magassága három és fél, négy méter lehetett, vagyis hatalmas,
szellős tereket kell elképzelnünk” – mondta el portálunknak Zsidi Paula,
az Aquincumi Múzeum igazgatója. „A huszadik század negyvenes-ötvenes
éveiben végzett feltáráskor hét helyiségnek a padlóján még megtalálták a
mozaik-burkolatot is. Ezek az – adott kornak megfelelő szakmai
módszerekkel – eltávolított falfestményekkel együtt az Aquincumi Múzeum
gyűjteményébe kerültek.”

A helytartói palota elsőként
megtalált két mozaikpadlója azonban a sokkal messzibb Bécsbe, a
Kunsthistorisches Museumba került, miután Rómer Flóris 1854 és 1857
között elvégezte az első feltárást a szigeten. Akkor a hajógyár
területén még több helyütt látszottak falmaradványok, amelyet a kor
tudományos közvéleménye kezdetben római fürdő romjainak
vélt.

Valószínű, hogy miután a
rómaiak a 3. század végén elhagyták a palotaegyüttest, az Óbudai
szigeten – ahogyan az újkőkorban, vagy rézkorban is – csak időről időre
telepedtek meg az emberek. A 11., majd a 13-15. századi falvak
pusztulása után ismét hosszú ideig elhagyatott volt, Buda és Óbuda török
uralom alóli felszabadítása után nem sokkal a Kissziget a Zichy-család
tulajdonába, a Nagysziget a városéba került. 1766-ban a Kincstár
visszavásárolta a Zichyektől a Kisszigetet, ám ezután még évtizedeken át
jobbára csak földművelésre használták területet.

Az
Első Dunagőzhajózási Társaságot 1829. tavaszán alapították meg jórészt
angol vállalkozók – ám alapítói között ott volt Széchenyi István is, aki
Angliából hozatott kotróhajót, hogy a sziget partjait a kikötésre
alkalmassá tegyék. Az iparosodó Európában szükség volt új kereskedelmi
útvonalakra, s mi lehetett volna alkalmasabb a célnak, mint a földrész
legnagyobb folyója. Kezdetben csupán hajótárolásra használták a szigetet
– miután Bécsnél erre nem volt igazán alkalmas partszakasz –, azonban a
gazdasági élénkülés nem csak szállítási útvonalakat, hanem járműveket
is igényelt. 1836 elején ezért a Társaság elhatározta, hogy hajókat is
épít majd. Kibérelték a területet a gyár alapítására, a Kis- és a
Nagysziget között feltöltötték a Dunát és így mesterséges öblöt
alapítottak ki.

1836. október 18-án pedig vízre
bocsátották az Árpádot – az első gőzhajót, amely a Hajógyári szigeten
készült.

Teljes
cikk (National Geographic)