A nagy technikai civilizációs robbanás után óriási különbség lett az egyéni tudás, ismeret, meg az emberiség tudása és ismerete között. Ezzel pedig nagyon keményen vissza lehet élni. A magyar kormány az oktatás újra „poroszosításával” ezt meg is teszi – véli Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének bizottmányi tagja. Szerinte a diktatúrák mindig arra játszanak, hogy lelkes, életüket áldozó, de véletlenül se gondolkodó alattvalóik legyenek. Pedig csak azt a hazát lehet szeretni, amely gondoskodik rólunk, és mindent megtesz azért, hogy békességben, és nyugalomban éljünk. Mint mondja, nem csak az állampolgárnak kellene szeretnie a hazáját, hanem a hazának is szeretnie kellene az állampolgárait, de ezt mindig el szoktuk felejteni.

Kopcsik István szerint mindig az állam akarja megmondani mi a követelményrendszer. Így megy ez már 6000 éve, amióta az első államok kialakultak, és kialakult az írásbeliség meg a rendszerszerű tanítás. Csak különböző rendszerekben ez különféleképp alakul, van, ahol durvábban, van, ahol kevésbé. A reformkorban, a kiegyezés után is így volt – bár ez utóbbiban volt egy-két jó dolog is, mint például a nőiskoláztatás –, de a későbbiekben így történt a Horthy-korszakban is a Klebelsberg-féle népoktatás fejlesztéssel együtt. A tanár-diák autonómia a felvilágosodás után már a liberális vonalhoz tartozik. De az államok mindig elitképzésre törekedtek, az elit mindig megkapta a maga kis elitiskolájában, ami kell. És ebben az esetben nem pénzről, és nem csak az egyházakról van szó. Az elit megcsinálta a maga iskoláit, ahol egész mást tanultak, mint a többiek. Nálunk is ez a gond most. A nagy technikai civilizációs robbanás után óriási különbség lett az egyéni tudás, ismeret, meg az emberiség tudása és ismerete között. Ezzel pedig nagyon keményen vissza lehet élni. 

Kopcsik István szerint az, hogy mennyire tudta egy-egy állam maga alá rendelni a kultúrát, a reformkortól kezdve mindig attól függött, hogy kik tanítottak. A pedagógusokon, a szaktanárokon tehát nagyon sok múlik. A szakember katasztrófának tartja jelenlegi kormány igyekezetét, hogy újra „poroszosítsák” az oktatást, hogy a tanár és a diák végrehajtó legyen és ne alkotó, ne keressék a saját és a világ problémáinak megoldását, hanem vegyék tudomásul azt, amit hivatalosan mondanak nekik. Ez látszik egy az egyben Erich Maria Remarque „Nyugaton a helyzet változatlan” című regényében is. Minél diktatórikusabb egy rendszer, annál keményebb és durvább a történet. De ide tartozik a Hannibál tanár úr, az 1956-ban készült magyar film, amit Móra Ferenc Hannibál föltámasztása című szatirikus kisregénye alapján Fábri Zoltán rendezett, vagy épp Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig” című regénye főhősének, Nyilas Misinek a története is. A diktatúrák mindig arra játszanak, hogy lelkes, életüket áldozó alattvalóik legyenek, és véletlenül se gondolkodjanak. 

Ez is egy erős trend most nálunk, hisz’ megszüntetik a művészettörténetet, és egyetemes jelleggel behozzák helyette a honvédelmi oktatást. A polgári védelmi oktatás a mai modern korban létfontosságú, hiszen akár vihar, tűz, baleset, katasztrófa, bármi történhet. De, hogy egy 9,5 milliós ország hadsereget akarjon építeni, az elképesztő. Ha olyan vezetése lenne, amelyik az országban gondolkodik, és az állampolgárok normális, vagy jobblétében, az nem ilyesmire költene irtózatos pénzeket. Kopcsik István történelemtanárként emlékeztet, az utóbbi 500 évben soha semmilyen nagyhatalommal nem tudtunk szembeszállni, és fölteszi a kérdést: hát mit akarunk mi most? Ez az egész is csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet, és a végrehajtó szellem erősödjön meg. 

Véleménye szerint az oktatásnak nem a múltat kellene megtanítani – pedig ez is egy törekvés itt és most –, hanem a múlt pozitív és negatív tanulságai alapján kéne megértetni a jelent, és leginkább a jövőre kellene fölkészíteni a diákokat. A mai magyar állami oktatási rendszerben azonban töredékét nem találjuk annak, hogy arra készítenék fel őket, milyen lesz az új világ, ami egyébként 5-10 évente amúgy is lényegesen változik. Az lenne a család mellett az iskola elsőrendű feladata, hogy megmutassa a diáknak, ki ő, milyen körülmények között él, milyen az adott nemzet kultúrája, közössége, az hogyan illeszkedik be a globális közösségbe, mert ma már az emberiség nélkül semmilyen problémát nem lehet megoldani. Globális problémák globális megoldást igényelnek, és nem különutasságot úgy, hogy közben elveszik a pénzt az egészségügytől, az oktatástól. Ez kultúra? Még soha egyetlen hatalomtól sem kapott ez az ország annyi támogatást a fölzárkózásra, mint az Európai Uniótól. Az összes többi csak elvitt, nemhogy hozott volna. Az EU ugyan hozott, de azt meg elvették a „belső hatalmi erők”. Így csúszhattunk le az unióhoz 2004-ben csatlakozók köréből a második helyről az utolsó előttire. Csak Bulgária van még egy-két dologban mögöttünk. A mi különutasságunk erről szól: nem csak alattvalóképzés folyik, hanem alacsonyan képzett munkaerő-előállítás is, ami sem itthon, sem külföldön nem teszi lehetővé, hogy megoldja egy fiatal problémáit, és lelkesen nézhessen a jövőbe. Csak azt a hazát lehet szeretni, amelyik gondoskodik rólunk, és megtesz mindent azért, hogy békességben – nem csak a jelszavak szintjén békességben –, és nyugalomban éljünk. 

Kopcsik István mindehhez hozzáteszi, ezért nem csak az állampolgárnak kellene szeretnie a hazáját, hanem a hazának is szeretnie kellene az állampolgárait, de ezt mindig el szoktuk felejteni. 

Forrás