Magyarországon
a rendszerváltás óta két országosan reprezentatív adatfelvétel készült a
roma népesség helyzetéről: 1993-ban és 2003-ban (az adatfelvételeket a
nemrégiben elhunyt Kemény István irányította). (Forrás: HVG)

A roma népesség lélekszámáról nem rendelkezünk a
2003. évinél frissebb becslésekkel. A 2003. évi adatfelvétel szerint a
magyarországi roma népesség lélekszáma 600 ezer fő volt, a teljes
népesség 6 százaléka. A közoktatás első nyolc évfolyamára járó roma
tanulók arányára nézve frissebb adatokkal rendelkezünk az Országos
Kompetenciamérés iskolai háttérkérdőívei alapján, amelyekben az
iskolaigazgatók megbecsülték az iskolájukba járó általános iskolás roma
tanulók százalékos arányát. Ezeket a becsléseket súlyozva az iskolába
járó tanulók számával, megbecsülhetjük a roma tanulók arányát országosan
az általános iskola első nyolc évfolyamán. Eszerint 2006-ban a
közoktatás első nyolc évfolyamán tanuló diákok körülbelül 13 százaléka
lehetett roma tanuló.

A roma
felnőttek foglalkoztatásáról a legfrissebb információk alapján az
Educatio-Tárki Életpálya-felvételének második (2007. őszi)
adatfelvételéből alkothatunk képet. A szóban forgó adatfelvétel a 2006
tavaszán nyolcadik évfolyamon tanuló diákok középiskolai továbbtanulását
követi nyomon éves rendszerességgel (mintaelemszám: 10 ezer tanuló). Az
adatfelvétel során a családokat kérdezőbiztosok keresik fel, akik
információkat gyűjtenek egyebek között a tanulók iskolai pályafutásáról,
családi helyzetéről. A tanulók szüleit egyebek között arról is
megkérdezték, milyen nemzetiségűnek tartják magukat (első- és
másodsorban). Az adatfelvétel során azokat a felnőtt személyeket
tekintették romának, akik vagy első- vagy másodsorban roma
nemzetiségűként jelölték meg önmagukat. Roma fiataloknak pedig azokat a
személyeket tekintették, akiknek vagy az édesapja, vagy az édesanyja
első- vagy másodsorban roma nemzetiségűnek tartotta magát. Ezzel a
mérési eljárással a reálisnak tekinthető 11 százaléknál valamivel
kevesebbet, a nyolcadik évfolyamos tanulók 8 százalékát azonosították
roma tanulóként. Ezekből az információkból képet alkothatunk az érintett
demográfiai csoport (azon családok, amelyekben 2006 tavaszán élt
nyolcadik évfolyamos tanuló) szülői generációjának (nagyjából 35–50
évesek, átlagos életkor: 43 év) foglalkoztatási helyzetéről, illetve a
nyolcadik évfolyamos tanulók középiskolai továbbtanulási arányairól.
Országosan reprezentatív roma adatfelvétel hiányában ennél jellemzőbb
adatot 2003 utánról nem ismerünk (ami, véleményünk szerint, óriási
államigazgatási hiba).

Az
Educatio-Tárki Életpálya-felvétele szerint tehát rendszeres munkája volt
2007 őszén az érintett demográfiai csoporthoz tartozó roma szülők közül
a férfiak 35, illetve a nők 22 százalékának. Ezek a számadatok mélyen
alatta maradnak az összehasonlítható nem roma adatoknak (férfiak: 80,
nők: 70 százalék). Ennél kisebb, de még mindig igen jelentős nem
roma/roma foglalkoztatási esélykülönbségeket találunk akkor is, ha az
összehasonlítást a nagyon alacsony iskolázottságú (nyolc osztálynál
magasabb iskolai végzettséggel nem rendelkező) felnőttekre korlátozzuk. A
nagyon alacsony iskolázottságú roma férfiak, illetve nők 25, illetve 17
százalékos adata áll szemben itt a nem roma férfiak, illetve nők 61,
illetve 42 százalékos foglalkoztatási adatával (az érintett
részpopulációk ekkora százalékának volt 2007 őszén, saját megítélése
szerint, rendszeres munkája). A roma népesség foglalkoztatási
lemaradásában jelentős szerepet játszik az a körülmény is, hogy a romák
aránytalanul nagy része él az ország válságövezeteiben, és relatíve
különösen sokan élnek közülük munkalehetőségekkel szélsőségesen rosszul
ellátott, kedvezőtlen közlekedési helyzetű falvakban, ahol nagyon
rosszak az álláshoz jutási esélyek, illetve ahonnan az alacsony
képzettségű emberek ajánlati béreihez mérten prohibitív módon magasak a
napi ingázási költségek. Statisztikai becslések alapján erősen
valószínűsíthető, hogy a romák foglalkoztatási esélyhátrányaiban
jelentős szerepet játszhat a munkaadók részéről széles körben
tapasztalható foglalkoztatási diszkrimináció is.

A rendszerváltás idején a romákat érő foglalkoztatási
sokk, mértékét tekintve, legalább akkora volt (tartósságában pedig
lényegesen hosszabbnak bizonyult), mint az 1929–1933. évi nagy válság
idején, Európában és az Egyesült Államokban tapasztalt foglalkoztatási
összeomlás. A rendszerváltás idején (1989-ben) 30–34 éves, fiatal roma
apáknak például több mint a fele (57 százaléka) veszítette el korábbi,
tartósan meglevő állását, és szorult ki hosszú távon a munkaerőpiacról. A
szülők generációját sújtó óriási foglalkoztatási kiszorulás – és az
ebből következő tömeges elszegényedés – ellenére a rendszerváltás óta
folyamatosan javultak a roma fiatalok esélyei az általános iskola
sikeres befejezésére, illetve a nyolc osztály elvégzését követő
középiskolai továbbtanulásra, amiben nyilvánvalóan komoly szerepet
játszik a roma családok erőn felüli teljesítménye, hogy gyermekeik
számára a magukénál magasabb iskolai végzettséget és jobb életesélyeket
biztosítsanak. Az 1993 és 2003 között eltelt tíz év során csaknem 20
százalékkal megemelkedett (68 százalékról 86 százalékra javult) a roma
fiatalok esélye az általános iskola elvégzésére.

A középiskolai továbbtanulás mértékében hasonlóan nagy
előrelépés tapasztalható. Amíg a nyolc osztályt végzett roma tanulók
csaknem 40 (pontosan: 38) százaléka nem tanult tovább 1993-ban, addig ez
az arány 10 százaléknál alacsonyabb szintre (8 százalékra) csökkent
2003-ra. Különösen örvendetes módon növekedett meg a szóban forgó bő
évtized alatt az érettségit adó középiskolákban (főként a
szakközépiskolákban) tovább tanuló roma fiatalok aránya: az 1993. évi 13
százalékról 2006-ra 34 százalékra emelkedett.

Mindezen jelentős előrelépések ellenére azonban a roma
fiatalok relatív lemaradása a korcsoport egészéhez képest szemernyit sem
csökkent – a munkaerő-piaci boldogulás szempontjából igazán számító,
érettségit adó középiskolákban való továbbtanulás mértékében mutatkozó
lemaradás szinte centire ugyanannyi maradt: 1993-ban 37 százalék volt,
ami 2006-ban is (jóllehet magasabb szinten) reprodukálódott. Ezek a
magukat nagyon mereven őrző relatív egyenlőtlenségek világosan kijelölik
a társadalom- és oktatáspolitika halaszthatatlan
tennivalóit.

KERTESI GÁBOR, KÉZDI
GÁBOR

(Az adatok forrása:
Educatio-Tárki Életpálya-felmérés 1-es és 2-es hulláma. Kemény I.–Janky
B.–Lengyel G.: A magyarországi cigányság, 1971–2003. Gondolat
Könyvkiadó, Budapest, 2004; Országos Kompetenciamérés 2006, iskolai
adatok; 1993. és 2003. évi országosan reprezentatív
romafelvételek)