A történész szerint napjainkban nem fenyeget újabb világháború és a helyzet legfeljebb nyomaiban emlékeztethet az I. világháború előttire. Bárány Balázzsal, a Történelemtanárok Egyletének alelnökével annak kapcsán beszélgettünk, hogy a miniszterelnök legutóbbi pénteki rádiós szózatában történelmi példát említett. Orbán Viktor azt fejtegette, a mai helyzet az I. világháború előttire emlékeztet, hiszen akkor senki sem akart háborút, mégis kitört. Szerinte ma is ez a veszély fenyeget.

A Rubicon magazin hosszabb történeti összefoglalójának szerzője is úgy látja, a világpolitika átrendeződésének előjele – a nagyhatalmi szembenállás, a lokális konfliktusok eszkalációja – valóban számos elemében rokon a mostani helyzettel, példaként az ázsiai, a keleti és kelet-európai konfliktuszónákat említi. Korunkban is jelen vannak bizonyos gazdasági válságok, energiakrízis, kereskedelmi szankciók, infláció és globális gazdasági feszültségek emlékeztetnek azokra a problémákra, amelyek az első világháborút megelőző éveket is jellemezték.

Történészként mennyire látja megalapozottnak, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzet kísértetiesen hasonlít az első világháború előtti időszakhoz?

Szívesen mondanék valami olyasmit, amiből tanulságot lehetne vonni a múltból, de ezek az analógiák gyakran csalókák. Kívülről nézve jól hangzanak, ám a részletekben nagy a különbség. Az első világháború előtt a feszültséget valójában két, egymással szembenálló szövetségi rendszer és ezek globális gazdasági hálói határozták meg. Ma a világot átszövő gazdasági kapcsolatok, az információ gyors áramlása, és a globális összefonódások miatt lényegében elképzelhetetlen egy hasonló típusú, totális konfliktus. Ami akkor mozgósítási láncokat indított el, ma inkább gátakat képez, mivel a világgazdaság és technológiák egészen más logika szerint működnek.

Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán sokan történelmi példákat keresnek, emlékeztetve a Majdan téri eseményekre vagy a területi vitákra.

Ez a konfliktus sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkezik, semmint csak a Majdanhoz vagy a legutóbbi eseményekhez köthetnénk. Az oroszok hosszú ideje nézik le ezt a határvidéket, s ez már a cári birodalom idejében is így volt, az ukrán identitás kialakulása sem újkeletű dolog, hanem egy több évszázados folyamat eredménye. Ukrajna önálló államként való megjelenése, majd a szovjet birodalomból való kiszakadása tulajdonképpen folyamatos történelmi konfliktus eredménye, ahol a határmenti népek saját nemzettudatukat és érdekeiket próbálják megőrizni. Putyin országlása alatt is látható, hogy az orosz vezetés történelmi érvekre hivatkozik, például Kijev kapcsán – gyakran hangzik el, hogy „Kijev az orosz kultúra bölcsője”, amit politikai legitimitásként használnak fel a területi igényekhez.

​Nem lát átfedéseket a jelenlegi orosz-ukrán háború és az első világháború kitörését megelőző balkáni események között?

Némi párhuzamot persze lehet találni. Mindkét esetben periférikus konfliktusból nőtt ki egy globális válság. A balkáni régióban Bosznia folyamatos vita tárgya volt az Osztrák–Magyar Monarchia és a szerbek között, ráadásul a szerbek mindig számíthattak Oroszország támogatására. A világháború előtti mozgósítások végül olyan láncreakciót indítottak el, amelyet az európai uralkodók már nem tudtak megállítani. De míg ott elég volt egy gyors katonai döntés ahhoz, hogy összeütközzenek a nagyhatalmak, ma a globális gazdasági és informatikai összefonódások inkább a féket jelentik, mintsem az összecsapás katalizátorát.

A fegyverkezés, a katonai erő növelése sem jelent valós fenyegetést?

Szerintem fegyverkezés valóban tapasztalható, de nem látom mögötte ugyanazokat az okokat, mint száz évvel ezelőtt. Európa szinte a második világháború óta az USA védelmére támaszkodott, most, hogy saját kezébe szeretné venni védelmét, ez éppen előremutató lépés, nem fenyegetés a szememben. A problémát abban látom, hogy a jelenlegi fegyverkezés sokkal inkább nemzeti keretek között zajlik, hiányzik az egységes európai koncepció, ami persze konfliktust generálhat, de éppen a globális gazdasági érdekrendszerek, a technológia és a fegyvergyártó óriások tevékenysége miatt egy totális, világméretű háború kirobbanásának lehetősége ma sokkal kisebb, mint száz évvel ezelőtt volt. Lokális konfliktusok, mint az orosz-ukrán háború elképzelhetőek, de nagyszabású világháború nem valószínű.

​Orbán Viktor is idézte a klasszikus tételt, mely szerint, ha a színpadon egy puska lóg a falon, annak el is kell sülnie…

Ez is benne lehet a pakliban, hiszen a fegyverek megjelenése potenciális veszélyt jelent. De a hidegháború alatt is hatalmas mennyiségű fegyvert halmoztak fel, mégsem tört ki világháború. Jelenleg világszerte több száz helyen van fegyveres konfliktus, ezek képesek elnyelni a felhalmozott fegyver arzenált, a fegyveripar szempontjából tehát így sem „veszik kárba” semmi. A helyi konfliktusok időnként fellángolnak, de ettől még a globális háború lehetősége szerencsére ma is csekély.​

Milyen történelmi esetek hasonlíthatók leginkább a jelenlegi helyzethez, ha nem az első világháború?

Számomra például az 1979-es szovjet afganisztáni invázió vagy a koreai konfliktus sokkal közelebb áll a mai helyzethez. Ezek befagyott, hosszan tartó, nehezen rendezhető konfliktusok lettek, amelyekbe a nagyhatalmak közvetetten, gazdasági és katonai eszközökkel avatkoztak csak be. Szerintem most is inkább egy ilyen hosszú, elhúzódó patthelyzetet lehet várni, mint sem gyors kibontakozást vagy világháborús eszkalációt.

Henry Kissinger halála előtt egy interjúban arról beszélt, hogy azért lehet veszélyben a világbéke, mert a mai döntéshozók nem éltek háborúkban, nincsenek valódi tapasztalataik a háború borzalmairól.

Valóban, aggasztó, hogy azok a generációk hoznak döntéseket, amelyek már csak képekről, könyvekből ismerik a háborút, és nincs meg az a tapasztalatuk a múltban, ami talán visszatarthatná őket egy világméretű összecsapástól. Az első világháborút megelőzően is egy olyan generáció nőtt fel, amely romantizálta a csatatereket és a katonai erényt, de később a harctéri valóság szembesítette őket a szörnyűségekkel. Ma Európa lakossága sokkal kényelmesebb és racionálisabb, ezért nem tartom valószínűnek, hogy tömegek önként mennének háborúba. Ez persze nem garancia semmire, de a mai világ inkább kényelmi, mint harcos reflexeket vált ki a társadalmakból.

Forrás