Nagy
Imre sírját a „Darázsfészek” elnevezésű titkos dosszié alapján találták
meg 1988-ban – számolt be egy tudományos konferencián csütörtökön az
akkori kutatás vezetője.
(Forrás: MTI)

A Belügyminisztérium ,56 viharában elnevezésű
emlékülésén Pajcsics József ezredes, aki 1988 nyarán a minisztérium
vizsgálati osztályának helyettes vezetője volt, elmondta: annak idején
parancsban kapta a miniszterhelyettestől, hogy kutassa fel a mártír
miniszterelnök sírját.

Grósz Károly
akkori miniszterelnök 1988-ban kényszerült rá arra, hogy ígéretet
tegyen, újra lehet temetni a forradalom mártírjait.

Pajcsics József ezredes elmondta, hogy az akkori
belügyi vezetésnek nem volt tudomása arról, hol temették el Nagy Imrét.
Kutatásai során kiderült, hogy a miniszterelnököt kivégzése napján,
1958. június 16-án a Kozma utcai kisfogház udvarán temették el
mártírtársaival együtt.

A sírhelyre
használt bútorokat raktak, majd három év múlva, 1961 februárjában
kihantolták a holttesteket, hogy Nagy Imre és társai maradványait a
301-es parcellába vigyék. A temetői anyakönyv számára azt a hamis adatot
adták meg, hogy egy bizonyos Párkánynánáson született nőt, „Borbíró
Piroskát” készülnek eltemetni.

Ez a
„Borbíró Piroska” volt Nagy Imre – közölte Pajcsics József
ezredes.

A kutatás során a 301-es
parcellában először semmit nem találtak, mert ott – ahogy fogalmazott –
„egy nagy dzsungel volt”. A kutatás során az ezredes aztán engedélyt
kapott arra, hogy a belügy titkos adattárában megnézhesse a Nagy
Imre-per iratait. Ott bukkant rá a „Darázsfészek” nevű dossziéra,
amelyben két térképvázlat és egy kézzel írott jelentés volt. Ezek
alapján sikerült végül rábukkanni a sírra.

1989 áprilisában kezdődött a forradalom mártírjai
maradványainak a kihantolása. A testek – eddig is tisztázatlan okból –
az arcukra fordítva voltak a sírban, a kezük pedig drótkötéllel volt
átkötve.

Pajcsics József beszámolója
szerint az azonosítás során a hozzátartozók végig bizalmatlanok voltak.
Szerencsére Nagy Imrének fennmaradt egy protézise. A mártír
miniszterelnök szájpadlása olyan aszimmetrikus volt, hogy csak a saját
protézise passzolhatott ehhez. Ez volt a döntő motívum az
azonosításánál.

A konferencia
előadói az 1956-os forradalomhoz vezető időszak történéseit tekintették
át, különös tekintettel a Belügyminisztériumnak az eseményekben játszott
szerepére.

A konferencia egyik
szervezője, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-Történeti Tudományos
Társaság elnöke, Korinek László egyetemi tanár az MTI kérdésére azt
emelte ki: bizonyossá vált, hogy a Belügyminisztérium akkori
történetében még nagyon sok kutatnivaló van. Most is kiderült azonban,
hogy akkoriban a belügy szinte teljesen pártirányítás alatt állt, így a
szakmai munkát rendkívül elhanyagolták és háttérbe szorították – tette
hozzá.

Mint Korinek László
professzor elmondta, valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy a
Belügyminisztériumban is megdöbbentek a forradalom és szabadságharc
eseményeinek alakulásán, s hogy felkészületlenül érte őket a népharag.
Felhívta a figyelmet arra, hogy sorra kutathatóvá válnak az egykori
belügyi adattárak, ez pedig arra ösztönözheti a kutatókat, hogy „ezt a
ma még fehér foltnak tűnő területet” minél teljesebben
feltárják.