Bácskai
Vera professzor emerita, az MTA doktora bevezetője a Nagy Imre-per
hanganyagait és szó szerinti leiratát tartalmazó DVD-ROM
sajtótájékoztatóján.

Nem
történészként kaptam a felkérést, hogy néhány szót szóljak a Nagy Imre
per anyagát tartalmazó DVD sajtóbemutatóján. A megtisztelő megbízás
nyilván annak tulajdonítható, hogy a Nagy Imre csoport Romániába hurcolt
felnőtt tagjai közül egyedül én vagyok még életben. Ebből következően
mondandóm nem történelmi elemzés, hanem szubjektív, érzelmi töltésű
lesz.

Köszönet illeti mindazokat,
akik ezt a páratlanul fontos és nehéz munkát elvégezték, akik a
hanganyagot és a hanganyag alapján készült írásos szöveget együttesen,
szinkronban tették hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. Köztudott,
hogy a zárt, titokban lefolytatott tárgyalásról csak rövidített,
csonkított és a hatalom szájízének megfelelően átfogalmazott
jegyzőkönyvek maradtak fenn, ezeket is 1989-ig hét lakat alatt őrizték.
Közismert csak az a kommüniké volt, amelyet 1958. június 16-a éjjelén
tettek közzé.

A meghamisított, az
összeesküvés, árulás, népellenesség, ellenforradalom koncepcióját
tartalmazó jegyzőkönyvek teljesen hiteltelenek lévén, publikálásuk
félrevezető lett volna. A digitalizált hanganyag viszont – eltekintve a
hiányoktól – hitelesnek tekinthető. És többet jelent, mintha csak
leiratuk került volna az olvasók kezébe, mert nem tudta volna ilyen
híven visszaadni a beszédmód apró változásait, a hangsúlyokat, a
vallomásokban tapasztalható pillanatnyi szüneteket, korrekciókat,
amelyek értelmezése, nyilván hosszasabb elemzést igényel majd. Számomra
ezek többnyire annak jelzéséül szolgáltak, hogy a vádlottak – noha
cselekedeteikről a vizsgálat folyamán számtalanszor kellett számot
adniuk, a szöveg szinte rögzülhetett a hosszú vizsgálati fogság idején –
e pillanatokban újra átgondolták, hogy hogyan fogalmazzanak,
elkerülendő a vádlott társaikat és magukat terhelő mondatokat. És a
leírt szöveg nem tudta volna igazán visszaadni a bíró, Vida Ferenc
agresszív, intoleráns modorát, amellyel a zárt tárgyalás következtében
teljesen kiszolgáltatott vádlottakat lépten-nyomon megalázta. (Az megint
csak a szubjektív vonulathoz tartozik, hogy milyen megrendülés volt
számomra elhalt férjem, Tánczos Gábor – aki e perben tanúként szerepelt,
őt egy elkülönített perben ítélték 15 évre – és elhalt barátaim hangját
– ha sokszor torzítottan is – újra hallani.)

Bármennyire meglepőnek hangzik, magam nagyon keveset
tudtam – nemcsak a Nagy Imre per, – de férjem tárgyalásának
lefolyásáról is. Az ő vádlott társai Haraszti Sándor és Fazekas György
voltak, – akikkel egyébként 56 előtt nem igen volt kapcsolatban.
Visszagondolva, meg kellett állapítanom, hogy magukról a tárgyalásokról –
legalábbis a sűrű családi összejövetelek alkalmából – nem igen esett
szó. Legfeljebb egy-egy terhelő tanú vallomását említették, azt is csak
röviden, ellentétben a börtönélményekkel, amelyek vissza-visszatérő,
kimeríthetetlen témái voltak a beszélgetéseknek.

A férjem perének anyagát – az operatív iratokkal, azaz a
kihallgatási jegyzőkönyvekkel együtt – én is csak 1989 után
tekinthettem meg. A főügyészhelyettes, szobájában, két-három alkalommal,
néhány órára lehetővé tette az iratok elolvasását. (Zárójelben jegyzem
meg, hogy férjemnek az ítélet nem volt birtokában, egyedüli irata a
márianosztrai börtönből való szabadulási irata – egy fecni – volt. Az
ítéletet csak itt láttam először, majd az ítélet hatályon kívül
helyezésekor kaptam meg.)

Ekkor
nemcsak a tárgyalás anyagát olvastam el, de – a rendelkezésemre álló idő
rövidsége miatt csak futólag – a 64 kihallgatási jegyzőkönyvbe is
betekintettem. Ezek természetesen nem az ő szavait tartalmazták, hanem a
kihallgató tisztnek az előregyártott koncepciónak megfelelő
fogalmazásában készültek el. Az első kihallgatásokkor, az aláírás előtt,
férjem gondosan kijavította a kriminalizáló kitételeket: például minden
alkalommal a margón javította a „fegyveres felkelés” kifejezést
„demokratikus tömegmozgalomra”. A későbbiekben erre már nem igen
találtam példát. Nyilvánvalóan közölték vele jó előre, hogy
nyilvánosságra nem számíthat, ügyüket zárt tárgyaláson fogják tárgyalni,
és talán azt is, hogy a legsúlyosabb ítélet várhat rá, és az sem
zárható ki, hogy azzal fenyegették – mint Nagy Imrét is – hogy a
kezükben lévő, a hazai közvélemény előtt ismeretlen, titkos helyen
őrzött, teljesen kiszolgáltatott családján is gyakorolják a
megtorlást.

Tudjuk, voltak olyanok
is – mint például Szilágyi József – aki mindezek tudatában is vállalta
véleményének, az igazságnak kimondását. Férjem az idő múlásával csak
arra szorítkozott, hogy csak a nyilvánosság előtt zajló, illetve az
eléje tárt tanúvallomásokban szereplő cselekedeteiről beszélt,
önkritikát is gyakorolt, de mindvégig ügyelt arra – ahogy ezt Vásárhelyi
Miklós elmondta – hogy társaira vonatkozóan ne tegyen terhelő
vallomást, és eltitkolja azokat a tényeket, amelyek a nyomozó
hatóságoknak nem jutott tudomására.

Ezt azért tartom szükségesnek elmondani, mert úgy
vélem, egyszer majd sort kell keríteni a vizsgálati jegyzőkönyvek (vagy
azok egy részének) publikálására is, mert ezek nélkül sem a Nagy Imre
per, sem a többi 56-os per tárgyalásának lefolyása teljességében nem
érthető, nem értelmezhető a maga valóságában. (Mint Szabó Csaba
szavaiból kiderült, hogy e munka szerepel az Országos Levéltár
terveiben.) Tisztában vagyok azzal, hogy a sok ezernyi oldal publikálása
hosszú időt igényel, de addig is, míg erre sok kerül, a magam – és
gondolom elhalt barátaim és azok ma is élő hozzátartozói nevében is
tehetem – köszönetet mondok mindazoknak, akik a magyar történelem e
páratlanul fontos forrását, nehéz és hosszú munkával a nyilvánosság elé
tárták.

DVD-n a Nagy
Imre-per