Az arcát
is kisajátították, megszégyenítették, meggyalázták – a hatalomba
visszatérők saját politikai céljaikra, az 1956-os forradalom elleni
propagandájukra használták fel – a forradalom és szabadságharc vérbe
fojtása után. (Forrás: hvg.hu)

Figuráját a művészetek (az irodalom és a film)
elsősorban utókorában próbálták megidézni, megjeleníteni sajátos
eszköztárukkal. Ám alakját, arcvonásait s azok lassú változását a
fényképek őrizték meg a leghívebben. A fönnmaradt fotográfiák együttese:
vizuális almanach Nagy Imréről, a felvételek élethelyszínei változó
tereiben (családi vagy nyilvános, politikai helyzetekben: gyűlésen,
elnökségben, parlamentben, hallgatóként, beszéd közben, emberekkel
beszélgetve) örökítették meg. Egyúttal a múló idő okozta fiziognómiai
változásokat is megmutatják a képek. Bár Nagy Imre arcának életkor
szerinti változása nem látványos attól a pillanattól kezdve, hogy
jellegzetes magyaros bajuszt hagyott. Mintája az édesapja, Nagy József
lehetett. Arcáról elmaradhatatlan fémkeretes szemüvege vagy néha
cvikkere is. A lágy vonások derűs nyugalmat, jó kedélyűséget,
jovialitást sugallnak. Somogyi, kaposvári emlékeimben megbízható,
megfontolt, a dolgát mindig pontosan tudó és azt lelkiismeretesen
elvégző parasztgazda; ravasz is, ha kell. Megvan a magához való esze,
ahogyan Somogyban is mondják. Abból a fajtából, aki alig kibillenthető a
nyugalmából.

A fényképek – mint
leghitelesebb források – minden egyéb vizuális művészeti, képzőművészeti
földolgozásra is hatottak, és azok elsődleges és meghatározó forrásai
lettek. Csak egy példa: Erich Lessing 1956 szeptemberében készített
cvikkeres, mosolygós, bajuszt pedrő Nagy Imréje több könyvcímlapon,
szóró- és emléklapokon, szamizdatkiadványon szerepelt az újratemetés
alkalmából is. Mondhatjuk, hogy ez az egyik legismertebb és
legnépszerűbb portré róla. Ennek kulcsa talán éppen a szokatlanságában, a
fotóssal és a kép nézőjével összekacsintó, a politikusi keretek közül
egy pillanat idejére kilépő, egyszeri alkalom lehet. E kimerevített
pillanat egyedisége inspirálhatta azt az ismeretlen alkotót, aki
kisméretű temperáján sajátos képkivágatban a mosolygós archoz csupán a
bajuszpedrő kézfejet társítja, ám azt szó, illetve forma szerinti
pontosságban, minden további, a fényképen látható részletet (háttér,
karóra, zakó) mellőzve. Így maga a mozdulat kerül premier plánba, így
válik a kisméretű portréarc expresszívvé.

Ahogy Nagy Imre arca és habitusa is állandóságot,
biztonságot sugall, úgy ábrázolásaiban sem lelhetünk föl túlzott
változatosságot. Ezeket hazatérése, politikai szerepvállalása kezdetétől
vehetjük számba, a képzőművészet összes műfajában. A plasztikák sorából
(a mindenkori politika erős befolyása miatt kétes színvonalú köztéri
szobrászatot most nem említem) a plakettek, érmek, emlékérmek némelyike
bír bizonyos művészi értékkel.

Beck
András Nagy Imre-plakettjén oldalnézetben ábrázolta, a nagy formák
(magas homlok, toka, áll, bajusz, az orrán cvikker) tömörítetten,
expresszív összefogottságban jelennek meg. Általánosabban elterjedt e
műfajban a teljes szembenézeti arckép alkalmazása, hiszen Nagy Imre
portréjával díszítettek érdemrendet, emlékjelvényeket és kitüntető
érmeket is.