Gyökeresen
ellentétesen látják a diákok tanulmányi előmenetelét a pedagógusok és a
szülők, akik a fogadóórákon is gyakran elbeszélnek egymás mellett –
derül ki egy vizsgálatból. Az oktatáskutató szerint a két fél
értékrendje gyakran különbözik. (Forrás: Népszabadság)

Eltérő véleménnyel vannak a diákokról a szülők
és a pedagógusok: az iskolai problémákért a tanárok és a tanítók egy
jelentős része szerint a diákok a felelősek, akik egyre rosszabb
képességűek, ráadásul lusták, nem készülnek az órákra. A szülők ezzel
szemben úgy látják, gyermekeik jól tanulnak, a tanárokról azonban
lesújtó a véleményük. Ez derült ki egy nem reprezentatív online
felmérésből. A diaktanito.hu magántanár-közvetítő szervezet által az
idén áprilisban és májusban végzett kutatás során összesen 724 pedagógus
és 743 szülő töltött ki 14-14 kérdésből álló
kérdőíveket.

A szülők 91 százaléka
úgy gondolja, hogy gyermeke segítséggel vagy egyedül, de föl tud
készülni az órákra. A pedagógusok 86 százaléka ezzel szemben azt mondja,
hogy nem készülnek eleget a diákok. 42 százalékuk szerint ennek oka a
segítség hiánya, 44 százalékuk szerint pedig a lustaság és a linkség. A
szülők ugyancsak 91 százaléka véli úgy, hogy gyermeke jól vagy közepesen
tanul. A pedagógusok 90 százaléka azonban problémásnak látja a
helyzetet, ezen belül 42 százalékuk úgy gondolja, hogy kevés az igazán
jó és tehetséges gyerek, 12 százalékuk szerint a helyzet „közelít a
siralmashoz”.

Ezek után nem meglepő,
ha az egyik legnagyobb problémát a pedagógusok szerint az egyre
rosszabb képességű gyerekek okozzák: a tanárok 26 százaléka látja így.
Kicsivel többüknek, 27 százalékuknak az okozza a fő problémát, hogy a
tananyag és az órák száma nincs arányban. A harmadik helyen pedig a nem
megfelelő pedagógusbér áll: ezt a tanárok 15 százaléka említette. A
pedagógusok többsége úgy látja, önmagában nem tudja a diákok nevelését
„jó irányba szabni”, 63 százaléka szerint ehhez a szülő segítsége is
kell. A szülők viszont úgy érzik, egyre kevésbé számíthatnak a tanárok
segítségére: 42 százalékuk szerint „néha, egy-egy tanár segít” a gyermek
nevelésében, 16 százalékuk szerint azonban a mai világban erre
egyáltalán nem lehet számítani.

Tóth
Béla, a diaktanito.hu ügyvezetője szerint mindkét oldal válaszait
tompítani kell, a szülők elfogultak, a pedagógusok helyzete pedig „nem
túl rózsás”. Hozzátette: tapasztalataik szerint ugyanakkor a pedagógusok
és a szülők közti kommunikáció katasztrofális, mintha nem is egy
nyelvet beszélnének.

– A szülő a
pedagógust önkormányzati bürokratának tartja, aki nem segít, a pedagógus
viszont úgy érzi, hogy hiába mond bármit a gyerekről, azt a szülő
támadásnak veszi. A fogadóórákkal kapcsolatban a szülők azt panaszolják,
hogy a tanár semmit nem tud a gyerekről, és csak őket kritizálja. A
pedagógusok viszont ugyanerről a helyzetről mesélik azt, hogy jó
szándékúan elmondják, min kellene változtatni, de azt a szülők csak
nekik szóló kritikaként fogják föl – magyarázza Tóth
Béla.

Tóth Béla szerint a probléma
nem annyira a gyerekekben vagy a pedagógusokban keresendő, inkább abban,
hogy nincs kivel és mikor gyakorolni a tananyagot. A szülők nagy
részének erre nincs ideje. A gyakorlásra azonban már az iskolában sem
jut idő, mert az óraszámok és a tananyag mennyisége nincs összhangban,
így a tanárok csak „leadják az anyagot”.

Sáska Géza oktatáskutató azt mondja: a felmérés
kérdései már önmagunkban is régi és jellegzetes sérelmeket fogalmaznak
meg, olyanokat, mint a képzés színvonalának hanyatlása, a túl sok
tananyag vagy az elkorcsosuló ifjúság. – Az oktatás színvonala már az
első században élt Suetonius óta folyamatosan hanyatlik: ő mondta ezt
először, és azóta is ez az általános közvélekedés. A pedagógusok pedig,
amióta világ a világ, azt állítják, hogy a diákok nem tanulnak rendesen –
mutatott rá az oktatáskutató.

– Ha
azonban a genetikai katasztrófát kizárjuk – tette hozzá ironikusan –,
akkor valószínű, hogy a problémát nem az egyre rosszabb képességű diákok
okozzák, sokkal inkább az oktatás expanziója. – Ma már nem csak a
pedagógusok kultúrájához közelálló elit jár iskolába, hiszen általános
tankötelezettség van, így olyan rétegek is bekerülnek az iskolákba,
amelyekkel korábban a pedagógusok nem találkoztak, így nincsenek is
felkészülve a viselkedésükre.

Ez az
elitoktatásban kevéssé jelentkezik, ott inkább a generációs
különbségekokoznak feszültségeket. A fiatalok 20-25 évente a szüleikétől
látványosan eltérő ifjúsági kultúrát hoznak létre, amin az idősebbek
hajlamosak megrökönyödni, ezért „hanyatlik” örökké az ifjúság erkölcse.
Sáska Géza megjegyezte: a szülők és a tanári kar iskolai végzettsége
közötti különbségek jelentősen befolyásolják a tanárok elfogadottságát
és tekintélyét. Egy tanítónak nagyon nehéz magát és véleményét
elfogadtatni a magasan iskolázott szülőkkel, ha nem meggyőző a szakmai
tudása.

Sáska Géza szerint
természetes, hogy a szülők gyermekeiről kialakított képe elfogult. –
Számos vizsgálat szerint a pedagógusok gyermek-, illetve emberismerete
hasonlóképpen naiv. Ők is a maguk és az iskolájuk értékrendjével vetik
öszsze tanítványaikat. A két értékrend pedig gyakorta ütközik: ez okozza
a feszültséget – mondja. Sáska Géza úgy látja, hogy a tanárok és a
szülők társas viszonya az iskolában többnyire egyirányú: a
pedagógusokból inkább a panasz, semmint az elismerés árad. – Ugyanakkor a
felelősségáthárítás szándéka – főként kudarcok esetén – kétirányú:
egymást okolják a felek.