A
cigányok ünnepségeinek is megvannak a maguk szabályai. Nem véletlenszerű
az ültetés, fontos a színek szerepe, és az italozás sorrendje is. A
HVG.hu szerzője, Varjú Katalin révkomáromi pedagógus egyike azon a
keveseknek, akik ott lehetek egy hagyományos, sátoros oláhcigány
esküvőn.

Izgatottan készülődtem. Azt
sem tudtam mit, s hogyan aggassak magamra és századszorra ellenőriztem ,
hogy megvan-e minden, amit vinni akarok. Újra meg újra visszafordultam,
kipakoltam, berakodtam. Nem ismertem magamra, nem jellemző rám a
hosszas készülődés: hiába készítettek fel gondosan tiszteletbeli romává
fogadó „testvéreim” az eseményre, mégis volt bennem valami, valami olyan
érzés, amit nem lehetett megfogalmazni. Nagy nehezen elindultam. A
hatalmas sátorhoz érkezve olyan intenzíven hatott rám a hatalmas
sürgés-forgás, a tobzódó, csak rájuk jellemző színorgia, mint
még  soha, pedig elégszer megfordultam már közöttük. Vártak,
szaladtak elém.

Vőfélyek rohantak ki
fogadásomra,  hangosan üdvözöltek. Kezembe azonnal poharat
nyomtak, már töltötték is a bort. A szívem fölé kis kitűzőt kaptam, ami
csak a meghívottakat illette meg, s köztük engem, az egyedüli
„parasztot“. Ahogy így sürögtek- forogtak a vőfélyek, a szívük
fölé tűzött hosszú színes szalagjaikba hol én, hol ők tekeredtek bele.
Gyorsan történt az egész, és miután elkészültek a feldíszítésemmel,
valaki „tuss”-t kiáltott. A  zenészek húzták, egyesek felálltak
és összeverték a kanalaikat a többiek felemelték poharukat. Így
köszöntöttek.

A sátorba csak ezután
léphettem be, ahol bár formálisan de azonnal le is ellenőrizte kis
kitűzőmet az ezzel a feladattal megbízott phral (fiútestvér).
„Gadzsiskodni itt nem lehet!” – megjegyzéssel.

Életemben először volt meghívásom igazi hagyományos,
sátoros, cigány esküvőre. Az egész ceremónia a megboldogult vajda és a
fiatalok még élő  nagyanyja hetven évvel azelőtti esküvőjének
rendje szerint zajlott. Minden ugyanúgy, csak új szereplőkkel, más
környezetben. Az egykori vajda unokái esküdtek. Nem tévedtem el, első
unokatestvérek. Ebben a nemzetségben ez mindig is így volt, így van és
így lesz. A „tisztavérűség” megőrzése és a lovak (a vagyon) miatt van ez
így. Rokoncia ide vagy oda, mindenki ép és egészséges – sokak 
csodálatára.

A nagy sátorban U
alakban voltak az asztalok elrendezve. Az U bejárat felől nyitott, jobb
oldali szárán a nők és a kisgyerekek,a  bal oldali szárán a
férfiak és a fiatal fiúk ülhettek. Nem csak az étkezés alatt, hanem ez
mindvégig így volt. Az U kanyarulata az ifjú pár helye volt. Az ülésrend
fontosságáról már tudtam egy s mást egyéb nagy összejöveteleiken való
megfigyeléseim alapján. Most értettem meg a rend általuk ki nem mondott
lényegét. Minden a létező Öregek Tanácsa által előírt szabályok szerint
kellett legyen, aminek betartására engem is többször figyelmeztettek.
Nem betartása esetén kiutasítás járt bárkinek. Én így nem ülhettem
közéjük, mint azt máskor már megtehettem. Nem ehettem velük, külön
kijelölt helyet kaptam a konyhában.

Bizony mindenütt voltak felügyelők és szükség esetére
felkért „kidobó legények”. Nagyon óvatosak, körültekintőek voltak.
Kiéreztem, milyen fontos feladat ez. Férfi csak intim helyzetben ülhet
nő mellé, és ez nem fordulhatott elő most társaságban. Filmeznem,
fényképeznem is csak azt lehetett amit megengedtek, nem állhattam fel
székre vagy padra, pedig azelőtt már megkaptam az ilyen kiváltságokat
is, mikor – természetesen engedéllyel – megörökítettem
valamit.