• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Mély depresszióban a palesztin diákok
2009. április 7. kedd, 0:00

A
palesztin fiatalok közel hetven százaléka elveti az erőszakot,
véleményük szerint nem ez oldja meg a népük és Izrael között fennálló
ellentéteket. Csupán a fiatalok nyolc százaléka gondolja úgy, hogy
érdemes fegyverrel harcolni – ez derült ki az ENSZ Fejlesztési
Programjának legfrissebb felméréséből. (Forrás: [origo])

A kutatók ezerkétszáz tizenhét és húsz év
közötti, a Gázai övezetben és Ciszjordániában élő palesztin fiatalt
kérdeztek meg. Az adatokból az is kiderült, hogy a megkérdezettek több,
mint nyolcvan százaléka depressziótól szenved, negyvenhét százalékuk
pedig azt mondta, elsősorban muszlimnak tartja magát, és csak
másodsorban palesztinnak.


A
vizsgálatba bevont palesztin fiatalok harminckilenc százaléka súlyosan
depressziós, negyvenkét százalékuk pedig gyakran búskomornak érzi magát.
A Gázai övezetben élők között több a súlyos depresszióban szenvedő fiú
és lány, mint a Jordán-folyó nyugati partján lakó társaik körében.
Amikor arra kérték őket, hogy határozzák meg elsődleges identitásukat,
negyvenhét százalékuk muszlimnak, huszonnyolc százalékuk palesztinnak
mondta magát, tizennégy százalékuk úgy nyilatkozott, hogy ő elsősorban
ember, tíz százalékuk pedig arab mivoltát emelte ki első helyen.


„A fiatalok nagyon sérülékenyek mindenfajta háborús
konfliktus idején. Hiszen a őket nagyobb eséllyel tartóztatják le,
gyakrabban sérülnek meg vagy esnek áldozatul a harcoknak, mint az
idősebb korosztályok tagjai” – mondta Jens Toyberg-Frandzen, az ENSZ
Fejlesztési Programjának palesztin ügyekben illetékes munkatársa.
Hozzátette azt is, hogy a világszervezet véleménye szerint
„lehetetlenség egy romokban heverő gazdaságot talpra állítani, vagy egy
nemzetet fölépíteni az ifjúság bevonása nélkül”.

A
kilátások nem túl biztatóak: a munkanélküliek aránya a palesztin
fiatalok között Ciszjordániában harmincöt százalék, a Gázai övezetben
pedig eléri az ötvenegy százalékos szintet. Az ENSZ Fejlesztési
Programja a most elvégzett vizsgálati eredmények adatait és beépíti abba
a jelentésbe, amely ajánlásokat fogalmaz meg a Palesztin Hatóság
számára az ifjúság tanulási és munkalehetőségeinek a bővítése
érdekében.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 2.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017