Hosszú, súlyos betegség után, mely lelki harmóniáját nem törte meg, 2001. december 18-án elhunyt Szebenyi Péter egyetemi tanár, a neveléstudományok doktora, a TTE alapító tagja.

Tudtuk, hogy nincs remény, mégis reméltünk. Legalább annyit, hogy lesz még egy kis ideje, hiszen annyi terve volt még. A csoda ezúttal is elmaradt. December 18-án elment Szebenyi Péter, a történelemtanár (a TTE alapító tagja), a tantervi szakember, a tudós. Az ember, akinek élete összefonódott a történelemtanítással. Szívesen emlékezett a pályakezdés éveire: több mint húsz évig volt gyakorló történelemtanár egy pesterzsébeti általános iskolában. Első könyvét – már az OPI munkatársaként – ezeknek a korai éveknek a tapasztalataira – és természetesen az általa olyan fontosnak tartott módszeres kutatásokra is – építve írta meg 1969-ben a történelemórai csoportmunkáról. Jelképes is lehet, hogy az első könyv egy olyan módszertani megközelítésről szól, amely ma is az innovatív törekvések középpontjában áll. „Minden könyvemet magamnak írtam” – mondta egyszer. Tisztán akart látni, ezért igyekezett tisztázni a homályos kérdéseket. Így született 1970-ben a hazai történelemtanítás történetét feldolgozó – a teljesség tekintetében máig egyedülálló – könyve is. Eperjessy Gézával közösen írott munkája a gyerekek történelmi fogalmainak fejlődéséről megkerülhetetlen alapmű. Kezdettől fontosnak tartotta a nemzetközi kapcsolatokat. Azt vallotta, nem tudjuk megoldani saját szakmai problémáinkat, ha nem értjük, mi zajlik a nagyvilágban. Rendszeresen olvasott oroszul, képes volt arra, hogy a középszerű munkák özönéből kiválassza a valódi értéket. Ismerte és élete végéig nagyra tartotta a szovjet pszichológia csúcsteljesítményeit. De kiemelkedő szerepe volt abban is, hogy a magyar történelemtanárok felfigyeltek a hazaitól annyira különböző angol történelemtanítási tapasztalatokra. Erről szóló szöveggyűjteménye az egyik legjobb történelemtanítási kézikönyv. Sokan elsősorban mint tantervszerzőt ismerték. Ő szerkesztette az 1978-as általános iskolai tantervet, ő kezdeményezte a Nemzeti alaptanterv megalkotását, és mindvégig ő irányította a szakmai munkálatokat. Kezdetben részt vett a kerettantervek kidolgozásában is, de amikor látta, hogy nem tudja érvényesíteni az általa fontosnak tartott szakmai értékeket, lemondott a további részvételről. Mindig a jó kompromisszumokat kereste, azt, hogy az adott feltételek között mit lehet megvalósítani abból, ami kívánatos lenne. Kiváló vitapartner volt: álláspontjához keményen ragaszkodott, de mindig kíváncsi volt az ellenérvekre, életeleme volt a demokratikus vita. Teherbírása, szorgalma legendás volt. Azt remélte, még megírhatja főművét, a történelemtanítás nemzetközi összehasonlításon és történeti megközelítésen alapuló módszertanát. Ez már nem sikerült. Nemcsak szakmai, tudományos alkotásait, hanem megvalósítatlan terveit is örökül hagyta a fiatalabb nemzedékekre.