Kopcsik Istvánnal a közelmúltban beszéltünk minderről, amikor egy könyvbemutató kapcsán Semjén Zsolt Mária Terézia uralkodását illető tévedéseiről és történelemhamisításáról esett szó. 
(A szövegben található kék ikonokra kattintva segítheti a TTE működését.)

Ami tény, hogy Mária Terézia 1740-1780-ig uralkodott, 1765-tól közösen a legnagyobb fiával, II. Józseffel. A mérsékelt felvilágosult abszolutizmus időszaka vele indult Magyarországon, de birodalmi felzárkóztató intézkedései a magyar elmaradottságot konzerválták. Fia, II. József további felvilágosult abszolutista felzárkóztatási kísérlete – többek között a magyar arisztokrácia ellenállása és a francia polgári forradalom kirobbanása miatt – megbukott és a Habsburg-udvar a nemzetállamok születésének időszakában visszazárt a feudális abszolutista modell felé, egyre jobban elmaradva ezzel a sokkal gyorsabban polgárosodó nyugat-európai hatalmakhoz képest. 

Így érkeztünk el a reformkorig. Kontinensünkön egészen különleges helyzet uralkodik: a nyugati országokban, Anglia, Hollandia, Franciaország területén fölgyorsul a kapitalista, polgári világ kiépítése, amelynek nagy gazdasági hajtóerejévé válik az egyre intenzívebb gyarmatosítási folyamat. A közép-európai térség a Balti-tengertől a Balkán déli csücskéig egyre jobban elmarad a nyugati fejlődéshez képest, minél keletebbre haladunk, annál lassúbb a polgári fejlődés. Felzárkózási kényszerek vannak, de az adott országterületeket mindig váltakozó erejű nagyhatalmak szállják meg, amelyek csak ebben az irányban tudnak terjeszkedni egymás rovására. Egyes területeken – mint a lengyeleknél – még a függetlenség is eltűnik jó száznegyven évre, egészen az I. világháború végéig nem létezik önálló lengyel állam. A térségben a mai feszültségek egyik alapvető oka ebben rejlik. Ez Európa nyugati és középső részén a polgári nemzetállamok kialakulásának kora: az angol polgári forradalmat követően (1640) Cromwell hozza létre Nagy-Britanniát, Angliából, Skócia és Írország durva katonai leverésével és megszállásával. A forradalom lezárulása után (1658) a kialakuló alkotmányos monarchia szabad utat nyit az növekvő gyarmati területekkel az ország gyors ütemű kapitalista fejlődése előtt! Ez azzal párosul, hogy Nagy-Britannia – kihasználva stratégiai helyzetét, sziget jellegét – egészen a XIX. század végéig a „status quo” fenntartására törekszik Európában: nem érdeke a versenytársak felemelkedése. Ha kell, katonai beavatkozásokkal is fenntartja az erőegyensúlyt a régi abszolutista modellek támogatásával. Erre legjobb példa a napóleoni háborúk időszaka és az 1848-49-es magyar polgári forradalomhoz és szabadságharchoz való viszonyulása.

Franciaországban a polgári forradalmat (1789) követően, a napóleoni háborúk eredményeként sikerül létrehozni és megszilárdítani a nemzetállamot, amely a kontinens meghatározó nagyhatalmává, Nagy-Britannia vetélytársává válik. A háborúkban egész Európában elterjednek a felvilágosodás eszméi, felgyorsul a polgárosodás.

Igen ám, csakhogy a Habsburg Birodalmon belül óriási a vallási, etnikai megosztottság, a civilizációs fejlettségbeli különbség, különösen a vidék, a parasztság elmaradása nagy. A kapitalizmus egyik lényege pedig épp a vidék, a parasztság polgárosodása, iparosodása. Ez pedig ebben a térségben lényegesen lelassul a feudális abszolutista rendszerek megmerevedésével. Az eddigi etnikai csoportoknál megjelennek a nemzetté válás problémái, amelyek éles és egymással szembenálló küzdelmekké válnak.

Amikor a reformkorban (az 1820-as évektől 1848. március 15-ig) elindul a küzdelem a magyar kultúráért, a magyar nyelvért és a birodalmon belüli politikai befolyásért, a történeti Magyarországon belül elkezdődik a nagyobb etnikumok – legyen ez a Felvidéken a szlovákok, a Partiumban és Erdélyben a románok, a dél-vidéki szerbek-horvátok hasonló jellegű küzdelme is. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az egész magyar történelmet átalakítja az, hogy a török kiűzése után tömegessé váltak az udvar és a földbirtokos arisztokrácia által szervezett tömeges betelepítések az elnéptelenedett területekre – a Habsburg udvar a svábokét szorgalmazza elsősorban –, ami etnikailag teljesen átrendezi a történelmi Magyarország népességét. Az 1840-es népszámlálási felmérések szerint a magyar etnikum mindössze 42 százaléknyi, és majdnem a másfélszerese a nem magyar etnikum! Nincs még egy olyan ország Európában, ahol ekkora a vallási, etnikai megosztottság és a civilizációs fejlettségbeli különbség, mint itt. Egyébként ez adja meg a lehetőséget az udvarnak, hogy érvényesítse az „oszd meg és uralkodj” elvét, hiszen az etnikumokat egymással szembe lehet fordítani. Vagyis, nem lehet úgy kialakítani egy nemzetállamot, mint máshol. Konföderatív állam még nincs, az elv csak 1848-49 után vetődik majd fel az emigrációba szorult Kossuthnál. 1850. június 15-én gróf Teleki Lászlóhoz írott levelében fejti ki az osztrák-mentes Dunamenti Konföderáció tervét. Ez a történelmi Magyarország területének föderalista elvek mentén történő átszervezését jelenti, s végleges formáját 1862-re datálhatjuk. Egyébként a később, 1914-ben meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös is konföderációs elv mentén akarja átalakítani a monarchiát. Igaz, ő osztrák részvétellel történő , három, majd négy központú konföderatív államban gondolkodott (az osztrák és magyar arisztokrácia nagyobb része ezt ellenezte), ami lehetett volna egy „korai” Európai Unió előzménye, amennyiben a polgári szabadságjogok tekintetében egyenjogúsítják az egész birodalom etnikai, vallási és egyéb felekezeteit, megszüntetik a megosztottságát. Ám ez nem jött létre – nem is jöhetett –, hiszen teljesen mások az érdekek, a jog- és gazdasági viszonyok a birodalmon belül. 

A magyar szabadságharc bukásának egyik oka éppen az, hogy nem tudják a történelmi Magyarország etnikumait összefogni egy magyar állami polgári fejlődésért. A magyar nemességen belül csupán néhány gondolkodó körében merül fel, hogy talán egyenlőséget kéne adni nem csak a politikai nemzet, hanem etnikum alapján is a népeknek, és úgy létrehozni valami egységesebb államalakulatot.

Az elbukott szabadságharc után jött a 19 éves Ferenc József véres bosszúhadjárata, aki az orosz cár segítségével kivívott győzelme után a nemzet mészárosa lett. Jött a Bach-korszak 1850-től 1859-ig: Alexander Bach belügyminiszter kilenc éves uralma alatt az osztrák abszolutizmus diktatórikus hatalmat gyakorolt Magyarországon. A megtorlás időszaka volt ez, jóformán parlament nélkül ment a kormányzás. Majd jön a provizórium, az ideiglenes állapot a kiegyezésig, amikor megkoronázzák Ferenc Józsefet.

Az osztrák birodalom elmaradottságát mutatja, hogy abban az időben képtelen volt fölzárkózni a nagyhatalmak szintjére: hiszen az olasz egységnél elveszítette a küzdelmet (1859), majd a német egységnél is (1866). Ez azt eredményezte, hogy a német egység nem az osztrák vezetéssel (nagynémet változat), hanem porosz vezetéssel (kisnémet változat) valósult meg, a Habsburgok kizárásával. A vereségek miatt az udvar rákényszerül arra, hogy valóban kiegyezzen a magyar uralkodó osztállyal (1867). Ez azonban nem konföderációs kiegyezés, hanem két uralkodó arisztokráciáé, az összes többi nemzetiség és etnikum rovására.

A kiegyezés kockázataira Kossuth lényegében a Cassandra-levélben figyelmezteti Deák Ferencet. (1867. május 22. Párizs). Ebben az 1849 óta emigrációban élő, a világot bejárt – a szabadságharc bukásából sokat tanuló – politikus bírálta a készülő kiegyezési törvénytervezetet, valamint Deák Ferenc politikáját. Ma már azonban keveset beszélünk a Cassandra-levélről, mert inkább azt emeljük ki, milyen hatalmas fejlődés volt Magyarországon a kiegyezés nyomán. Ez részben igaz, Európában Németország mögött az Osztrák-Magyar Monarchia fejlődik a leggyorsabban, elsősorban német, osztrák meg zsidó tőkéből. A belső problémák – elsősorban a vidék polgárosodása és a nemzetiségi kérdés – azonban nem oldódnak meg és azt is kimondja Kossuth a Cassandra-levélben: egy világméretű megmérettetés készül, várható egy nagy háború. Kossuth látta, mert amikor bejárta az egész világot, hogy segítséget szerezzen a magyar szabadságnak, megfigyelte, hogy a nagyhatalmak hogyan alakulnak át. A világháború 1914-ben nem azért tört ki, mert lelőtték a trónörököst, hanem mert a gyarmati világ újraosztása miatt 30-40 éve készültek rá a nagyhatalmak. Kossuth azt írta, amennyiben mi az osztrákokkal a többi etnikum rovására egyezünk ki, akkor egy világméretű megmérettetésben, egy nagy háborúban a monarchia darabokra fog széthullani. Azt is hozzátetette, hogy a megoldatlan nemzetiségi problémák, ellentétek miatt a történeti Magyarország is szét fog hullani darabjaira.  Ez félelmetes jövőkép volt, ami be is jött.

A kiegyezést – a korábbihoz képest – tényleg hihetetlen fejlődés követte, az 1896-os Millennium, Magyarország fennállásának ezredik (millenniumi) évfordulója alkalmából hatalmas ünnepségsorozat volt országszerte, óriási építkezés folyt. Csak azt felejtjük el, hogy 1884-től 1914-ig, az utolsó békeévig több mint 3 millió ember menekült el a nyomor miatt a történeti Magyarországról. Ebből „csak” 1,2 millió volt a magyar, a többi etnikai arányában furcsa módon leképezi a történeti Magyarország etnikumait. Ez az országból kivándorló tömeg mutatja, hogy a fő problémák egyáltalán nem oldódtak meg, azok megmaradnak egészen a Horthy-rendszer végéig. A nyomornak pedig az volt az oka, hogy nem oldották meg a földkérdést, nincs polgárosodás. Igazából, ha belegondolunk, a magyar paraszt mind a mai napig nem jutott komolyabb méretű, saját tulajdonú földhöz. A későbbi rendszerváltások során is vagy kapnak egy kicsit, vagy valamivel többet, de azt röviddel utána államosítják. Igazából a legutóbbi, az 1989-es rendszerváltás után sem jutottak a magyar parasztok tömegével földhöz, ma egy falu határában elvétve fordul elő, hogy a falu lakosa tulajdonosa legyen nagyobb földterületeknek. 

Kossuth jóslata beigazolódott. Az I. világháborút, amit mi kezdtünk azzal, hogy megtámadtuk Szerbiát, elveszítettük, így érkeztünk meg a megoldatlan történelmi problémák tömegével Trianonhoz. A problémák a Trianon utáni Horthy-rendszerben is velünk maradnak, gyakorlatilag 1945-ig a hagyományos félfeudális, félkapitalista arisztokrácia uralkodik a földviszonyokon, a politikai életen, nincs polgári átalakulási szemlélet. Ennek vagyunk tanúi napjainkban is. És egészen más félelmet kelteni egy polgári szemlélet nélküli kiszolgáltatott tömegnél, mint ahol érdekek mentén tudnak erőösszpontosítást végrehajtani.

Amikor az Európai Unióról dehonesztáló dolgokat akarnak mondani, akkor azt vetik a szemére, hogy a keretek kibővítésével piacokat is szereznek. Ez igaz, de azért gondolkozzunk el azon, hogy volt-e már a történelemben olyan gyarmatosító korszak, vagy megszálló nagyhatalom, amelyik iszonyatos mennyiségű pénzeket fordít a területek fölzárkóztatására. Hiszen jól tudják, hosszú távon a kiegyenlítetlen területek gazdaságilag mindig konfliktust hoznak. Ezért volt az unió lényege a német-francia megegyezés. A többszáz éves konfliktusok felszámolása gazdasági alapon, gazdasági érdekek mentén, ami a nyugati szektorban magával hozta a polgárság felemelkedését, a népjóléti államok kialakulását. Ugyanakkor egy fejlettebb országcsoporthoz tartozás egyértelműen pozitív történet. Igen fontos a felzárkózás, sok pénzt kaptunk erre, amiből valójában igen kevés ment arra, hogy valóban felzárkóztatás legyen. A pénz – ehelyett – az új kapitalista politikai elit kialakítását szolgálta. Nem csak az állami közösségi vagyon, hanem a támogatási összegek nagy része is magánvagyonná vált.

Ha azt nézzük csak, hogy ma szabadok a határok, akkor a „vissza a határokat, vesszen Trianon” egy teljes történelmi tévhit. Most az unióban nincsenek országhatárok, szabad a munkavállalás, és mintegy 1 millió magyar ember dolgozik az EU-ban a magyar határokon kívül. S bár a történeti Magyarország elveszítette a korábbi területe kétharmadát, de a magyarság egyharmada szorult csak a határon túli területekre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország Trianon után lett újra független politikai állam. Jóval kisebb, de mégiscsak független állam, többszáz év után. A többszáz éves etnikai ellentétek ma is megvannak a bomladozó V4-en belül is, pedig az uniós tagállamok között már lényegtelenek az országhatárok. Mert fontosabbá válik az uniós állampolgárság, az EU megerősítése a globális nagyhatalmi viszonyokon belül, mint ahogy az látszik az orosz-ukrán háborúnál is. Nem mindegy, hogy hol állunk. 

A mindenkori hatalom az iskolákban a közoktatásban elsősorban a történelem tantárgyat, másodsorban a kultúrát és magyar nyelvet használja arra, hogy létrehozza azt a megosztottságot, amivel a hatalmát akarja megerősíteni. Ezért soha nem szabad „mazsolázni” a múltból, előszedni azokat a dolgokat, amelyek a jelenlegi hatalom bebetonozását szolgálják és egy más történelmi tudat kialakítását. Ez a történelemhamisítás. 

A magyar történelemtanításban az utóbbi 10-12 évben senki nem foglalkozik azzal, hogy a magyarságot be kell helyezni az európai gazdasági, politikai szövetségi rendszerbe, aminek megvan már a katonai oldala is, a NATO, hanem megpróbálnak visszamenni a nemzetállamiság felé. Az Egyesült Európa elképzelése nem arról szól, hogy a különböző civilizációk, etnikumok eltűnnek, hanem arról, hogy a kulturális, nyelvi önállóság megtartása mellett, gazdaságilag, külpolitikailag és katonailag egységes szervezet jön létre. 

A mai világban Európa egyetlen hatalma, még a legerősebb németek se lennének képesek részt venni egyedül a világhatalmi versenyben. Egy Egyesült Európa azonban igen. Ha sikerül létrehozni, erre fordítják a fejlesztési pénzeket, akkor ez a polgárságnak egy sokkal jobb életszínvonal létrehozását teszi lehetővé. Nem egy keleti despotikus modellben kell élnie. Most a magyar  kormány fő ellensége az Európai Unió, holott az EU az egyetlen garanciája annak, hogy Magyarország fel tudjon zárkózni többszáz éves elmaradottságából a ma legfejlettebb, legszabadabb világhoz….

Forrás