A társadalom ellenségeinek is meg kellett jelenniük a filmekben a sztálinizmus idején, ezt a szerepkört rendszerint a volt gyárigazgatót alakító színészekre bízták – mondta Makk Károly filmrendező csütörtökön Budapesten a Sztálin-világ – A kommunizmus ára című kétnapos nemzetközi konferencia befejező előadásában. (mti)

A Terror Háza Múzeum, a Kommunizmuskutató Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén Makk Károly arról beszélt, hogy ebben az időszakban a filmek történetei szerint a párttitkár mindig tudta, melyik helyzetben mit kell csinálni. Szólt arról is, hogy a forgatás háttérdíszletéhez általában háromféle Rákosi-portré közül választhattak a rendezők.

Emlékeztetett arra: az államosított magyar filmgyártás működési mechanizmusát szovjet mintára alakították át, holott Magyarországon előtte európai színvonalú filmgyártás működött. Makk Károly kiemelte: a rendezőkben egyfajta „kétlelkűség alakult ki”, a rendszerrel szembeni fenntartásukat nem mondhatták ki nyíltan, de viccelődéssel kifejezésre juttathatták véleményüket. Az akkor több mint nyolcszáz alkalmazottat foglalkoztató filmgyár egyetlen nagy egységet alkotott, amelyben rendszerint összeszokottan dolgoztak az emberek – tette hozzá.

Megemlítette, hogy Cseres Tibor íróval készültek a termelőszövetkezetek szervezéséről filmet forgatni, a magyarországi filmgyártást felügyelő szovjet tanácsadó, Pudovkin nyomására azonban ezt a megbízatást Bán Frigyes filmrendezőnek adták, majd leállították a forgatást, ezután pedig másik forgatókönyvet adtak Bánnak ugyanebben a témában, hogy abból forgasson filmet. Kitért arra: Eisenstein a Rettegett Iván című filmjében finoman érzékeltette, hogy „mi történik, amikor a mindenhez értő diktátor beleszól a dolgokba”, s ez „kényelmetlen helyzetet teremtett” a rendező számára. Eisensteint később Sztálin berendelte magához, leteremtette, ezután nem sokkal pedig a rendező szívrohamban meghalt – fűzte hozzá.

Makk Károly rámutatott: Sztálin halála után az állampárt vezetése megállapította, hogy sok sematikus mű született, ekkor kérték meg „fogyaszthatóbb” filmek rendezésére, s ennek jegyében született a Liliomfi című film. Hozzátette: 1956-ban a Nemzeti Színház előtti téren forgattak, ahol a Sztálin-szobor maradványaiból sokan próbáltak töredékeket szerezni. Megjegyezte: Pécsi Sándor színművész a kertjében ásta el a ledöntött Sztálin-szobor egyik kézfejét.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke kiemelte: a kommunizmus idején nagy hangsúlyt kapott az esti és levelező tagozatos oktatás annak érdekében, hogy a munkás- és paraszt fiatalok bekerüljenek a közép- és felsőoktatásba, hogy azután bekapcsolódhassanak a párt káderképzésébe.
Beszélt arról is, hogy Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterről egy pártjelentésben megállapították, hogy fokozottan kell ellenőrizni, mert ideológiailag „ingadozik”. A későbbiekben aztán Ortutayt menesztették, a minisztérium apparátusának kétharmadát lecserélték, munkahelyeiket munkás- és parasztkáderekkel töltötték fel, noha nem volt szakképzettségük.

Felidézte, hogy Révai József népművelési miniszter egy alkalommal szóvá tette, hogy kevés volt a jeles tanuló, emiatt a tanároknak a következő tanévben javítaniuk kellett a statisztikán. Utalt arra, hogy Petőfi Sándor A nemzethez című versének elemzésekor megkövetelték a tanároktól, hogy szóljanak az 1848-as forradalmat „eláruló belső bitangok ideológiai utódairól, az uszító klérusról és a burzsoáziáról”.   Elmondta, hogy a tanulóknak Miért szeretik a gyerekek Rákosi elvtársat? címmel kellett fogalmazást írniuk, amikor közelgett a pártvezér születésnapja, a legjobb iskolák pedig Rákosi-vándorzászlót kaptak.

Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet vezetője elmondta: a repülés fejlesztése fontos volt a Szovjetuniónak, miközben az erről szóló sajtó nyelvezete militarizálódott, mert elterjedtek az olyan kifejezések, mint a „harc a repülés frontján az ellenség aknamunkája ellen”. A fiatalokról szólva megemlítette, hogy 1948 nyarán a csillebérci úttörővasút és úttörőváros átadásakor jelentették be hivatalosan a cserkészet és az úttörőszövetség egyesülését. A Munkára, harcra kész mozgalom szintén a fiatalok aktivizálására jött létre 1949-ben, ugyancsak szovjet mintára. Ennek a sportversenyeit a munkásmozgalom ünnepeinek időpontjaira igyekeztek időzíteni, és az ókori római rabszolgafelkelésre utalva szpartakiádnak nevezték – tette hozzá.