• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Magyar Bálint: 400 milliárd forint jut közoktatás-fejlesztésre
2007. szeptember 19. szerda, 0:00

Közoktatás-fejlesztésre
2013-ig összesen 400 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte Magyar
Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár keddi, debreceni
sajtótájékoztatón, amelyek az oktatási kérdéseket követően a nők
döntéshozatali pozícióba segítésének lehetőségeiről is
beszélt.
(Forrás: MTI)

A szabad
demokrata politikus kiemelte, hogy infrastrukturális fejlesztésekre 120
milliárd forintot fordítanak, amiből 700 iskolát újítanak fel. Elmondta
azt is, hogy októberben kezdődik a következő intelligens iskolaprogram,
aminek a digitális írásbeliség infrastrukturális megalapozása a
célja.


Emlékeztetett rá, hogy
2005-ig az összes iskolába eljutott az internet, de szeretnék a
sávszélességet jelentősen megnövelni, s azt is, hogy immár a
számítástechnika bekerüljön a tantermekbe is. A mostani fejlesztési
tervek szerint 2009 végéig a magyarországi tantermek legalább felét
ellátják számítógéppel, projektorral és interaktív táblával – tette
hozzá.


Magyar Bálint külön szólt a
középiskolai kollégiumokról, amelyek rendkívül elavult állapotban
vannak. Megemlítette, hogy a kormány még az idén dönt a jövendő
PPP-konstrukciókról, vagyis arról, milyen fejlesztések valósíthatók meg a
magántőke bevonásával. Magyar Bálint szorgalmazza a 70-80 ezer
kollégiumi hely megújítását, amelyből szerinte ebben a ciklusban 30-35
ezer újulhat meg. Ő maga fejlesztéspolitikai államtitkárként a kormányon
belül erősíteni szeretné az oktatási lobbit e cél érdekében –
jelentette ki.


Magyar Bálint
sajtótájékoztatóján végezetül arra is kitért, hogy rendkívül kevés nő
van döntéshozatali pozícióban. Felsorolása szerint az Országgyűlés
tagjainak 11 százaléka, az önkormányzati képviselőknek 16 százaléka, az
akadémikusoknak pedig mindössze 5 százaléka nő. Magyar Bálint
emlékeztetet rá, hogy Sándor Klárával közösen nyújtottak be javaslatot a
választójogi törvény módosítására, ami szerint a pártlistákon 50
százalék legyen a nők aránya, a listákon pedig sorrendben felváltva
szerepeljenek a nők és a férfiak. Magyar Bálint szerint ilyenformán a
magyar Országgyűlésben 25-30 százalékra növekedhetne a nők aránya.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

Nemzeti Emlékezet Program - Auschwitz-út 3.

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017