Harminc évvel ezelőtt a hallgatók egy irodalmi-közéleti folyóirat fennmaradásáért mozdultak meg – hogyan lett ebből rendőrségi egyetemfoglalás, az illetékes elvtárs botrányos kifütyülése és 1956 megtapsolása?

„Arculattá kezdenek jegecesedni”

„Krassó Györgynek hívnak, 24 éves voltam, amikor börtönbe csuktak tíz évre. Csak annyit akarok mondani, hogy a magyar fiatalokat … a sírba nem a Szabad Európa adásai vitték, hanem a bírósági ítéletek és az ítéletvégrehajtók.” A szónok leült, a terembe zsúfolódott több száz egyetemista pedig dörgő tapssal honorálta a neves szamizdatszerkesztő e néhány mondatát. Pedig az az ELTE Jogi Karának KISZ szervezete által rendezett sajtófesztivál záró eseményén, 1983. október 28-án hangzott el, a „kis hidegháború” idején, amikor még nem volt szokás nyilvánosan így beszélni, ráadásul a magyar irodalompolitika irányítója, Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes jelenlétében, vele vitázva.

Tóth ekkor már jó ideje folyamatosan tapasztalhatta, hogy a diákság nem az évtizedek óta szokásos joviális hangulatban fogadja a „meghívott elvtárs” szavait. Az azonban még ezek után is meglephette, hogy a Szabad Európa Rádió (SZER) elleni, ordítva előadott kirohanása arról, hogy az „56-ban uszított és számos, önökhöz hasonló fiatalt vitt sírba”, ennyire fordítva sül el.

A rendszerváltás előtti három évtizedben teljesen szokatlan esemény előzménye az irodalompolitika érezhető irányváltása volt. Csoóri Sándor íróra publikálási tilalmat rendeltek el (Duray Miklós Kutyaszorító című, a szlovákiai magyarok helyzetéről szóló, külföldön kiadott könyvéhez írt előszava miatt), a József Attila Kör (JAK) nevű írói műhely működését pedig akadályozták, tanácskozásukat betiltották, és az is felmerült, hogy füzetsorozatuk újabb darabjait kénytelenségből szamizdatban kell megjelentetniük. Szembeszegült a hatalommal az Írószövetség is. A legaktuálisabb mégis a Mozgó Világ című folyóirat főszerkesztőjének leváltása volt. Az irodalompolitikai fordulatról éppen maga Tóth Dezső adott interjút az Élet és Irodalomban (ÉS) Zöldi Lászlónak, a lap főszerkesztő-helyettesének mely Szigorítás vagy következetesség? címen szeptember 23-án jelent meg. Ebben kijelentette, a Mozgó „társadalomképe … nem táplálkozik az elért történelmi eredmények tényeiből”, a lapot a „deprimált elégedetlenség”, „nacionalista nézetek »igazolása«” jellemzi, és a „kísérletezés felkarolása során … szélsőséges, esetenként dilettáns divatoknak nyit teret”. A veszély szerinte az, hogy ha a „vitatható-vitatandó nézetek” „saját orgánumok” köré szerveződnek, akkor egy „politikailag pluralizált irodalmi élet” jönne létre a „népfront-alapon … szerveződött társadalomban”. (Ezt később, már a jogi kari vitában úgy mondta, nem az egyes cikkekkel külön-külön van baj, hanem azzal, hogy „ezek tömörülnek, összegződnek, úgyannyira, hogy arculattá kezdenek jegecesedni és válni. Ez pedig már nem megy.”) Az interjú nagy felhördülést keltett, és nyilván épp azért szervezték meg az ominózus „beszélgetést” hasonló címmel és Tóth illetve Zöldi meghívásával, hogy azt többszereplőssé bővítve folytathassák.

A „vacak lap”

A füzetsorozatként 1971-ben, folyóiratként 1975-ben induló Mozgó Világ ebben az időben a modern irodalom (Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Mészöly Miklós, Czakó Gábor, Tandori Dezső, Spiró György stb.), az őszinte szociográfia és közgazdaságtan (Berkovits György, Csalog Zsolt, Bauer Tamás), illetve a modern művészetkritika (Beke László) fóruma volt, a zenei rovatot pedig az akkor is világhírű Kocsis Zoltán zongoraművész szerkesztette. A lap már 1981-ben konfliktusba keveredett a hatalommal, de akkor Aczél György, a kultúra legfőbb irányítója még megpróbálta lekenyerezni a szerkesztőséget: az új főszerkesztőt egyetértésükkel, közülük választották ki Kulin Ferenc személyében. (A kiváló irodalomtörténész párttag volt, ezért megbízhatónak és kézben tarthatónak tűnt. A rendszerváltás után az MDF majd az MDNP politikusa, a Magyar Napló illetve a Magyar Művészeti Akadémia hamarosan induló folyóiratának főszerkesztője.) Aczél Kulin minden kérését teljesítette: a lapgazda – a túl korlátozónak ítélt KISZ helyett – a Lapkiadó Vállalat lett, a példányszámot és a terjedelmet megnövelték, megemelték a honoráriumra költhető pénzt, sőt új szerkesztőségi helyiséget és bútorokat kaptak. Az aczéli technika azonban velük szemben nem működött, és ezt a fiatal olvasók nagyon is értékelték: a lap körül egész mozgalom bontakozott ki, sorra alakultak az egyetemi városokban a Mozgó-klubok, melyek egy-egy programjára színháznyi közönség zsúfolódott.

Aczél még 1983-ban is próbálkozott volna a régi taktikával, de – mint Németh György a folyóiratról szóló monográfiájában megírta – maga Kádár János, az állampárt vezetője mondta ki az ítéletet a lap fölött a július 26-i Politikai Bizottsági űlésen. A lapkritikát Gáspár sándor, a keményvonalasok egyik képviselője (a „szakszervezet” főtitkára) kezdte, a Mozgóról készült apparátusi tájékoztatót lobogtatva: „Hát ami ide le van írva, azt egy szervezett államban nem szabad megengedni egy folyóiratban sem. … Hát miért nem intézkednek azok, akiknek dolguk, kötelességük?”

A kérdés persze Aczélnak szólt. Az ő érvei ellen szólalt fel mindenki, köztük Szűrös Mátyás is, a Központi Bizottság külügyi titkáraként, ahogy ezt Révész Sándor Aczél-monográfiájából megtudhatjuk. De a legdurvább és indulatosabb maga Kádár volt, azt kiabálván, hogy „két évvel ezelőtt találkoztunk ezzel az istenverte lappal, teljesen azonos jelenségeket állapítottunk meg. … azzal végződött, hogy ugyanazt a szerkesztőséget ugyanott hagyták.” Szemrehányóan fordult Aczélhoz: „hát ezekkel akarsz te újra beszélni?” Adminisztratív megoldást is el tud képzelni, fejtegette, például hogy „a papírkiutalást megszüntetik, nincs lap, be van fejezve. Ilyen lapra nincs papírunk.” Ezután a Tóth Dezső-interjút lehozó, Aczél által nagyon is kézben tartott ÉS egyik rovata ellen fordult, és már azt is beleértve szögezte le: „Az ország nem lenne szegényebb, ha 1-2-3 ilyen vacak lap nem lenne”.

Szeptember 16-án leváltották Kulint, majd mindössze tíz nappal az ominózus „beszélgetés” előtt, október 18-án a szerkesztők a kiadóhoz címzett közös levélben közölték, hogy a kívülről hozott új főszerkesztővel, P. Szűcs Julianna művészetkritikussal nem kívánnak együttműködni.

A cikk a tenyleg.com oldalán folytatódik