Húsz
évvel a rendszerváltás után a volt kommunista blokkban egyedülálló módon
Magyarországon még mindig nem megismerhető az állambiztonsági múlt
egésze. (Bodoky Tamás interjúja Varga Lászlóval az Indexen)

A levéltárakból hiányzó iratok egy
részét megsemmisítették, vagy ellopták, más részét pedig a demokrácia
titkosszolgálata tartja vissza. Az egykori ügynökök túlnyomó többségének
kilétére sem derült fény, pedig leolvashatóak volnának azok a
mágnesszalagok, amelyeken az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő
személyek neve szerepel. Varga László a Kenedi-bizottság tagjaként az
eltitkolt múlt után kutatott a
titkosszolgálatoknál.

Húsz évvel a
rendszerváltás után miért van még mindig szükség arra, hogy civilekből
álló történészbizottság nyomozzon a pártállam titkosszolgálatainak
iratanyaga után a demokrácia
titkosszolgálatainál?

Mert Magyarország az utolsó olyan ország, ahol az
állambiztonsági múlt feltárása még mindig nem ment végbe. A németek, a
bolgárok, a románok, a csehek, a szlovákok már mind találtak elfogadható
megoldást, ami eleget tesz a demokratikus követelményeknek.

Nálunk mekkora része
került át kutatható levéltárakba az egykori állambiztonsági
iratanyagának?

Ezügyben számháború folyik. Az iratok zöme az
Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában található. A
bizottságunknak csak arra volt lehetősége, hogy azt vizsgálja, milyen
jellegű iratokat tartottak vissza a titkosszolgálatoknál. Nem
darabszámra, hanem tartalmában. Ebből az derült ki, hogy nincs értelme
kiszámolni, hogy hány százaléka van már a levéltárban, mert a fontos
iratokat visszatartották. Egy részét pedig bizonyíthatóan
megsemmisítették vagy ellopták még a rendszerváltás idején, vagy azt
követően. Már 1995-ben leírtuk, hogy a III/II képviselője a központi
irattárból elvitt több mint tízezer 6-os kartont. Utána még
szemezgettek, jegyzőkönyv nélkül, majd jegyzőkönyvvel. Én azt gondolom,
hogy ez a mennyiség megért volna egy nyilvánosság előtt zajló
vizsgálatot. Mindenütt azzal szembesülünk, hogy hiányosak az iratok, és
mindre rá lehet fogni, hogy elégették annak idején.

A pártállami
titkosszolgálatok tisztjeinek és ügynökeinek névsora miért nem került
még nyilvánosságra?

Az 1994-es ügynöktörvény nagyon elfuserált átvilágítást
tett csak lehetővé, ráadásul teljesen alaptalanul és történelmietlenül
ezt is leszűkítette a III/III-as csoportfőnökségre. Tehát eleve
menlevelet adott a III/I-nek, a III/II-nek, a III/IV-nek. A III/III és a
III/IV között az a különbség, hogy az egyik a civilekre, a másik a
katonákra vonatkozott, és itt rengeteg átfedés volt: gyakran előfordult,
hogy valakit a katonaságnál szerveznek be, de a leszerelése után is
jelentett.

Ez miért volt probléma
az átvilágításnál?

Az egyetlen hiteles forrás, az összes ügynök adatait
tároló számítógépes mágnesszalag ezt a leválasztást nem teszi lehetővé.
Nem lehetett biztonsággal kiszűrni a III/III-asokat a szalagon lévő
nevek közül. Így maradtak a véletlenszerű lebukások, és az
átvilágítóbírák hihetetlen erőfeszítéssel végzett sziszifuszi munkája.
Eleve rossz volt a definíció is, két feltételnek egyszerre kellett
teljesülni, így hiába volt valakinek ötszáz kézzel írt jelentése, az
átvilágítás szempontjából tiszta maradhatott. Ráadásul a lebukott
ügynökök számos esetben sikeresen pereltek. A fatálisan téves
átvilágítás viszont mindmáig meghatározza, eltorzítja a törvényhozók
szemléletét.

A mágnesszalagokról
mikor tudták meg, hogy egyáltalán léteznek?

1995-ben már
szinte az összes mágnesszalagról tudtunk. De akkor még csak a
belügyminisztériumban tárhattuk fel az iratokat, a mágnesszalagok pedig a
titkosszolgálatoknál vannak. Tavaly eljutottunk a szolgálatokig,
pontosan, darabszámra meg tudjuk mondani, hogy milyen szalagok vannak,
azt is tudjuk hogy ezeket titkosként kezelik, de érdemi információt nem
kaptunk róluk, morzsákból raktuk össze a történetet.