Nem látott esélyt a valós párbeszédre elméleti szakemberek és pedagógusok között Federmayer Katalin, aki az [origo] oktatás egy korábbi cikkében a VII. Nevelésügyi Kongresszussal kapcsolatos aggályait vetette fel.
Írására a rendezvény sajtóreferense, Papp Ágnes válaszolt, melyre Federmayer Katalin reagált. (Forrás: [origo])
Kedves Középiskolai Tanár!
Olvasva levelét – mint ennek a kongresszusnak a sajtóreferense – nyilván nem örültem, de az iskolaügy gondjai, esetleges rossz tapasztalatai miatt értem keserűségét, bizalmatlanságát. Néhány dolgot helyesbítenék, illetve kiegészíteném az Ön által írottakat.
Ez a kongresszus civil kezdeményezésre szerveződött, önkéntes, így nehéz „bevonni”szervezeteket, embereket. Honlapunkon szerepelnek a felhívó szervezetek, amelyek felölelik a tudományos élet, az egyházi, alapítványi és önkormányzati intézmények széles spektrumát. A kongresszust másfél éve hirdetjük, csaknem hatszázan jelentkeztek eddig, ahogy Ön mondja „egyszerű pedagógusok”.
Sajnálatos, hogy sokan még mindig nem hiszik el, hogy amit elvárunk tanulóinktól, azt magunknak is művelni kellene, nevezetesen az információkat, lehetőségeket megkeresni, azok nem jönnek házhoz.
Hogy nem tudnak az Ön kollégái erről a rendezvényről, az valószínűleg abból adódik, hogy nem olvassák a pedagógiai szakmai sajtót, illetve a szakmai internetes honlapokat. Csak néhány ezek közül, ahol megjelent; a kongresszusi felhívás: Köznevelés, Tanító, Taní-tani, Új Pedagógiai Szemle, Szakoktatás,
Szakképzési Szemle, Új Katedra, Mentor, Felnőttképzés, Pedagógusok Lapja, hogy az internetes honlapokat ne soroljam. Ez szakmai rendezvény, elsősorban szakmai fórumokon lehet róla tájékozódni, ahogy Ön is ezt tette. Mindezeken túl – egy éve – lehetősége van valamennyi oktatási-nevelési témájú rendezvénynek, akár egy nevelőtestületi értekezletnek is, a „Kísérő Rendezvény” címre pályázni. Ezzel az volt a célunk, hogy minél több problémát tematizáljon a szakma, amit később megjeleníthetünk a kongresszuson. Azokról az iskolákról, pedagógusokról, akik éltek ezzel a lehetőséggel, szintén a honlapunkon tájékozódhat.
A kongresszus nem három, hanem négynapos. A szekciók arra valók, hogy ott bárki megszólalhasson. Az ára mélyen alatta van az ilyen horderejű rendezvények részvételi díjának, illetve annak az összegnek, amennyibe valójában kerül. Ezt támogatóinknak köszönhetjük. Nem szerettük volna, ha anyagi okok miatt maradjanak távol az érdeklődők. Ugyanakkor a helyszín méltó lesz a pedagógus hivatás jelentőségéhez.
A szlogenben emlegetett párbeszéd természetesen egy ezerfős rendezvénynél nem okvetlenül személyközi beszélgetést jelent. A műfaj viszont azt lehetővé teszi, hogy írásos javaslatainkat, állásfoglalásunkat eljuttassuk bárkinek, akitől érdemi változást várhatunk. Ön és kollégái poszterekkel is jelen lehetnek, ahol eredményeiket, véleményüket megjelenítik.
S végül egy személyes megjegyzés: nem hiszem, hogy van még egy értelmiségi szakma, amelyiknek a képviselője magát „egyszerűnek”, „nemecseknek” titulálja. Egyszerű kis orvosról, nemecsek jogászról, közgazdászról, mérnökről nem hallottam. Ők valahogy büszkébbek arra, amit tudnak, és arra, amit csinálnak.
S végül sajnálom, hogy nem tudom megszólítani Önt, és személyesen is meghívni erre a rendezvényre, hiszen nem írta alá a nevét.
Üdvözlettel, és a nyárra jó pihenést kívánva.
Papp Ágnes
sajtóreferens
Kedves Papp Ágnes!
Hálás vagyok Önnek, hogy írásomra ilyen gyorsan válaszolt. Az igazat megvallva, kissé
el is szégyelltem magam, hisz ez a spontán és gyors reakció épp az ellenkezőjét látszik bizonyítani annak, amit írtam: mégis csak létezik dialógus, kongresszus és „gyalogpedagógus” között.
Ám kételyeim továbbra is élnek.
Mint írja, a kongresszus megszervezése civil szervezetek kezdeményezésén alapult,
annak programját emiatt nem volt lehetséges felkért szervezetek részvételével bővíteni. Megértem a teljes spontaneitást – ám kissé kételkedem, hiszen éppen kellős közepén járunk a hivatalos oktatáspolitika kulcsfontosságú reformjainak. Ezért is nehéz elképzelni, hogy a rendezvény valóságos célja nem a reformprogram népszerűsítése lett volna. A „propaganda-hadjárat” azért is tekinthető elkerülhetetlennek, mert a reformtervezetben olyan léptékű koncepcionális, strukturális változásról van szó, amekkorát a magyar oktatásügy Eötvös óta nem élt meg.
Szeretném, ha megértene: teljes mértékben azonosulni tudok (és talán kollégáim nevében is beszélhetek) a reformtervezet szellemiségével. Ám hadd kérdőjelezzem meg, hogy a kongresszus megszervezésekor valóban csupán néhány civil szervezet spontán gerjedelméről lett volna szó. Ha a tudatosság jócskán jelen van a kongresszus megszervezésében, az nem baj, hiszen jó cél érdekében történik. Ez kell, ez helyes. De akkor miért nem lehetett valóban felvállalni ezt a tudatosságot, és a meghirdetett cél szellemében megszervezni a seregszemlét, résztvételre híva azokat a
szervezeteket, akikkel párbeszédet kívánnak folytatni? Nem az a baj, hogy az oktatásügy új elveit akarják népszerűsíteni, nem az a baj, hogy erről párbeszédet indítanának. Sokkal inkább az, hogy ha nincs jelen valódi vitapartner, úgy a meghirdetett párbeszéd szentenciák kinyilvánításává silányul.
Levelében azt írja, hogy kollégáim azért nem tudnak a készülődő kongresszusról, mert
nem jártak utána. Hát nem járnak utána. Tudja, én harminc éve tanítok, de még soha nem találkoztam egy kollégával sem, aki azzal a felkiáltással ült volna le számítógépe elé, hogy: „No, megnézem, nem lesz-e egy jóízű nevelésügyi kongresszus mostanába’!” És ez még hagyján!
Valóban nem olvasunk szaklapokat, nem nézegetünk szakirányú honlapokat sem. Hát, ilyenek vagyunk! Hogy miért? Hadd ne írjak meghasonlott szakmai lelkiállapotunkról! Tudja, manapság nem tisztesség, nem dicsőség tanárnak lenni! Ön bizonyára nem a „rend” tagja, így tehát nem is érezheti azt a meghasonlottságot, amelyben élünk, dolgozunk.
És végül: én aláírtam cikkemet, nem kívánom letagadni nevemet, már csak azért sem, mert évek óta egy szaklap újságírója vagyok. Arra pedig nem tudom a választ, hogy levelem végül miért nem ilyen formában jelent meg.