A magyar
filmek online szerzői jogainak védelmére új filmes érdek-képviseleti
szervezetet hoztak létre DigitalFilm Egyesület néven – jelentették be
tegnap a bemutatkozó sajtótájékoztatón.
(Forrás:
Népszabadság)
Erkel András producer,
a szervezet elnökének véleménye szerint a filmek készítésében részt
vevő alkotók (rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, producerek,
vizuális szerzők és látványtervezők) jogos követelése, hogy munkájuk
eredményeként megkaphassák filmalkotásuk digitális – online –
felhasználása után is az őket megillető jogdíjakat.
Azt már régóta tudni, hogy az internetes filmletöltés
nagyon jó üzlet – a kalózoknak. A filmek internetes terjesztésével
kapcsolatban több jogi felfogás létezik, amelyek heves vitákat
generálnak világszerte, így Magyarországon is. Sár Csaba jogász, az
egyesület főtitkára elmondta: a nemzetközi és hazai jogi elképzelések a
filmletöltés teljes tiltásától, illetve a letöltők büntetőjogi
eszközökkel történő üldözésétől a szerzői jognak az interneten történő
teljes hatályon kívül helyezéséig terjednek. A szakember szerint az
ideális megoldás valahol a kettő között lenne. A kérdésre, hogy ez mit
is jelent pontosan, azt a választ kaptuk, hogy a filmesek szerint az
internetszolgáltatóknak kellene kifizetniük a szerzői jogdíjakat.
Ez az elképzelés a szerzői, illetve
a távközlési jog szembenállásából több éve húzódó vitát erősíti. Hogy
konkrétan mit szólnak ehhez a hazai tartalomszolgáltatók, nem kaptunk
választ, mert „amíg az egyesület bejegyzése nem végleges, nem tárgyalnak
senkivel”. Ha a jövőben sikerülne megegyezni, akkor Magyarország lenne a
világon az első, ahol ez sikerül. Nem is mellékesen, ezt még
Hollywoodban sem sikerült megoldani.
Mindemellett a DigitalFilm legalizálná a letöltős
filmnézést: egyes portálokon kisebb költségtérítés ellenében,
úgynevezett „pay on demand” rendszerben, jó minőségben bocsátanák
nemcsak a nagyközönség, de az oktatási és kulturális intézmények
rendelkezésére is a teljes nemzeti filmállományt. Ennek érdekében
folynak a tárgyalások a Magyar Nemzeti Filmarchívummal. Bár a szándék
példás, kissé utópisztikusan hangzik annak ismeretében, hogy még mindig
nem hatályos a filmtörvény filmvagyonrendelete, valamint hogy ki
finanszírozná a több ezer műből álló állomány felújítását és
digitalizálását. Mindenesetre a DigitalFilm állítja, már akár idén
ősszel beindulhat az első legális online filmbolt.
A tengerentúli szerzői jogvédő hivatal, az IIPA
(International Intellectual Property Alliance) szerint a magyarországi
kalózok miatt Hollywood mintegy 102 millió dolláros veszteséget
könyvelhet el. Arról, hogy a magyar filmipart mennyi kár éri, szintén
csak becslések léteznek: a szakemberek a mozibevételek arányában osztják
el az IIPA-adatot. Tehát mivel tavaly a teljes piac 11 százalékát
fedték le a hazai gyártású produkciók, a magyar alkotók mintegy 11,2
millió dollárral károsultak. Az IIPA számításai szerint a 2,3 millió
magyarországi internetfelhasználó közül 800 ezren úgynevezett
fájlcserélők, azaz adogatják egymás között a lopott filmet.