A megyei
múzeumok érdeksérelemnek tekintik a Kulturális Örökségvédelmi
Szakszolgálat (KÖSZ) létrehozását, mert a nagyberuházásokat megelőző
feltárásokra már nem ők, hanem a KÖSZ köthet szerződést. Vagy velük,
vagy másokkal.
(Forrás: Népszabadság)

A rendszerváltozás után beindult nagyberuházások
jelentősen javították a megyei múzeumok anyagi helyzetét. Az
autópálya-építők, plázafejlesztők által törvényben rögzített kvóta
szerint adott pénzből a múzeumok nemcsak a szigorúan vett leletmentést
végezték el, hanem olykor kiegészítették az amúgy rendkívül szűkös
múzeumi költségvetést, fejlesztették informatikai rendszerüket és
eszközparkjukat is. Arra is volt példa, hogy ilyen pénzből építettek
raktárat a felszínre került leletek számára, amit az Állami Számvevőszék
később kifogásolt. Ráadásul, ha egy autópálya három megyén ment
keresztül, akkor az építtetőnek három megye múzeumával kellett
szerződést kötnie.

Ezen a kusza
helyzeten próbált változtatni az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az
április 4-én hatályba lépett új rendelet lényege: az Állami
Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ átalakításával létrejött a
Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ), amelynek egyik fő
feladata a régészeti szakszolgálati tevékenységek végzése. Az intézmény
főigazgatói posztjára pályázatot írnak ki, addig megbízott
főigazgatóként Virágos Gábor régész feladata lesz a legfeljebb húszfős
csoport felállítása.

A szolgálat
életre hívásának Virágos Gábor szerint több oka is van. Talán a
legfontosabb: ahhoz képest, hogy az állami nagyberuházások kapcsán
mennyi forrást kapott a régészet, viszonylag kevés a kézzelfogható
eredmény. Párhuzamos fejlesztésekre költöttek, amelyeket a megyék nem
hangoltak össze. A jövőben más lesz a helyzet. A másfél milliárdos
összeget meghaladó nagyberuházások esetén – a Vásárhelyi-tervnél már
százmillió a határ – a szolgálat köt szerződést a beruházóval, a munkát
pedig vagy saját szakembereivel végezteti el, vagy a megyékkel, vagy
azzal, aki a legjobban ért hozzá. A szakszolgálat létrehozásának egyik
előnye, hogy a beruházók számára tervezhető lesz a régészet költsége.
Ugyanakkor a megyei múzeumok nem élveznek területi védettséget: más
szakemberek is dolgozhatnak a területükön.

Ilyenkor persze az adott megye dönthet úgy, hogy az
előkerülő leleteket sem fogadja. Virágos Gábor szerint ebben az esetben a
Magyar Nemzeti Múzeumhoz kerülnek a földből kiemelt emlékek. A múzeum
raktárkapacitása központi költségvetési forrásból hónapokon belül
jelentősen kibővül.

Az érintett
szervezetek ellenzik a változtatást. A Magyar Régész Szövetség szerint
elfogadhatatlan, hogy a szakszolgálat működését a feltárásokra
biztosított bevételekből fedezik. Mivel az összetartozó leletek ezután
különböző gyűjteményekbe kerülhetnek, a konstrukciót tudományos
szempontból sem támogatják. A Megyei Múzeumok Igazgatóságainak
Szövetsége sem ért egyet az új rendszerrel, például azért, mert nincs
arra garancia, hogy a szakszolgálat olcsóbbá, gyorsabbá teszi a
régészeti munkát. Véleményük szerint a szakszolgálat tevékenysége
ellentétes az önkormányzati és az örökségvédelmi törvény a területileg
illetékes múzeumok feladatáról szóló paragrafusaival. Pontosabban:
alapvetően sérti a megyei múzeumok illetékességét saját
gyűjtőterületükön.