Véget
ért az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára rendezett emlékév. A
programokat irányító kuratórium elnöke, Kosáry Domokos szerint a világ
méltóképpen, mi „a saját hülyeségeinket bemutatva
ünnepeltünk”.
(Forrás: Népszabadság)

– Így, néhány hét elteltével, mit gondol, milyenre
sikeredett az emlékév?

– A külföld
méltóképpen tisztelgett a magyar forradalom előtt. Számos országban
tartottak rendezvényeket, Budapestre pedig eljött a világ számos vezető
politikusa, akik odahaza aligha tennék meg, hogy egy nemzeti ünnepet a
belpolitika érdekeinek vessenek alá. Szomorú, hogy ezek az állam- és
kormányfők azt látták belőlünk, amit nem kellett volna. Mi magyarok, a
saját hülyeségeinket bemutatva ünnepeltünk. Pedig ilyen alkalom nemigen
lesz egyhamar.

– Miért nem sikerült
közösen ünnepelni?

– Amikor a
kormány elhatározta az emlékévet, meghívtam ebédre a parlamenti pártok
elnökeit. Megígérték, hogy félreteszik ellentéteiket, és emelkedett,
közös ünnep lesz 1956 ötvenedik évfordulója. Ezt írásba is adták. A
Fidesz kihátrált a megállapodásból. Úgy látszik, az adott szó rájuk
nézve nem kötelező. Amikor Wittner Mária bejelenti, hogy a párt,
amelynek frakciójában ül, őt nem kötelezheti, és ennek nincs
következménye, akkor az ember tehetetlen a butasággal szemben.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy akik szétverték az ünnepet, és akik
mögöttük álltak, önmagukat alázták meg. Egyszer még szégyellni fogják,
mihez nyújtottak segédkezet.

– Mire
gondolt, amikor a központi emlékmű avatásán megzavarták a
beszédét?

– Dühös voltam, és
igyekeztem visszafogni magam, hogy ne vágjak valamilyen gorombaságot az
ordibálókhoz. Örülök, hogy sikerült megállnom. Ami ott történt, az
mérhetetlen neveletlenség. Motort bőgetni, amíg más beszél, és közben
szól a Szózat? Nem nekem ártottak, hanem 1956 emlékének, az áldozatok
hozzátartozóinak.

– A köztársasági
elnök – mivel olyan információt kapott, hogy a biztonsága nem
szavatolható – nem vett részt az emlékmű avatásán. Mit gondol
erről?

– Nem volt ott semmiféle
biztonsági probléma. Ha fütyül valaki, ha motorbiciklit berregtet, ám
tegye. Aki ennyi időt és ennyi mindent megélt, mint én, annak ez már nem
számít. Történjék bármi, a történelmi pillanatban a helyünkön kell
lenni. Tartozunk ennyivel. Engem sem bántott senki ott, és a
miniszterelnök is túlélte a gyalázkodást. Úgyhogy nem szeretném az elnök
úr távolmaradását kommentálni, mert nem szeretném őt
megsérteni.

– Ilyen ötvenedik
évforduló után milyen lehet az ötvenegyedik?

– Nem tudom. Sokáig itt marad velünk az idei október
23-a elkeserítő emléke. Hogy hogyan múlik el, azt nem tudom. Ennek
elősegítése már nem az én feladatom lesz.