Hasznos
ismereteket nyújtó, az alapképességeket fejlesztő, stresszmentes
iskolarendszer megteremtése a célja az Oktatási Minisztérium közoktatási
reformtervének. A leginkább az alternatív iskolák módszereire
emlékeztető, „liberális” megoldások általános elterjeszthetősége sok
tekintetben kétségesnek tűnik.
(Forrás: HVG)

A tananyagban a tudomány- és elméletcentrikusság
dominál, az ismeretek gyakorlati alkalmazhatósága nem elsődleges
elvárás; a képességfejlesztés aránya eltörpül az ismeretadás mellett –
röviden így summázhatók az Országos Közoktatási Intézetnél (OKI) a múlt
év tavasza óta folyó kutatássorozat főbb megállapításai, amelyben a
különböző tantárgyak helyzetét vizsgálták. A tanulók túlterheltek –
egészítette ki a kórképet egy múlt héten közzétett felmérés. A
felállított diagnózis helyes, de az Oktatási Minisztérium (OM) által
javasolt gyógymód végiggondolatlan, a megoldások helyenként esetlegesek,
ötletszerűek – ebben összegezhető ugyanakkor az OM tervezetére zúdított
szakmai és politikai össztűz lényege.

A Pedagógusok Szakszervezeténél (PSZ) azt
hangsúlyozzák: az oktatás természetéből adódóan csak olyan reformnak van
értelme, amely hosszú távra szól. A több kormányzati cikluson átívelő
megoldások elterjesztésének egyik garanciája pedig az, hogy széles körű
konszenzus övezze. Felettébb sajátságos azonban, ahogyan a szaktárca
társadalmi-szakmai vitára bocsátotta a közoktatási törvény módosítására
kidolgozott, nagy terjedelmű javaslatgyűjteményét. Az anyagot karácsony
előtt hozták nyilvánosságra, január 10-éig adva határidőt a szakmai
szervezeteknek a véleményezésre, ami – tekintettel a
pedagógustársadalmat is érintő téli szünetre – aligha nevezhető elegáns
gesztusnak. Bár a legfontosabb szakmai szervezetek – köztük a PSZ és az
Országos Közoktatási Tanács /sic!/ – szinte kivétel nélkül a reform
szükségessége mellett foglaltak állást, a HVG által megkérdezett
oktatási szakemberek többsége szerencsésebbnek tartott volna egy olyan
menetrendet, amelyben a diagnózist értékelő viták során érlelődnek ki a
később kodifikálásra kerülő megoldások.

Feltehetően a szakmai szervezetekre kényszerített gyors
olvasással, illetve a javaslatokat megerősíteni hivatott
hatásvizsgálatok hiányával magyarázható, hogy a tárca által üdvözítőnek
tartott megoldások többsége (…) mellett és ellen eddig jobbára
pszichologizáló érvek hangzottak el. A buktatás tilalmának bevezetése az
alsóbb évfolyamokon például a szakmai és szülői szervezetek egy része
szerint azért aggályos, mert arra szocializálhatja a tanulót, hogy
bármit megtehet, úgysem lesz következménye. Ami persze éppúgy vélelem,
mint az OM-nek az a meggyőződése, hogy a bukásmentesítés hatására a
negyedik év végére eltűnnek a gyerekek eltérő fejlődési ütemének
sajátosságaiból adódó egyenlőtlenségek. A buktatás tilalma – a
javaslattevők szándékával ellentétben – magában hordja a gyengébbek
huzamos elhanyagolásának a veszélyét is, akik a negyedik évfolyam végén
tömegesen kényszerülhetnek évismétlésre. Márpedig ennél még az is jobb,
ha az első osztályt kell újrajárni, hiszen ott mindenki új, így a
bukásnak sincs olyan megbélyegző hatása, mint később – figyelmeztetnek
gyakorló pedagógusok (ez is magyarázhatja, hogy az első osztályban a
legnagyobb az évismétlők aránya: 4,5-5 százalék, ami később 2-2,5
százalékra csökken). A tárca viszont a szülők és az iskola felelősségére
épít: a pedagógus és a gondviselők közös gondolkodására bíznák annak
eldöntését, a gyermek számára melyik az előnyösebb, az évismétlés vagy a
továbblépés a későbbi felzárkózás reményében.

A buktatás tilalmának kimondása nem csupán műfajidegen
egy törvénytől – az ilyen típusú kérdések eredendően a tantervi
szabályozás témaköréhez tartoznak -, de szemben áll az OM korábbi
törekvéseivel is. A tavalyi kormányváltás után épp Magyar Bálint
miniszter volt a legfőbb szorgalmazója a közoktatási törvény
„visszamódosításának” (HVG, 2002. július 20.). A parlament által utóbb
szentesített változtatás lényege az volt, hogy csökkenjen az
oktatáspolitikában a központi akarat szerepe. Megszűnt a kerettantervek
kötelező jellege, ma már az intézmények külön miniszteri engedély nélkül
is dolgozhatnak a helyi pedagógiai sajátosságokra építő programjukból.
Ezzel a liberális szemlélettel fordul szembe az OM mostani javaslata
akkor is, amikor megtiltja, hogy az alsó tagozatokon hétvégére és
munkaszüneti napokra házi feladatot lehessen adni. A szándék érthető – a
szünnap a pihenésé, a családé -, ám hátrányos lehet arra a tárgyra
nézve, amelyre csak heti két órában, ezen belül az egyikre pénteken
kerül sor. Vannak olyan típusú leckék is – például környezeti
megfigyelés -, amelyekre a hétvége még a gyereknek is alkalmasabb
időpont, mint bármelyik hétköznap.

A
tantervi szabályozás tárgykörébe tartozó kérdésbe szól bele a tárca a
tananyag ismétlésének megtiltásával, még ha az esetleg az ismeretek
elmélyítését szolgálná is. „Az új szabályozás az oktatást egységes
folyamatként szabályozza, amely szükségtelenné teszi a már egyszer
átadott ismeretek újbóli oktatását (…) E változás lehetővé teszi az
átadásra kerülő ismeretanyag lényeges csökkentését, hiszen az ismétlés
rengeteg időt foglal le” – olvasható az OM tervezetéről készült vezetői
összefoglalóban. A szaktárgyak művelőit tömörítő szervezeteknél viszont
sokan kétkedve fogadják a lineáris tantervek kőbe vésését. „Meg lehet
ismerkedni Petőfivel kisiskolásként az Anyám tyúkja versen keresztül is,
ami nem zárja ki, hogy később, immár kamaszként, a forradalmár költő
kerüljön előtérbe” – hangoztatják a Magyartanárok Egyesületénél,
hozzátéve, „nem maga az ismeretközvetítés a modern iskola ellensége,
hanem a holt, a motiválatlan, az alkalmazni nem tudott
ismeret”.

Az ismeretanyag
megrostálása az OM terveiben is szerepel – mondta el a HVG kérdésére
Magyar Bálint oktatási miniszter, hozzátéve azonban, abból az
időcsapdából, amiben ma az oktatás van, csak úgy lehet kikerülni, ha a
fölösleges ismétlődéseket kiiktatják a rendszerből. Ezt szolgálná a
tantárgyak közötti integráció tervezett megerősítése is – tette hozzá a
miniszter, amit Halász Gábor, az OKI igazgatója azzal egészített ki,
vizsgálataik szerint ma igen gyakori, hogy ugyanazt az anyagot egymástól
függetlenül is megtanítják a különböző szaktárgyak
oktatói.

Az elsajátítandó
alapismeretek körének pontos meghatározását nehezíti a szakmai
sovinizmus, ezért e feladatot egy szakértői grémiumra kellene bízni –
fejtette ki a Magyar Hírlapban múlt héten írt cikkében Pálinkás József,
az Orbán-kormány utolsó oktatási minisztere. Szerinte elfogadhatatlan
azonban „a lexikális ismereteket képességeik alapján csak részben
befogadni képes gyermekeket és szüleiket azzal áltatni, hogy gyermekük
valójában zseni, csak az iskola túl sok lexikális terhet rak rá”. A volt
miniszter úgy látja, a lexikális tudás mára szitokszóvá vált, holott a
képességek és a tudás „csak együtt fejleszthetők, a kulcskérdés a kettő
egyensúlyának mikéntje, hogyanja”.

Az OM reformterve a tanítók „mandátumának” a hatodik
osztály végéig történő meghosszabbításában és a szaktanároknak az első
négy évfolyamról való kitiltásában látja a garanciáját annak, hogy a
tanulók fejét nem tömik majd tele idejekorán a különböző szaktárgyi
ismeretekkel, s hagynak elegendő időt alapképességeik megerősödésére. Az
viszont, hogy a tanárok – szemben a tanítókkal – nem (vagy csak komoly
szakmai átképzés után) tehetők képessé arra, hogy 10-12 éves gyermekek
alapképességeit fejlesszék, kicsit olyan felfogást tükröz, mint ha egy
teherautó-vezetői jogosítvány birtokosáról azt feltételeznénk, hogy nem
tud autót vezetni – véli Sió László, az OM volt politikai államtitkára, a
Fidesz-MPP szakértője. A koncepció megbontja a tanító-szaktanár szakmai
hierarchiát is; ami nem teljesen alaptalanul alakult olyanná,
amilyenné. A tanítóképző főiskolákra általában könnyebbben be lehet
jutni, mint a tanári szakokra, és a különbséget a bértábla eltérő
szorzószámai is visszatükrözik. Kérdés az is, honnan lehetne elegendő
számú képzett tanítót katedrára állítani, illetve hogy azok, akik eddig
az óvodából kicseperedő kisiskolásokat tanítottak, ugyanilyen
felkészültek-e egy serdülőkből álló osztály nevelésére. A túlmunka
törvényi feltételeinek megteremtése – amit szintén tartalmaz a
minisztérium javaslata – látszólag megoldja az esetleg fellépő tanítói
hiányt, ám kétséges, hogy az erejükön felül dolgozó pedagógusokkal
javulhatna az oktatás színvonala.

A
javaslat készítőit láthatóan nem foglalkoztatta, hogy az eddig
ötödikben-hatodikban oktató tanároktól „elvett” – és a tanítóknak
átadott – órák miatt összességében mintegy 25 százalékkal csökken a
szaktanárok óraszáma, s így esetenként (például egy kis létszámú vidéki
iskolában) az is kétséges, összejön-e mindegyiküknek a főállás
betöltéséhez kötelező heti húsz tanítási órája. Magyar Bálint erre csak
annyit mondott: itt a társadalom a megrendelő, a pedagógus csak
szolgáltató.

Financiális problémákat
vet fel ugyanakkor az OM-nek az a jó szándékú javaslata is, hogy a
jövőben a pedagógiai program végrehajtásához szükséges intézményen
kívüli foglalkozásokat – például kirándulásokat, erdei iskolát – az
intézmény költségvetésének terhére kell megszervezni. A családok
pénztárcájának védelmét szolgálná az is, hogy a szülőknek, az
iskolaszéknek is nagyobb beleszólása lenne abba, milyen tanszerek
beszerzését várhatja el a tanár. A Történelemtanárok Egylete ugyanakkor
arra figyelmeztet, problémát jelenthet, ha a utóbbiak egy szakmailag
gyenge minőségű, ám a kínálatban szereplőknél lényegesen olcsóbb könyvet
választanak. „Egy élelmes kiadó akár üzletpolitikát is építhet erre” –
véli Miklósi László, az egylet vezetője.