„Nehéz kérdés, mennyire éri meg epigráfiával foglalkozni a történelemórákon. Kétségtelen, hogy már a feliratok olvasása, összeillesztése is a puszta latin nyelvismereten túlmutató történészi felkészültséget igényel. […] Ugyanakkor maga a tevékenység éppen összetettsége miatt borzasztóan izgalmas, a nyomozás, a kutatás, a felismerés élményét kínálja szinte minden lépésében.” (Bánki István)
Miről mesélnek a kövek? – avagy oral history a régmúltból
Ha manapság nyitott szemmel járunk egy városban, figyeljük az embereket, nézegetjük a tárgyakat, olvasgatjuk az épületek emléktábláit, elolvassuk az utcai feliratokat, netán egy-egy temetőben sétálva böngészgetjük a sírok feliratait, megnézegetjük a sírkövek alakját, sokféle információt szűrhetünk le belőlük. Ilyenkor számos apróságra csodálkozhatunk, döbbenhetünk rá – a böngészés, szemezgetés alkalmat ad arra, hogy átgondoljuk, hogyan is működnek dolgok, hogyan szerveződik a társadalom, élnek, éltek az emberek. Alkalmat ad továbbá arra, hogy észrevegyük, mennyi mindenre nem figyeltünk fel korábban – hány dolognak nem néztünk mögé, természetesnek vettük a létezését, nem kerestük, hogyan működik, szerveződik. Ugyanakkor arra is rádöbbenhetünk, mennyi mindent tudunk, tudtunk implicit módon – ha megfogalmazzuk magunknak (egymásnak?) a kérdéseinket, mozgósítjuk meglévő („háttér-”) tudásunkat, számos jelenséget megértünk. Mindez pedig a világunknak, közelmúltunknak egy sajátos „alulnézeti” – mikrotörténeti – képét festi.
Valahogy így van ez akkor is, ha a római feliratokat, feliratos köveket böngésszük. Tanulmányai során a legtöbb diáknak kialakul valamilyen „átfogó” („makrotörténeti”) nézete Rómáról, a Birodalomról. Ebben a képben jelen vannak nagy formátumú politikusok tettei, politikai rendszerek (köztársaság, principátus, dominátus) és változások, győztes és vesztes légiók, csaták, hódítások, nagy léptékű társadalmi folyamatok, átalakulások stb. A feliratokban mindemellett megjelennek az „apróságok”, felerősödik a személyesség (mikrotörténet).
A rövid megemlékezést nyújtó vagy éppen karriertörténetet is elbeszélő sírfeliratok, oltárfeliratok sokszor már szövegükkel, de egyéb jellemzőikkel (kontextus, megjelenés) is sokat elárulnak azokról, akiknek, illetve akik állították őket. Sajátosan összefonódik a köztörténet és a magántörténet, amikor egy jelentős személyiség (pl. későbbi vagy éppen regnáló császár, városi elöljáró, politikus) „megnevezi magát”, leírja karrierjét (cursus honorum). A sírfeliratokon, oltárokon, tiszteleti feliratokon megjelenő nevek (személyek) nyomon követése, a feliratok „összerendezése” valóságos családtörténeteket ad ki, egyéni életutakat, pályafutásokat rajzol meg. A császárkori, provinciabeli feliratok (sírfeliratok, oltárok) „szereplői” között meglehetősen sok a katona. A velük kapcsolatban előkerülő fogalmak, események rengeteget elárulnak – sok kérdés felvetésére adnak alkalmat! – a római hadsereg szervezetéről, működéséről, a katonák feladatairól. (Ezen felül a feliratok azt is tudatosítják, hogy a római katonák nem menetelő droidok, mint a Csillagok háborújában, hanem emberek, akiknek neve van, éltek, szolgáltak valahány évet, rokonaik, szeretteik, örököseik, bajtársaik voltak.)
Mindezeket figyelembe véve elmondható, hogy a római feliratok (mint önálló forráscsoport) hasonló szerepet töltenek be a régmúlt, a római történelem tanulmányozásában, mint az elbeszélt történelem (oral history) a közelmúlt és a félmúlt megismerésében. A feliratok (és velük a tárgyak, épületegyüttesek stb.) tanulmányozása hasonlóképpen a mikrotörténeti megközelítés lehetőségét kínálja fel, mint az elbeszélt történetek elemzése – annak ellenére, hogy a személyes nézőpont nem közvetlenül, az eseményeket kísérő (személyes) „kommentár” pedig egyáltalán nem jelenik meg bennük.