Bagdad Bab al-Sardzsi körzete a város középkori erődítményéről kapta nevét, s habár a falak ma már nem láthatók, az elnevezés megőrizte a 762-ben alapított településnek az Abbászidák uralma alatti szellemi expanziója emlékét, amikor Bagdad – s azon belül különösen a Csodák Háza – még a tudományos világ központjának számított. (Forrás: Múlt-kor)

786-ban itt, Irak mai fővárosában született a félig arab, félig perzsa származású Al-Mamún kalifa, aki hatalomra kerülésekor megfogadta: ő lesz a muzulmán uralkodók között a tudományok legnagyobb patrónusa, s aki az ókori Görögország utáni időszak legfejlettebb tudományos centrumát hozza létre.

Az európai sötét középkor idején, a 8. századra a kalifátus sokkal nagyobb területre terjedt ki, mint néhány évszázaddal korábban a római, vagy éppen Nagy Sándor birodalma. Nem meglepő tehát, hogy a tudomány nemzetközi nyelvének is az arab számított. Al-Mamún Bagdad történetének csúcspontján lépett a trónra, a város ötven évvel az első kapavágás után már a világ legnagyobb települése volt, ahol több mint egymillióan éltek.

A kalifa a tudomány felkarolásán túl saját maga is pallérozta elméjét: memorizálta a Koránt, tanulmányozta az iszlám korai történetét, verselt, de foglalkozott nyelvtannal, aritmetikával és adózással is. Egyszerre volt kiváló filozófus és teológus, valamint jártasságot szerzett az érveléstechnikában (kalam), így felvehette a versenyt a Szókratészt, Platónt és Arisztotelészt tanulmányozó keresztény, illetve zsidó tudósokkal – őket minden bizonnyal al-Mamún is jól ismerte, s könnyen elképzelhető, hogy a 9. századra főbb műveiket már át is ültették arab nyelvre.

A széleskörű toleranciájáról és véleményszabadságáról elhíresült Bagdad mágnesként kezdte vonzani a világ minden tájáról a kiváló elméket. A vendégek minden héten hivatalosak voltak a kalifa palotájába, ahol egy vacsora mellett megvitatták az uralkodóval a tudomány – legyen az teológia vagy matematika – legújabb eredményeit; de Mamún követeket küldött V. Leó bizánci császárhoz is, hogy így szerezze be hatalmas könyvtára számára az értékes görög szövegeket, s még a legyőzött ellenségeitől is arany helyett inkább könyveket kért.

Ezt a korszakot a Mamún által felállított Csodák Háza (Bayt al-Hikma) szimbolizálta, amelyet csak az alexandriai könyvtárral lehetett egy lapon említeni. Ide Görögországból, Indiából és Perzsiából gyűjtötték a kéziratokat, amelyeket arabra is lefordítottak, általában a papiruszt felváltó, olcsó papírokra jegyezve le őket. A leghíresebb fordító Hunajn ibn Ishak volt, aki főleg görög szövegekkel foglalkozott, s maga sohasem vált muzulmánná; őt a Banu Musa-testvérek mutatták be Mamúnnak.

Az egyik Banu Musa, Mohammed – szakítva az arisztotelészi világképpel – vetette fel először, hogy az égitestekre ugyanazok a fizikai törvények érvényesek, mint a Földre. A testvérek nevéhez ezen kívül számos felfedezés fűződik, s ők tekinthetők a motorizáció előfutárainak is. Szintén a Csodák Háza-körhöz tartozott al-Kindi (Alkindus), az „arabok filozófusa”, az első igazi Abbászida-polihisztor, aki megismertette az arab világgal Arisztotelész munkásságát, míg Hvárizmi a hindu számokat hozta be a köztudatba, akitől az algebra kifejezés is származik (Kitab al-Dzsebr). Alkindus örökségét a görög filozófia „iszlamizációját” folytató al-Fárábi vette át, aki két, a reneszánsz gondolkodók nézeteit meghatározó filozófusnak adta át a stafétát: Ibn Sina (Avicenna) és Ibn Rushd (Averroes); előbbit tartják a legnagyobb muzulmán tudósnak, akinek hatása több évszázadon keresztül ívelt át, ugyanis Avicenna orvosi tankönyve még az 1600-as években is használatban volt Európában.