Régészhallgatók
is kutatnak majd Tiszaroffnál.
(Forrás: Népszabadság)
Az ország eddigi legnagyobb ásatása kezdődik meg
a közeli hetekben Szolnok megyében, Tiszaroff és Rákóczifalva
környékén: az árvízvédelmet szolgáló Vásárhelyi-tervben szereplő
vésztározók leendő helyszínét kutatják majd át a
régészek.
Rövid idő, alig egy év alatt több mint háromszázezer
négyzetméternyi területet kell feltárniuk. Horváth László, a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóság vezetője tegnap
elmondta: egyedül nem képesek a feladat ellátására, hiszen a megyében
hat régész dolgozik, a munkatervek szerint azonban egyes napokon
egyszerre huszonnégy helyszínen kellene jelen lenniük a szakembereknek.
Ezért együttműködési megállapodást kötöttek az Eötvös Loránd
Tudományegyetem Régészettudományi Intézetével és a Nemzeti Múzeummal,
hogy az ő hallgatóikkal, illetve régészeikkel közösen alakítsanak
munkacsoportokat.
Kiderült: a
munkaterület egy része mély fekvésű, így feltételezhető, hogy korábban
mocsaras, lápos vidék volt, ahol kisebb a valószínűsége emberi élet
nyomainak. A magasabban fekvő területek azonban ideálisak lehettek
egy-egy közösség letelepedéséhez, hiszen a folyó közelsége biztosította a
megfelelő körülményeket a mezőgazdasághoz, állattartáshoz. Az előzetes
felmérések alapján gazdag leletanyagot rejthet ez a terület, s az
őskortól egészen az újkorig számítanak építészeti emlékekre, használati
tárgyakra.
A munkákat már hamarabb
el kellett volna kezdeni, ám a beruházás olyan nagy értékű, hogy annak
szinte minden részletére közbeszerzési eljárást kell kiírni – ez pedig
lassítja az előkészületeket. Horváth László elmondta: számításaik
szerint a régészeti munka költsége elérheti a kétmilliárd forintot. A
megyei múzeumi igazgatóság régészei idén nyáron sem pihentek: a 4-es
számú főút bővítésének fegyverneki és szolnoki szakaszán is leletmentést
végeztek. Értékes kincsekre bukkantak a Jászberényt elkerülő út
építésekor is, ahol egy avar kori temetőt sikerült feltárniuk. A 4-es
számú főút korszerűsítése jövőre is folytatódik, így a vésztározók
területének feltárása mellett a műút melletti szakaszokra is figyelniük
kell majd a régészeknek.
Az idén
tavasszal kezdődött el a tiszai árhullámok szintjét csökkenteni képes
tiszaroffi és bivalytói árapasztó vésztározó építésének előkészítése.
Tiszaroff és Tiszabő között tíz kilométeres szakaszon megerősítették és
magasították a gátat, majd hozzákezdtek egy tizenhárom kilométer hosszú
új körgát építéséhez, amelyen kerékpárút is végigfut majd. A huszonhárom
négyzetkilométeres, Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszabura közigazgatási
határán lévő tározó mintegy százmillió köbméter víz befogadására lesz
alkalmas. A Szolnoktól húsz kilométerre lévő, úgynevezett
rákóczifalvi-bivalytói töltésvonal áthelyezése a Tisza-völgy egyik
legjelentősebb, csaknem négymilliárd forintba kerülő beruházása lesz.
Ennek keretében a közeljövőben hat kilométeres új töltésszakaszt
építenek ki, és ötszáz hektárral növelik az úgynevezett mentetlen
terület nagyságát, ami áradás esetén legalább negyven centiméterrel
csökkenti az árhullám szintjét.
0shares
Már egy mozijegy ára is segítség! Ha teheted, támogasd a Történelemtanárok Egyletének munkáját!