A romák
szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok
felkészültségéről tartott kétnapos tudományos tanácskozást Budapesten a
Történelemtanárok Egylete.

A
konferenciát Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitotta meg. 
Mit tanítanak, egyáltalán tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a
tanároknak van-e továbbadható valós ismeretük Magyarország legnagyobb
kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a konfliktusokat mutatják, miközben
pozitív példákról említést sem tesznek? Ezeket a kérdéseket feszegette
és vitatta meg a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciája, amelyet a
budapesti Kossuth Klubban tudományos kutatók, akadémikusok, tanárok és
diákok részvételével tartottak.

Kállai Ernő úgy fogalmazott: a többségi társadalom
főként a romák történelmében tájékozatlan, ezért elsőként a
tanártovábbképzésbe és a felsőoktatásba beépítve kell megismertetni,
majd taníttatni a cigányok szerepét, történelmét, így csökkentve a
társadalmi feszültségeket.

A nemzeti
és etnikai kisebbségi jogok biztosa azt mondta, hogy „egy kezemen meg
tudnám számolni”, hogy a magyar felsőoktatásban hány helyen lehet a
tantervbe beépítve komolyan foglalkozni a hallgatóknak a romák
történelmével. Ezért – véleménye szerint – minden pedagógusnak minimum
fél évig kellene hallgatnia kisebbségtörténelmet, hogy mind a 13
népcsoport kulturális és történelmi értékeit
megismerjék.

Mennyivel lenne
kevesebb vagy szegényebb a társadalom és a történelem, ha megismerné
azokat a romákat, akiknek nagy szerepe volt a világ fejlődésében,
történelmében? – tette fel a kérdést, majd példaként említette az
1848-as forradalomban, a gábor cigányközösséghez tartozó erdélyi
ágyúkészítő, Gábor Áront, aki ma is a magyar történelem egyik legnagyobb
alakja.

A cigányság történelmét
felidézve elmondta, hogy a romák a 14-15. században érkeztek a
Kárpát-medencébe, történelmük, tudásuk szájhagyomány útján terjedt. A
társadalmi változások hatására sokszor erőszakosan megpróbálták
asszimilálni a romákat, már Mária Terézia is így akarta a cigányság
problémáit megoldani: megtiltotta a nyelvhasználatot, a viseletet, és
földművest akart csinálni a kézműiparban tevékenykedő
romákból.

A társadalmi, gazdasági
önmozgás később új irányba került, így lett a 19. században a cigányok
egy része zenész, mert a hiányszakma itt mutatkozott, majd a gyáripar
fejlődése során más irányba indult a fejlődés, így itt találtak
megélhetést. Az 1961-es párthatározat, amely kimondta, hogy a romák nem
alkotnak önálló népcsoportot, szintén az asszimilációt segítette, így
indult el a telepfelszámolási program, a munkahelyteremtés, aminek a
rendszerváltozás utáni privatizáció vetett véget, ugyanis ekkor a romák
kétharmada veszítette el állását, amit ma sem tudott visszaszerezni, de
az iskoláztatásra nem fordítottak kellő hangsúlyt.

„Ma egy újabb válságban vagyunk, felerősödtek az
előítéletek, a kormányzat most szintén megpróbál beavatkozni” – mondta
Kállai Ernő, rossz példaként sorolva a kormányok középtávú
intézkedéseit, amelyből szinte semmi nem valósult meg. Véleménye szerint
a rossz minőségű oktatás miatt ma is újratermelődik az iskolázatlanok
száma, így a romák egy részének ismét nem lesz esélye a felemelkedésre,
mert már most vannak depresszív térségek, emberek esnek ki a
közigazgatásból, ezért politikai reformra van
szükség.

Négyévente érezhető javulás
nem történhet, fel kell nőnie egy új generációnak, ami nem szorul majd
állami segítségre – jelentette ki az ombudsman, hozzátéve, „mert amíg az
ember kér, addig azt fogja kapni, amit a többségi társadalom adni
akar”. Az egyik lehetséges kiutat Kállai Ernő a politikai
nyomásgyakorlásban látja, mert véleménye szerint a 600 ezres lélekszámú
kisebbség negyedmilliónyi szavazópolgára pártba tömörülve és a
parlamentbe akár néhány képviselővel is bejutva, rákényszerítheti a nagy
pártokat arra, hogy komolyabban vegyék a kisebbségeket és a roma
programokat, mint ahogy az történik Szlovákiában és Romániában
is.