A
magyarok hatvan százaléka egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt. E
jelenségről is könyvet írtak, Az olvasás védelmében címmel. Vajon ki
olvassa majd el? (Forrás: Népszabadság)

A magyar iskola megtanít olvasni, majd rögtön el is
veszi tőle a gyerek kedvét.A korai szövegértési felmérők, a kötelező
olvasmányok évtizedes sémát követő kiválasztása, az ifjúság körében
divatos szerzők iskolán kívül rekesztése, illetve az olvasókönyvek
gyakorta életidegen szövegei inkább taszítanak, mint segítenek az
olvasóvá válásban.

„Az olvasáshívők –
vagyis azok, akik el sem tudják képzelni, hogy léteznek emberek, akik
orcájukon szégyenpír nélkül mernek utcára lépni, ha nem olvasták a Bűn
és Bűnhődést –egyre azon sajnálkoznak, hogy a mai fiatalok már nem
olvasnak eleget. Ez a hozzállás azonban nagyon kevés a jövő
megmentésére”, véli Fűzfa Balázs irodalomtörténész Az olvasás védelmében
címmel a Pont Kiadó gondozásában megjelent
tanulmánykötetben.

A
Nyugat-magyarországi Egyetem docense nem kicsit provokatív felvetése
szerint a szülők, tanárok képviselte –könyvre kondicionált –
középgeneráció, illetve az új digitális nemzedék közötti „kiegyezés”
felbomlóban van. Különösen a jelenlegi formája, amelyben az egyik fél
elfogadni kénytelen egy erősen túlszabályozott, a kreativitást és az
öntevékenységet majdnem teljességgel kizáró oktatási rendszer
szabályait, míg a másik fél – hangsúlyos tisztelet a kivételnek – nem
tesz semmit, mert félti az egzisztenciáját és a kényelmét. S miközben a
felnőttek folytonosan szeretnék kiszakítani gyermeküket a playstation, a
Twitter, a chatelés „dermesztő hidegéből”, átmentve őket Mikszáth,
Móricz, Jókai értékteremtő világába – bár ott oldalakon keresztül csak a
nádas susog –, elveszítjük a lehetőséget is, hogy elinduljon egy
mélyebb beszélgetés. Ha nem szakadunk el végre az irodalomtörténeten
alapuló magyartanítástól, akkor a tantárgy léte kérdőjeleződik meg
–állítja Fűzfa Balázs.

Követendő
példa éppenséggel lenne. A PISA-vizsgálatokban rendre kiemelkedően jól
teljesítő finn diákok például rengeteg képregényt olvasnak
szabadidejükben, míg az iskolában elsősorban a kortárs irodalommal
ismerkednek. Csupán öszszevetésként: a magyar kötelező olvasmányok
túlnyomó többsége több évtizeddel, esetleg évszázaddal korábban
íródott.

– Vajon alkalmasak-e ezek a
szépirodalmi művek az olvasás megszerettetésére? – kérdezi Józsa
Krisztián, a Szegedi Tudományegyetem docense és Steklács János, a
Kecskeméti Főiskola Humán Tudományok Intézetének
igazgatója.

A finn kutatók egyébként
azt is megállapították, hogy az iskolákban használt szövegek inkább a
lányok számára ismerősek, lévén közelebb állnak az ő érdeklődési
körükhöz. Így a szövegértési teszteken a fiúk gyakorta gyengébben
teljesítenek. A fi nn iskolákban ezért egyre több olyan
olvasmányt használnak, ami a fiúk fantáziáját is
megmozgatja.

– A saját elménkben
kirajzolódó kép vigasztaló, felszabadító, segíti életünk történéseinek
feldolgozását. A tévéből, számítógépből készen kapott képek erre nem
alkalmasak, sőt blokkolják az aktivitást – hívja fel a figyelmet a kötet
másik szerzője,Vekerdy Tamás pszichológus. A képernyőből érkezett inger
csak az agykéreg bizonyos részét irritálja, az érzelmek területét el
sem éri. Ezt támasztja alá, hogy a jó olvasók sikeresebben dolgozzák fel
konfliktusaikat, sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva betegségeknek és
személyiséget roncsoló ön- és közveszélyes
sodródásoknak.