Bejelentették, hogy elkészültek az új Nemzeti alaptanterv (Nat) szerinti történelemtankönyvek. Remek hír. Viszont Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének főmuftija újra szakmai köntösbe bújtatott, nemzetellenes nyilatkozatával hívta fel magára az olvasók figyelmét. A nevezett úr véleményét az Index idézi. Vigyázzanak, mert már a cikk címe is félelmet, megbotránkozást kelthet:

„Őstörténeti legendákat tettek a történelemtankönyvekbe”

Uram, istenem! Míg a fejlett Nyugaton szobrokat döntögetnek, nálunk legendák kerülnek a történelemkönyvekbe. A Miklósi László által vezetett egylet bírálata szerint „a történelmi dicsőségekbe kapaszkodó identitásépítésnek tűnik, hogy a tankönyv magát a honfoglalást is egy tudatos, előre tervezett akciónak láttatja, lényegében hiányzik a leírásból a besenyők előli menekülés”.

Történelmi dicsőség!? Egyáltalán tudatosság? Hát micsoda retrográd, avítt, ódon, feudális dolog ez? Szerintem nem a besenyőktől menekültek a magyarok, hanem Miklósi Lászlóéktól, a rohamtempót ez bizonyára megmagyarázná, de hogy ezzel a véleményével a posztmodern történelemtanár úr egy egyébként elavult történelemszemlélet szentenciáját idézi, az nekik belefér. Nekik bármi belefér. De tovább:

„A gyerekek a magyar őstörténet kapcsán az eredetmítoszokkal találkoznak először az új tankönyvben”.

Távozz, sátán! Mérget vennék rá, hogy a turulmonda is benne van a tankönyvben, mellette egy nyilasigazolvány díszeleg, hisz Miklósi László fantáziájában ez a két dolog éppoly „feloszthatatlan és elválaszthatatlan” egymástól, mint a régi monarchia volt.

De legyünk igazságosak, Miklósi Lászlóék igazán kegyesek, hisz szerintük ez „lehetne ugyan hasznos pedagógiai eszköz, de a tankönyvek itt meg is állnak, a legendákat nem vetik össze a történelmi valósággal. A tankönyv Történészszemmel rovata a TTE bírálata szerint: arra »tanít«, hogy a hagyományok, legendák, néprajzi leírások önmagukban hitelesek, sőt történelmi források értelmezését is ennek rendeljük alá. Ezt az álláspontot elfogadhatatlannak tartjuk.”

Kissé zavaros gondolatok ezek, hisz azt feltételezik, hogy a tankönyv tanítja a tanulót, nem a tanár. De ebben az őrült beszédben hiába keresnénk rendszert, úgyis csak gyűlöletet találnánk benne.

Mindenesetre Miklósi László történelemtanárnak nagy karrierje lehetett volna a Trianon utáni Jugoszláviában, Csehszlovákiában és pláne Nagy-Romániában. Ilyen hozzáállással rögtön a magyar nyelvű oktatás főcenzorává nevezték volna ki, hisz engesztelhetetlenebbül irtaná a magyar érzelmet az oktatásból, mint százezer román, dákórománhívő dászkál. Balcsikon bizonyára takaros villája lenne, természetesen román királyi adományként…

A magyar dicsőség – merthogy van ilyen, Miklósi úr (tudom, hogy Marx szerszámosládájával felszerelkezve nehéz kibontani ezt a fogalmat) –, a magyar hazafiság, a magyar bátorság, a magyar jellem igenis része a magyar történelemnek. Nem szerencsétlen, menekülő nép vagyunk, nem az Augsburg–Muhi–Mohács–Trencsén–Világos konstellációban gondolkodunk magunkról. Tudom, hogy ez fáj önnek, tudom, hogy önök ezt szeretnék.

De Miklósi úr, kérem, gondoljon azokra, akik az életüket adták a hazáért, gondoljon hőseink áldozathozatalára, és ne legyen hazafiatlan. A vadglobalizáció korában ne kifogásolja az identitásépítést. Történelemtanárként ez megbocsáthatatlan bűn. Tudjuk, hogy gyáva népnek nincs, de pardon, önnek van hazája?