A szaktudományi folyóiratok, múzeumi kiállítások mellett most már a vetítővásznon és a tévéképernyőn is megismerkedhet a magyar közönség a szovjet kommunizmus egyik iszonyatos bűntettével. (Forrás: hvg.hu)

Szombaton vetítette a Duna Televízió Andrzej Wajda filmjét. A világhírű rendező Oscar-díjra jelölt alkotása a szovjetek által lemészárolt tizenötezer (más becslések szerint jóval több) lengyel katonatisztnek állít emléket. Miután Hitler 1939. szeptember elsején rátámadt Lengyelországra, a Szovjetunió is érvényesíteni akarta a titkos Molotov-Ribbentrop paktumba foglalt területi követeléseit. Két hét múlva – bár formális hadüzenet nem történt – a Vörös Hadsereg megszállta az ország keleti részét. A lengyel hadsereg tisztjeit a Belügyi Népbiztosság fogolytáboraiba hurcolták.

Megakadályozandó, hogy a többségükben magasan képzett, nem hivatásos tisztek a jövőbeni lengyel függetlenségi törekvések bázisát képezzék, a Szmolenszk környéki Katyn erdejében a szovjetek valamennyit meggyilkolták. Tarkón lőtték őket, a holttesteket pedig jeltelen tömegsírokba temették, megpróbálva eltüntetni a tömeggyilkosság nyomait. Az önálló lengyel értelmiséget nemcsak Hitler, de Sztálin is ki akarta pusztítani.

A Szovjetunió és csatlós államainak propagandagépezete még a rezsimek bukásának előestéjén is makacsul tagadta a cselekményt. Hiába puhult fel a diktatúra, jött el a glasznyoszty (amelyben már sok mindenről félig-meddig szabadon beszélhettek), Katynt az utolsó percig próbálták eltitkolni. Itt, Magyarországon sem merték az igazságot kimondani. A Kádár-rendszerhez kimúlásáig tántoríthatatlanul hű újságíró, Bokor László még 1987-es riportkötetében is azt bizonygatta: „hiába fogta ezt a mérhetetlen bűnt a GPU-ra a német propaganda, azóta bebizonyosodott, hogy az SS műve volt”. Hiszen a mészárlás tényével együtt jár annak belátása: a Lengyelországot (valamint Finnországot és a Baltikumot) a szövetséges náci Nagynémet Birodalom fegyverbarátjaként megszálló Szovjetunió nem egyszerűen passzív tettestárs volt a második világháború kirobbantásában. Hanem aktív részese, kezdeményezője a népeket leigázó, rabszolgalétre kárhoztató és megtizedelő érdekszféra-zsákmánypolitikának. Ez pedig önmagában cáfolja a becsületes kommunista antifasizmus mítoszát.

De a jogutód Oroszország is szimpla – vagyis elévült – köztörvényes bűncselekmény gyanánt tekint Katynra. Nem hajlandó elismerni, hogy a dolog népirtás és háborús bűntett volt. Hiszen akkor elkerülhetetlen lenne a tettesek megnevezése, továbbá a meggyilkoltak hozzátartozóinak kárpótlás folyósítása.

Rendkívül fontos, hogy a szaktudományi folyóiratok, múzeumi kiállítások mellett végre a „tömegfogyasztásra” alkalmas vetítővásznon (és tévéképernyőn) is szembesíthető közönségünk az iszonyattal. Wajda filmje komor, sötét perspektívából indít. Kezdő momentuma ama dátum, amikor két modern, totalitárius államgépezet hadereje legázolja a közéjük ékelődött hagyományos, premodern, zömmel paraszti-nemesi Lengyelországot.

Papp László Tamás teljes írása (hvg.hu)