A
Kádár-rendszer minden tapasztalatát a jelen és a jövő szolgálatába kell
állítanunk; a „káros, meddő, vállalhatatlan terheket” magunk mögött kell
hagynunk, a jókat pedig továbbvinnünk.
(Forrás:
Múlt-kor)

A Kádár-rendszer minden
tapasztalatát a jelen és a jövő szolgálatába kell állítanunk; a „káros,
meddő, vállalhatatlan terheket” magunk mögött kell hagynunk, a jókat
pedig továbbvinnünk – hangsúlyozta Schmidt Mária történész, a XX.
Századi Intézet főigazgatója a politikusról pénteken, Budapesten – egy
nappal Nagy Imre kivégzésének és újratemetésének évfordulója előtt –
rendezett konferencián.

Mint mondta,
ha Kádár a hatvanas évek közepén, Hruscsovval bukik, „vitathatatlanul a
magyar történelem legkegyetlenebb gyilkosai között emlékezünk rá”, így
viszont „a puha diktatúra kacsintgatós népvezére” vált belőle, aki jó
politikussá vált abban az értelemben, hogy népe jólétéért tett. Szavai
szerint „Kádár János gyáva ember volt”, akinek nem voltak barátai,
gyermekei, de idővel türelmes, halogató, „a nyulat a bokorból kiugratni
képes” politikussá vált. Schmidt Mária szerint az egykori vezetőnek a
hatalom volt az élete, mert azt hitte, amíg hatalmon van, nem kell
félnie.

A Kádár-rendszer szemére
vetette, hogy „közös hallgatásra és elhallgatásra szocializálódtunk”, az
összefogás helyett az egyéni túlélés került a középpontba. A késői
nomenklatúrában azt lehetett elsajátítani, hogy „minden csak látszat, a
tetteknek és a valóságnak semmi közük hozzá”.

Ha Kádár határozottabb, nem tudott volna ennyi ideig
hatalmon maradni – érvelt Roger Gough brit politológus, közgazdász,
megjegyezve: a „prágai tavasz” 12 évvel későbbi leverésekor már az
ideológiailag sokkal erőteljesebb brezsnyevi idők zajlottak. Így –
fejtette ki – a kérdés nem az, hogy a hasonló hátterű Gustav Husák miért
nem lett „csehszlovák Kádár, hanem az, hogy miért nem lett magyar
Husák”, emlékeztetve arra, hogy a magyar vezető igyekezett nem
ellenkezni Moszkvával, noha nem mindig azt mondta, tette, amit a szovjet
fővárosban vártak tőle.

„Kádár
szerepe nehéz volt, de nem volt alternatívája” – vélekedett a vállaltan
az eltérő álláspontok megjelenítésére törekvő tanácskozáson Valerij
Muszatov történész, egykori szovjet diplomata, majd Oroszország
budapesti nagykövete, aki szerint 1956-ben nemcsak Nagy Imrével, de
Biszku Bélával és Münnich Ferenccel sem akart tárgyalni
Moszkva.

Mint mondta: Hruscsov,
Brezsnyev és Andropov is „fontos és stratégiailag jó megoldásnak”
tekintette Kádárt, aki a jó államközi és személyes kapcsolatokat
tartotta az érdekérvényesítés zálogának, és aki Muszatov szerint „nem
volt igazi bolsevik vezető, inkább baloldali szociáldemokrata típus”.
Mint mondta, a Rákosi Mátyással és Nagy Imrével alkotott „tragikus
háromszög” tagjai közül Kádár tette a legtöbbet
Magyarországért.